Buddy Holly: Crying, Waiting, Hoping. Ez Holly egyik utolsó felvétele, amit egyedül készített, otthoni demóként, kevesebb mint két hónappal a repülőgép-szerencsétlenség előtt, amiben életét vesztette. A dalt halála után adták ki, a producer Jack Hansen által irányított rájátszásokkal, amelyek közül kiemelkedik a címsor "visszhangosítása", vagyis a crying, waiting és hoping frázisok megismételtetése a zenekari vokállal.
Az igazán meglepő és megunhatatlan azonban, hogy Holly otthoni énekteljesítménye mennyire tökéletesen készre formált. Kisujjából rázta ki a konyhaasztal fölött, amiért mások vért izzadnak a stúdióban.
Buddy Holly dalait fordítani mindig élményszámba megy számomra. (A blog keresőjével az eddigi három nóta könnyen megtalálható.) Nagyon közel áll hozzám az az egyszerű, átütő, felfűtött érzelemvilág, amit rock-and-rollja megtestesít, és kihívás az ehhez illő magyar frázisok megtalálása is
Szerény remény
Szerény remény az enyém Hogy látlak még Miközben fejemben csak te jársz
Szerény remény az enyém Hogy látlak még Éjszakánként álmomban visszavársz
Szerény A szívem s hullnak a könnyeim A remény Éltet, s enyhíti kínjaim
Nagyon szerény remény az enyém Hogy látlak még És eljön a nap, hogy ölelő karodba zársz
Szerény A szívem s hullnak a könnyeim A remény Éltet, s enyhíti kínjaim
Nagyon szerény remény az enyém Hogy látlak még És eljön a nap, hogy ölelő karodba zársz
John Lennon: Watching The Wheels. Lennon szólódalai sokszor annyira szuggeszítvek, hogy nehéz bármit is hozzájuk fűznöm - úgy érzem, minden soruk akkora erővel beszél önmagáért hogy gyermeteg dolog volna kommentálni őket. Így volt ez például a Jealous Guy vagy a Nobody Told Me esetén is.
Ehhez a nótához is csak annyit tennék hozzá, hogy a legtöbbet azon töprengtem, hogyan lehetne visszaadni a refrén kulcsgondolatát: "I just had to let it go". Még a nyersfordítást is nehéz belőle pontosan elkészíteni, mert az, hogy "egyszerűen el kellett engednem" nem tükrözi azt az elemi erejű belső döntést, ami valószínűleg a szerző életét mentette meg. Eleinte úgy gondoltam, a magyar szövegben az fog szerepelni: "elengedtem, így a jó". Csak hát ezt is gyengécskének véltem, a fentebb írtak miatt. Így kötöttem ki végül annál a változatnál, hogy: "megmentett egy megálló". Ezt sem tartom tökéletesnek, mert a saját döntés szempontja kevésbé jelenik meg benne -- viszont azt legalább tükrözi, hogy élet és halál kérdéséről van szó.
Amíg fordul
Mások szerint végem Futóbolond lettem És jönnek a jótanácsaikkal Hogy megmentsenek engem
És ha azt mondom, hogy jól vagyok Hát furcsán néznek rám "Boldog biztos nem lehetsz Ha a showból kiszálltál"
Mások szerint léha És felelőtlen vagyok És jönnek az okosságaikkal Hogy tán felvilágosodok
És ha azt mondom, hogy jól vagyok És szemlélődöm csak "Biztos hiányzik neked A régi nagy csapat"
Én a földön állva nézem, amíg Fordul a nagy kerék És körben jár sok utazó A helyem átadtam a körhintán Megmentett egy megálló
Mások kérdezgetnek Látható zavarban Én annyit mondok, gond nincs De megoldás, az van
És erre csak a fejük rázzák "Itt egy diliflepnis" Mit mondhatnék erre? Elvagyok helyettük is
Én a földön állva nézem, amíg Fordul a nagy kerék És körben jár sok utazó A helyem átadtam a körhintán Megmentett egy megálló Megmentett egy megálló
David Crosby: Long Time Gone. Ez a dal a Crosby, Stills, Nash & Young egyik ismert száma volt, amit Woodstockban is eljátszottak. Crosby a Robert Kennedy gyilkosság másnapján írta a nótát - zaklatottsága és felháborodása jól érezhető, de ugyanúgy tapintható a szerző-előadó rendkívüli muzikalitása is, ami szabálytalanságukban kiváló "antislágerek" sorát szülte, például a régebben fordított Delta című dalt.
2020-21-ben, az egész világot felforgató, irányított pszichózis, a saját önös érdekein kívül senkit és semmit nem képviselő politika illetve a gátlástalan tudat- és gyógyszeripar világkorszakában számomra megint új értelmet nyert ez a dal.
Hosszú éjjel
Ez az éj oly régen szállt le Ez az éj oly hosszú még
Olyan hosszú, hosszú az éjjel Hosszú, hosszú éjjel Hosszú, hosszú éjjel Sehol Igen, éjjel sehol semmi Derengés
Túl, túl az utcasarkon Halld, halld meg a szomszéd szavát Ugye érted, hogy az a magyarázat Az nem, az nem, az sosem állná A nap sugarát
Olyan hosszú, hosszú az éjjel Hosszú, hosszú éjjel Hosszú, hosszú éjjel Sehol Igen, éjjel sehol semmi Derengés
Szólj! Igen, szólnod kell Az őrület ellen Mondd ki, mit gondolsz Ha vállalod De ne! Sose! Sose indulj semmilyen választáson Ha megtennéd, levághatnád hajad
Olyan hosszú, hosszú az éjjel Hosszú, hosszú éjjel Hosszú, hosszú éjjel Sehol Igen, éjjel sehol semmi Derengés
Ez az éj oly régen szállt le Ez az éj oly hosszú még
De tudod, a sötétségre Egyszer... egyszer megérkezik A derengés
Olyan hosszú, hosszú az éjjel Hosszú, hosszú éjjel Hosszú, hosszú éjjel Sehol Igen, éjjel sehol semmi Derengés
Dylan 1966-os dala hasonlóan formabontó mint az eggyel ezelőtti Neil Young eposz. Több mint tizenegy perces hosszúsága (amivel egy komplett lemezoldalt foglalt el) önmagában is kiemeli a korszak popslágerei közül, de persze a minőség nem a mennyiségen múlik. A dalt a szerzője nagyon szerette, valaha írt legjobb számaként hivatkozott rá, miután elkészült vele.
Azt, hogy a Sad-Eyed LadyOf The Lowlands tényleg a "legjobb" Dylan-nóta-e a korszakból, nehéz volna megítélni, de az biztos, hogy a szerző-előadó legromantikusabb, egyben leginkább ambiciózus produkciói közül való. 1966. február 15-éről 16-ára virradó éjszaka született, egy emlékezetes nashville-i stúdiózás alkalmával. A közreműködő countryzenészek a próbák felvételek során csak lesték, ahogyan a Dylan verzéről verzére halad, és a nóta egyszerűen nem akar véget érni - miközben ők úgy érezték, már a második refrénben ellőtték az összes puskaporukat.
A zenei előadás végül ugyanúgy az időn és téren kívüliség atmoszféráját teremti meg mint a dalszöveg, melyet Dylan feleségének, Sara Lowndsnak - vagy legalábbis általa inspiráltan - írt. Erre elsőként a Lownds és a Lowlands nevek összecsengéséből lehetett következtetni, később maga Dylan egy másik dalszövegében nyílt utalást is tett rá.
A vers meghökkentő, néha játékos, máskor súlyos és mitologikus metaforái konkrét összefüggésben vannak Sarah Lownds személyiségével, családi hátterével (például fémkereskedő apjával), első házasságával (a férje magazinfotós volt), Dylanhez fűződő viszonyával, más férfiakkal való kapcsolatával és életének különféle eseményeivel. A dal így nyeri el valódi értelmét, és egyben ettől válik nagyon nehezen lefordíthatóvá. A címszereplő hölgy véget nem érő méltatása ugyanis nem egyszerűen giccses művészkedés, hanem pontos és személyes üzenetek sora. Himnusz a csodálatos, elpuszíthatatlan nőhöz -- évtizedekkel azelőttről, hogy a pódiumokon arról kezdtek volna prédikálni, mi a helyes viszonyulás a társadalmi nemek között.
Lápvidék lázas arcú lánya
Higanyos ajkad imával bódít És két füstszemed versben hint gyógyírt Ezüst kereszted hoz csendülő jó hírt Hát ki merne téged eltemetni?
A zsebeden végre biztos a varrás Virágvillamosodon döcög a varázs A szemed fagyás, a húsod olvadás Hát ki bírna téged mentegetni?
Lápvidék lázas arcú lánya A lázas próféta nálad nem járt még Szemem portéka, verném nagydobra Felvonuljak-e a kapudnál? Várjak-e rád, lázas arcú lány?
A vásznod fémszínű, az öved rózsás Kártyáid között nincs bubi, sem ász Ruhádon szakadás, arcodon sápadás Hát ki tudna téged kiismerni?
Alakod ott áll az alkonyi fényben Hunyorgó szemedben a Hold kel fel éppen Cigány himnuszod lobban az égen Hát ki akarna téged megnyerni?
Lápvidék lázas arcú lánya A lázas próféta nálad nem járt még Szemem portéka, verném nagydobra Felvonuljak-e a kapudnál? Várjak-e rád, lázas arcú lány?
Tyrusból érkezik királyi hódolat Hercegek várják muskátlicsókodat Te nem kértél soha az udvarból bókokat Ki tud egy csókoddal megelégedni?
Kiskorod lángol az éjnek szőnyegén Az illemed spanyol, az anyukád szegény A szád egy cowboyé, a zárórád kemény Hát ki tudna téged félvállról venni?
Lápvidék lázas arcú lánya A lázas próféta nálad nem járt még Szemem portéka, verném nagydobra Felvonuljak-e a kapudnál? Várjak-e rád, lázas arcú lány?
A gazdák és kereskedők buzgólkodtak mind Hogy ők megmutatják neked, merre terem a kincs De a halott angyalaikra miért tekints? Hogy tudtak így félreismerni?
Azt hitték, hogy nekik főzöl, ásol és gazolsz De a lábad tenger mossa, és csak vállat vonsz Öleled a gyermeked, az apja bárki volt Hogy tudtak volna megvezetni?
Lápvidék lázas arcú lánya A lázas próféta nálad nem járt még Szemem portéka, verném nagydobra Felvonuljak-e a kapudnál? Várjak-e rád, lázas arcú lány?
Fémes ízt hagyott szádban a Kék öböl A férjed, aki már csak volt, egy klubban elnököl A kedvességed megmaradt, és ma is tündököl Hát ki tudna téged bérbe venni?
Melletted a tolvajod, és szabadlábán te Ujjaidról kibomlik a fényes ereklye Arcod szentsége mögött lelked kísértete Hát ki bírna téged tönkretenni?
Lápvidék lázas arcú lánya A lázas próféta nálad nem járt még Szemem portéka, verném nagydobra Felvonuljak-e a kapudnál? Várjak-e rád, lázas arcú lány?
Neil Young:Ambulance Blues. Az On The Beach album dalciklusát ez a mű zárja le, ami a három szám közül egyértelműen a legnagyobb szabású alkotás. Kritikai megítélése nem teljesen egységes, de többségében vannak azok az álláspontok, amelyek szerint Young egész pályájának, egyben a rocktörténetnek is kiemelkedő produkciójáról beszélünk.
A Mentőkocsi blues az erőgyűtés és az újrakezdés dala. Megtévesztő módon, egyszerű nosztalgikus önéletrajzi nótaként kezdődik, ám a kép pillanatokon belül megváltozik, és fokozatosan kibontakozik egy rejtélyes és tekervényes történet, ami csaknem kilenc percen keresztül tart. Extrém hosszúsága ellenére a dal egy pillanatra sem válik unalmassá, amiről egyrészt az izgalmas szöveg, másrészt, természetesen, a zenei produkció gondoskodik. A dalciklusban szokásos, a zenei szövet alapját adó akusztikusgitár- és a visszafogott basszusszólamok fölött Young kolosszális szájharmonika-menetei és a Rusty Kershaw által előadott hegedűjáték kerül főszerepbe. A neves countryzenész Kershaw-t Young az albumhoz mellékelt füzetke szövegének megírására is felkérte -- úgy, hogy Rusty a diszlexiával határos módon nehezen tudott írni és olvasni. Mi ez a gesztus, ha nem a színtiszta rock-and-roll?
Nem szokásom sorról sorra elemezni egy dalszöveget, mert kissé iskolásnak tartom ezt a formát, de ezúttal kivételt teszek. Az Ambulance Blues ugyanis tényleg nem adja meg magát egykönnyen, és talán segíti a befogadást, ha megosztom saját, részletekbe menő értelmezésemet.
A dalstruktúra két kompozíciós elemet váltogat: csendesebb elbeszélő verzék váltakoznak élénkebb, "jajongó" versszakokkal (az utóbbiakat nem volna pontos refrénnek nevezni). Ez megteremti a szám alapvető dinamikáját, amit Young kiváló vokális előadása színez tovább. Akár színészi kvalitásokról is beszélhetnénk, ha nem volna az az érzésünk, hogy a szerző-előadó mindvégig bensőjéből szól, megjátszás nélkül.
Az első versszak egyszerű visszautalásnak tűnik a pályakezdés időszakára. A Riverboat zenés szórakozóhely volt Torontóban. Igazándiból nem folyami hajóról van szó, de a fordításban úgy döntöttem, eljátszom azzal a gondolattal, mint ha a muzsika ténylegesen a fedélzeten szólt volna - hiszen a hajók egyedi koncerthelyszínnek számítanak a világ minden táján. A nosztalgikusan induló verze lezárása máris baljóslatú: a koncertet rendőrjárőr szakítja félbe.
A lebontott Isabela lehetséges jelentéséről folyik a találgatás, valószínű, hogy egy torontói szálloda adta az ihletet, ami az adott nevű utcában állt annak idején. A felsíró szöveg folytatása a dal egyik legszebb, szomorú és visszavágyódó üzenete, amit a magyar átdolgozásban is igyekeztem visszaadni: "nem fest ki más, csak álmaim / ringasd, és őrizd vágyaim".
A talajvesztés, a céltalanság érzése folytatódik tovább a dalban, ám az asszociációs váltás ugrásszerű: Young az amerikai indiánok ősi földjére röpíti a hallgatót. A helyszín ma már csak turistalátványosság, a veszteség pótolhatatlan, ráadásul mindennap megismétlődik. Young egész pályáján siratta a tönkretett népeket és földet, Pocahontas című jól ismert dalát már régebben lefordítottam.
Még személyesebb a rákövetkező verze: Lúdanyó a francia-angol népköltészet régi hőse, a versgyűjtemény magyarul is megjelent. Nem Young nem az egyetlen, aki visszanyúlt a témához, John Lennon Beatles-béli pályájának egyik emlékezetes dala is is ugyanerre az irodalmi hagyományra utal. Young Lúdanyója persze nagyon is valóságos személynek tűnik: egyedül, kiszolgáltatottan tengődő, idősödő asszony. Nehéz másként értelmezni, mint hogy a szerző saját édesanyjáról szólnak a sorok. A belső konfliktus meghaladását, a konstruktív megoldás képességét jelezheti a befejező gondolat: "az ajtót rá kéne néha nyitni."
Ezt követően, a dal közepén hangzanak el az öngyógyításra leginkább egyértelműen utaló sorok, és a szám ezen a ponton fordul át a lemondásból a bizakodásba. A menőautó képe magában is a segítséget jelzi -- az pedig, hogy a kocsi csak cammog, annak elfogadását idézi, hogy a változáshoz mindenképpen időre is szükség van. "Hogy a dal miről szól, az még vitás", teszi hozzá a szerző, kívülről kommentálva mindazt, amit elbeszél, és világos jelét adva annak, hogy tisztában van vele, az értelmezés a hallgató számára sem lesz egyszerű. Az önreflexióban szintén a fejlődő problémamegoldási képességet érhetjük tetten.
A következő verzéhez fűződik a legkevesebb magyarázat, önéletrajzi hátterét nemigen sikerült feltárni. Egy elveszett, sőt, elrabolt személyről van szó, aki, úgy tűnik, hogy a szórakoztatóipar csapdájába esett, és talán csak a szülei segítségére számíthat. A perspektíva ugyanakkor inkább a szülőké, az pedig legalábbis megkérdőjelezhető, hogy ők vajon mennyire beszámíthatók ebben a történetben. Nekem újra csak egy Beatles-dal, a She's Leaving Home rémlik fel róla.
Ismét csak éles váltással Young a kritikusaihoz kezd beszélni. Hangneme és mondanivalója is nagyon érettnek tűnik: nem mentegeti magát, de a kritikusok fogyatékosságait sem hagyja ironikus szavak nélkül. A probléma feloldása, mi szerint "álljunk össze, és aztán nyomás" merőben kreatív, integratív és felnőtt javaslat, újabb erős jelzés arra, hogy a lírai én minden képesség birtokában van, ami életének rendezéséhez szükséges, és ezeket immár szívesen használja is.
Egy hűvös hajnalon térünk vissza Torontóba. A megszólaló hang, aki csak annyit mond: "a szélbe nem kéne pisázni", a hírek szerint Elliot Robertsé, a Crosby, Stills, Nash & Young menedzseréé lehet, de a vers ennél áttételesebb: a nyers szavak feladója a dalban szinte láthatatlan. Annyit tudunk csak, hogy egy férfiről van szó, akinek üzenetét Young alaposan megforgatja, és arra jut, hogy mindennél többet ér az a barát, aki így tudja figyelmeztetni az embert. Lehet, hogy külső személyről van szó, de az sem kizárt, hogy a hang már inkább belülről-felülről szól, és internalizált intést hallunk a személyiség "szülői" részéből, amelyik ellenőrizni, irányítani képes a csapongó "gyereket". Újabb momentum a felépülés útján.
Az utolsó versszak szabályos coda. A dal fordulatot vesz, és a külvilág felé nyit. A gátlástalan hazudozóról szóló sorok a közmegegyezés szerint Nixon elnököt jelenítik meg -- no meg persze, mint azóta tudjuk, valójában időtlenek, mert akár közel, akár távol bármikor található olyan hatalmasság, akire ráillenek. Az, hogy Young ilyen élesen fordul szembe a megtévesztéssel (amit vokális előadása is aláhúz), és egyben a hallgatójában társat szeretne találni az ellenálláshoz, véleményem szerint az immár a maradéktalanul rendbehozott személyiséget körvonalazza. Attitűdje nem más, mint az, amit a nagyszerű, és sajnos korán elhunyt kortárs pszichológus Birtalan Balázs az "egészséges lázadóénak" nevez, és amit az egyetlen "ténylegesen adaptív azaz egészséges életpozíciónak" tekint. Birtalan esszéjét olvasásra ajánlom mindenkinek, aki érdeklődik a humanisztikus pszichológia iránt.
A dal csendes harmonikahanggal és basszuspengetéssel enyészik el. Ha a hallgató úgy véli, valami igazán jelentős dolog történt az elmúlt percekben, szerintem igaza van.
Mentőkocsi blues
Még minden dalunk régi volt A folyó fölött szállt a Hold A fedélzet esőben állt Éjfékor a rendőrség kiszállt
Óh, Isabela! Büszke Isabela! Szétvertek már, léket kaptál Nem fest ki más, csak álmaim Ringasd és őrizd vágyaim
A navajók régi ösvényét Unottan tapossa a nép A büféslány szája legörbül Az utolsó busz is kigördül
Nézd Lúdanyót! A végét járja Keserű sors, elment a párja A kislibákat sem tudja szidni Az ajtót rá kéne néha nyitni
Hogy a dal mit mond, az még vitás De minden sora gyógyítás A mentőkocsi egyre cammog A régmúltból szólnak a hangok Utánam nyúlnak mint a karmok
Az újsághirdetéseket nézem Magándetektív tettre készen Anyu és Apu egy számot hívhat Vagy fizetheti a váltságdíjat
A kritikád lehet magabiztos De nem vagy jobb nálam, az biztos Rád férne egy gyomormosás Vagy álljunk össze, és aztán nyomás!
Ez megint Toronto, küzdök a dallal Kinn a sarkon hasad a hajnal Még kong a metró, és nem adnak kávét Csak a piacon kapsz karalábét Ahol utánad szól a bácsi: "A szélbe nem kéne pisázni"
Mint egy barát tud rád vigyázni: "A szélbe nem kéne pisázni"
Hogyan lehet ahhoz valakinek kedve Hogy hazudjon minden reggel, délben, este? Hogyan tartja számon, hogy kit mivel áltat? Remélem, te is csak megvonod a vállad
A három szám közül a középső tűnik a leginkább barátságos, legkönnyebben befogadható alkotásnak. Ezt húzza alá eredeti címe is, melyben Neil Young élettársának, a színésznő Carrie Snodgrassnak ajánlja a dal: Motion Pictures (For Carrie).
Young és Snodgrass 1971-től 1975-ig voltak együtt, közös gyerekük is született. Szomorú életrajzi adat, hogy Youngnak mindhárom gyermeke súlyos idegrendszeri károsodásban szenved, miután a muzsikus maga is átesett egy csaknem végzetes gyermekbénuláson, már gyerekkorában kialakult 1-es típusú, gyógyíthatatlan cukorbetegsége, később pedig epilepsziás beteggé vált.
A dalt megfelező, majd pedig lezáró érzelmes gitár- és szájharmonikaduett zeneileg is emlékezetessé teszi a számot, aminek tiszta verssorait hangsúlyos előadásmód húzza alá: "én inkább újrakezdeném".
Filmek mennek
Filmek mennek, tévé szól Félig megszálltam valahol Visszajár hozzám egy álom A sajátom
A hegyek köszönik, megvannak A hajnalkák kibomlanak Friss a harmat, vadkacsák húznak Ez a sajátom
Más a készben ül, és boldog De nekem nem kellenek dolgok Sem örökség, sem szerzemény Én inkább újra kezdeném
Nem érdekelnek már a hírek Magamba szálltam, majd visszatérek Szemem lesz tükre szép szemednek Filmek mennek, filmek mennek
A legyűrhetetlen Neil Young pályájának talán legfontosabb dalsorát szeretném bemutatni. Az 1974-es On The Beach című album B oldaláról van szó, amelyen mindössze három szám hallható, ezek egymásutánja azonban sorsfordító tudósításnak számít.
Ezidőre a szerző-előadó mindent végigküzdött, mindent elért -- és mindenből kiábrándult, amiből rockzenészi pályán kiábrándulhat valaki. A kanadai Winnipegből Torontón át érkezett Los Angelesbe alig húsz évesen 1966-ban, itt indult a Buffalo Springfield zenekar üstökösszerű pályája. Három évvel később a Crosby, Stills, Nash & Young tagjaként Woodstockban esett át a szupersztárok tűzkeresztségén (zenekari társaival egyetemben, mert a fesztiválon való fellépésünk mindössze a második közös koncertjük volt), de két évvel később már újra a saját útját járta, amit mérhetetlen mennyiségű fáradságos munka, remény és csalódás szegélyezett. A legfájdalmasabb veszteség talán barátjának és a Crazy Horse gitárosának, Danny Whittennek az elvesztése volt, aki egy nappal azután halt meg túladagolásban, hogy Young ötven dollárt és egy hazaútra szóló repülőjegyet a kezébe nyomva kitessékelte a stúdióból.
Youngot 1970-es albuma, az After The Gold Rush szűkebb közönség számára emelte platóra, az 1972-es, édeskésebb Harvestet viszont már a legszélesebb publikum ünnepelte. (Ezen szerepel Young mai napig leghíresebb slágere, a Heart Of Gold is.)Tudatosan felrúgva az elért népszerűséget, egészen más zenekarral és műsorral indult turnézni. Ennek a balul sikerült vállalkozásnak az emlékét az 1973-as Time Fades Away c. koncertlemez őrzi, amit Young annyira gyűlölt, hogy 2014-ig nem adott ki digitálisan. A megpróbáltatások testileg-lelkileg mélyre taszították, következő koncertsorozata immár a közönség számára is érthetetlen és élvezhetetlen volt, a róla készült felvételeket a kiadó visszautasította. Nem lehetett tudni, vajon mihez fog kezdeni Young mindezek után. Ezt a feszítő kérdést válaszolta meg az On The Beachen, annak is elsősorban az említett B oldalán egymás után sorakozó három dalban -- hogy mekkora belső erővel, azt az azóta eltelt csaknem 50 év igazolta.
A dalsor tehát rocktörténeti jelentőségű, mégis eltöprengtem, érdemes-e egészében lefordítani. Ugyanis zenei szempontból nem állítható, hogy ezek volnának Young "legjobb" dalai, és a szövegük sem végig irodalmi értékű. Más szempontból fontosak ezek a számok. Kihangosított belső monológjuk olyasmit visz a nagyközönség elé, amit ritkán szokás megmutatni. Őszinteségük mégsem süllyed az önsajnálatba, és személyességük nem lesz öncélúvá: hitelesen számolnak be arról, mekkora árat kell fizetni a zajos sikerért, és milyen tartalékok rejlenek mindannyiunkban, amelyek képessé tesznek bennünket az újrakezdésre.
Az első szám a háromból: On The Beach.
Tengerpart
A világ fordul Ugye nem fordulhat el? A világ fordul Ugye nem fordulhat el?
Törött képek a padlón Pedig mindet jól felszögeztem A világ fordul Ugye nem fordulhat el?
Társaságra vágyom De nem viselem őket el Társaságra vágyom De nem viselem őket el
A gondom, tudom, lényegtelen De attól megmarad nekem Társaságra vágyom De nem viselem őket el
Beszélgetni hívtak a rádióba De nem volt ott más, csak egy mikrofon Beszélgetni hívtak a rádióba De nem volt ott más, csak egy mikrofon
Aztán a tengerpartra költöztem De a sirályokkal ott sem köröztem Beszélgetni hívtak a rádióba De nem volt ott más, csak egy mikrofon
Viszlát, város! Viszontlátásra! Viszlát, város! Viszontlátásra! Irány a puszta, srácok! A buszunk elvisz Hogy hová jutunk, arról fogalmam sincs Viszlát, város! Viszlát, város! Viszontlátásra!
Kevin Morby-tól a legnépszerűbb számával búcsúzunk: Beautiful Strangers, 2016-ból.
A dal népszerűsége nem véletlen. A szám a közönség számára meggyőző erővel emlékezett meg azoknak a fegyveres támadásoknak, terrorcselekményeknek az áldozatairól, amelyek a megelőző hónapokban történtek Orlandoban illetve Párizsban. (És név szerint megemlíti Freddie Gray-t, aki Baltimore-ban lett rendőri erőszak áldozata.) Az is nyilvánosságot kapott, hogy a szám teljes bevétele egy fegyveres erőszak ellen küzdő civil kezdeményezéshez fog eljutni.
A szám mégsem mentes az ellentmondásoktól. A szöveg elemelkedik ugyan a direkt politikai állásfoglalás szintjéről, viszont megmarad abban a homályzónában, amit a popzene mai közönsége számára annyira ismerős és kedvelt. A hallgatók nem fogják hiányolni az erős koherenciát mindaddig, amíg sorról sorra egy-egy újabb jól dúdolható, viszonylag szellemes fordulat mászik a fülükbe. A zenei forma sem rejteget nagy meglepetéseket. És mégis: az, hogy egy folkzenész társadalmi ügyekben érvényesen tud megszólalni, a műfaj aranykorát idézi.
Örökké látszol
Hogyha dörög és villámlik Nézz az égre, talán látszik Egy másik ország a felhők fölött És hogy lesz-e hozzá közöd Az rajtad áll
És hogyha a távoli szél Jajgatást hoz, sírva zenél Te döntöd el, hogy az énekes Érdekes vagy nem érdekes, Szívem Ha már hangom nincs Még van egy kincs, a csend
Nekem dúdolj még Mert odakint az éjszakában Rám vadászik a hétfejű A kutyafejű Engem üldöz a sötét sereg Hát illa berek Náda kerek!
S ha a távolban már lőnek Figyelj oda, honnan jönnek Maradj szilárd, mondj egy imát Ne hívd anyád!
És ha szörnyű hangot hallasz Az ajtó szakad, már itt vannak Ne mentsd bőröd, inkább őrködj Mentsd, akit lehet
Párizs lángol De a világból Minket el nem űznek A hangod édes, hát légy bátor Ereszd ki, kérlek!
Rám vadásznak a fegyverek És ha megölnek Én elpárolgok, de itt marad Mit meg nem törtek Mit meg nem törtek
Édesanyám, édesapám, édes húgom A helikopteres kopókat nem állhatom Negyvenkilenc védtelent Sirat az ének
Az A Night At The Little Los Angeles a 2020-as Sundowner album mesés mozzanata. Kevin Morby dalai sokszor merészkednek emberi határhelyzetek közelébe, és a történetmesélés sem idegen a szerzőtől, de ennyire érzékeny témához korábban talán sohasem nyúlt. Most teljesen természetes hangon beszél arról, hogyan menekül az ember kétségbeesésében a pénzért vásárolt szexualitásba, és vajon van-e még remény az éjszaka után.
Éjszaka a Little Los Angelesben
Kivették a szomszéd szobát, mindent hallasz a falon át. „Kicsim, én rögtön elmegyek.” „Ne! Várj még… most már jó.”
A folyosón hipószag terjeng. A recepciós humora mesés: „Vétkeztem én is. Álmomban. De feloldozott az ébredés."
Kicsim, kicsim, kicsim Kicsim, kicsim, kicsim
Odafenn a Mulhollandon Meg elnyom egy cigarettát. A balettról olvas könyvet, lassan telik a fürdőkád.
James és Jean közben a völgyben Ébredezik a rádióra. "Megint pocsék volt az éjjel." "Elmúlt, igaz? Szót se róla!"
Kint a strandon homok helyett cukor tapad a talpunkra. A recepciós folyton bent van. "Ha elmegy, vigyázok a kulcsra."
És Ray.. ő kint van a kanyonban. Késő van, de egyre jönnek a vadidegen ismerősök. "Legyek Apu, vagy inkább a fiad." "Legyek Texas." "Legyek Georgia." "Legyek édes-bús Tennessee." Így szólíts, és aztán felejts el, mielőtt más észreveszi!
Kicsim, kicsim, kicsim Kicsim, kicsim, kicsim
Mert az élet nem babazsúr, és nem való a Bibliába. Fojtogass, úgy kérdezd a nevem! Ne nézz a szemembe hiába! Tarts az ájulás legszélén, és közben szikrázzon az élmény. Ha meghalok, kérlek temess a beton alá a strand végén.
A Kevin Morby sorozat befejező darabjaival a mába érkezünk. A Valleycímű szám tavaly jelent meg, a Sundowner című albumon, ami igazi pandémia-produkció: kansasi házának pincéjében a szerző-előadó gyakorlatilag egyedül muzsikált az összes hangszeren. Az eredmény szokatlanul intenzív felvételek sora lett, és a gyökerekhez való visszatérésként is felfogható: a Valley például azzal a hét évvel korábbi Miles, Miles, Miles-zal áll szoros spirituális és muzikális kapcsolatban, amivel az egész sorozat kezdődött itt a blogon.
Morby javára legyen mondva, ezúttal elkerüli a szószátyár dalszerkesztést. A tömör verssorok drámáját az intenzív, meleg tónusú, önmagában is "mesélő" muzsika fokozza még tovább. Összességében a dalt egész pályája egyik legerősebb szerzeményének tartom.
Völgy
Van egy völgy, nagyon mélyen Van egy völgy, nagyon mély Hol száműzötten kell élnem Hol megtagad, aki csak él
S a magasságos égbolt A magasságos ég Mama, számunkra már csak Sötétlő végtelenség
Van egy völgy, nagyon mélyen Van egy völgy, nagyon mély Hol száműzötten kell élnünk Hol megtagad, aki csak él
S a magasságos égbolt A magasságos ég Mama, számunkra már csak Sötétlő végtelenség
Már 2019-ben járunk. Ekkor jelent meg Kevin MorbyOh My God című albuma, amit duplának is neveznek, ha ez még jelent valamit a streaming korszakában. A szerző-előadó sem fizikailag, sem spirituálisan nem maradt egy helyben: Los Angeles után visszaköltözött szülőhazájába, Kansasba, és onnan vágott bele újabb vállalkozásába: elkészíti saját "istenlemezét".
A transzcendens élmény megfogalmazásának nagy hagyományai vannak az amerikai popzenében, amelyek természetesen a folkmuzsikáig nyúlnak vissza. Morby saját feldolgozásának feltűnő jellemzője, hogy eltávolodik a popdalok szokásos eszményeitől - néha egészen messzire jutva a muzsika dekonstruálásában. Az album nem könnyű hallgatnivaló, nem is adja meg magát elsőre. Mégis úgy tűnik, a kritikusok megértették a vállalkozás lényegét, és elismerően fogadták ezt az újabb fejezetet Morby "saját poszt-modern amerikai daloskönyvében" (Clash).
Sokat töprengtem, a nem szokványos dalok közül melyik lehetne az, amelyikből a legtöbbet tudnám fordításban visszaadni. Végül a Hail Mary-re esett a választásom, és még ez is csak a munka közben mutatta meg rejtett kincseit. A lelki elcsendesedést a zenei szerkezetben a csillapítás tükrözi: ennek a darabnak a refrénjei a visszafogottak, és a harsány kezdés után fokozatosan enyészik el, bravúrosan megfordítva a popzenei fokozás szokásos irányát. A szövege is hasonlóan meghökkentő: mint ha történeteket kezdene mesélni, de hamarosan kiderül, hogy a felszínen zajló eseményekről nem sokat mondhat - az álmokon keresztül közeledő áhítat az, amiről szólni érdemes.
Szűz Máriám
Naomi már asszony Flannery meg balettáncos Bennek lett egy kisbabája Aztán kiderült, hogy a mamája rákos
Lady szent buzgalommal Bevonult a hadseregbe Ez lesz az én utam, mondta És eltávozott, nagyon messze
Én még itt vagyok A könnyem csorog Mesélnék neked Egy történetet Ha jobban tudod Te is mondhatod
Szűz Máriám! Maradj velem! Remélem, téged Nem sértlek sosem
Erin szétesett egészen Ott voltam a temetésén Gyertyákat gyújtottam érte Olyan gyönyörű volt szegény
Pauline egy ideje gazdag Aranyra váltotta lelkét Csak a kurva évek telnek Érzi Isten lehelletét
Én még itt vagyok A kávém kotyog Cseng a fülem Nem hallok rendesen Na hajrá, srácok! Csak jól toljátok
Álmodtam egy maratonról A kamera fentről vette És képzeld, drágám, az álmomban A versenyt a barátom nyerte
Drága gyermek! Így is szeretlek A tömeg tombol És téged éltet Barátom vagy A tűz sem ér utol A hangszórókból Sinatra szól New York, New York Ez a mi napunk Mind győztünk már Hisz' mind itt vagyunk
Szűz Máriám! Te maradj velem Ha itt az idő Fektesd keresztbe Karjaim szívemen
2017-es City Music albumon a Dylant idéző, nyers hangot megütő Crybaby kivételnek számít -- a produkciót sokkal jobban jellemzi a nagyváros ihlette hangulatok áttetsző zenei megfogalmazása. Kevin Morby ezekben az években Los Angelesben élt, és a dél-kaliforniai metropolisz (mint tudjuk, az amerikai zene egyik fővárosa) hallhatóan befolyásolta muzsikáját. Egyformán jól sikerültek azok a számai, amelyekben elmerül a nagyvárosi nyüzsgésben -- akár magába szívva a Csendes-óceánon keresztül érkező keleti hangulatokat is, mint például az album címadó dalában --, és azok, ahol a tömegtől távolságot tartva, egyéni nézőpontjából reflektál a közvetlen emberi viszonyokra. Ezek közé tartozik a Night Timeis, ami személyes kedvencem erről a nagylemezről.
Éjjel
Egy-két-há'-és!
Éjjel nyitva ablakom Dal szól, nézek pislogón Elment a kedvem
Lentről fájdalom Kúszik hangfoszlányokon S én belélegzem
Hát szállj velem Csak rám ne szállj Óh, szállj velem Mint fénysugár a házsorok fölött
Ha volnék te S volnál én Hogy döntenél?
Azt hiszem, hogy Lesra ült kint a lépcsőn Azt hiszem, hogy Lesra, s én nem tudtam, mi jön Azt hiszem, hogy Lesra ült kint egy kövön Azt hiszem, hogy Lesra, egyes egyedül Azt hiszem, hogy Lesra, de elröppent hamar Azt hiszem, hogy Lesra vagy egy kismadár Azt hiszem, hogy Lesra
Ma éjjel nyitva ablakom Dal szól, nézek pislogón Elment a kedvem
Ma éjjel élő fájdalom Kúszik hangfoszlányokon Én fellélegzem
Hát szállj velem Csak rám ne szállj Óh, szállj velem Mint fénysugár a házsorok fölött
Ha volnék te S volnál én Hogy döntenél?
Messze elkerülnél? Vagy közel jönnél, átölelnél? Itt nem érhet baj ...ezt nem én mondtam
Ma éjjel nyitva ablakom Dal szól, nézek pislogón Sehol a kedvem
A most következő nóta tényleges Dylan-hatást tükröz, olyannyira, hogy a megkerülhetetlen klasszikus It Ain't Me Babe parafrázisának tűnik. Ez a huszonegyedik századi dal persze bizonyos szempontból feltűnően más mint az ősképe: visszatekintve a hatvanas évek az emberi kapcsolatok szempontjából is Aranykornak tűnik a jelenkor sivárságához képest.
Kevin MorbyCrybabyc. száma már a 2017-es City Music albumról származik, amiről a következő posztban szeretnék bővebben szólni.
Sírsz, kisbabám
Sose voltam a kedvencem Sose voltam jól látható Csupa könny lett a két szemem És a gond hullik mint a hó
Sose mentem az utcán át Sose láttál bennem mást Csak egy arcot a sok közül Csak egy embert, ki elvegyül
Hát tessék, én elvegyültem Magammal és a bűnömmel Figyelem a folytatást Sose láttál bennem mást
Csak egy arcot a sok közül Csak egy embert, ki a padra ül Figyelem a folytatást Sose láttál bennem mást
Sose voltam a kedvencem Sose voltam jól látható Csupa könnycsepp a két szemem És a gond hullik mint a hó
Ugye sírsz, kisbabám Miért sírsz, kisbabám? Ugye sírsz, kisbabám Miért sírsz, kisbabám?
Sose mentem az utcán át Sose láttál bennem mást Csak egy arcot a sok közül Csak egy embert, ki elvegyül
Megint sírsz, kisbabám Miért sírsz, kisbabám? Megint sírsz, kisbabám Miért sírsz, kisbabám?
Ugye sírsz, kisbabám Miért sírsz, kisbabám? Ugye sírsz, kisbabám Miért sírsz, kisbabám?
Kevin Morby-t dalszerzőként gyakran hasonlítják Bob Dylanhez. Alkotásait közelebbről megfigyelve ez elnagyolt párhuzam. Morby szövegei sem tartalmi, sem formai kidolgozottságban nem érik el Dylan szokásos szintjét. Hozzá hasonlítva asszociációi kissé lötyögnek, és úgy tűnik, hogy a megnyitott gondolati perspektíva kidolgozatlan marad.
De persze miért Dylan varázslatait vennénk összehasonlítási alapnak? Ahogyan a Watercímű szám is példázza, Morby saját szövegvilágán keresztül tud újszerűt alkotni. Stílusának jellemzője, hogy szokatlan, mégis telitalálatnak ható képzettársításokkal lepi meg a hallgatót (például: "I was strong like a horse in carrying my song" avagy a fordításban "igáslóként húztam én is a dalt"), amelyek egymásutánja lazább, de még jól körülírható gondolatkört alkot. Ilyen nagyobb egység például a mostani dal refrénjei közötti hat-hat verze, melyek együttesen bontanak ki egy-egy témarészletet - a dal során összesen hármat. Az ilyen nagyobb szakaszokból összeálló teljes nóta már sokkal talányosabb. A dal egésze végül olyan teret nyújt, amiben a hallgató szabadon barangolhat, saját kíváncsisága és belátása szerint fedezhet fel és járhat be ösvényeket - vagy leülhet és lebámészkodhat, kedve szerint.
Vízhez
Szunnyadt a testem Alámerült a lelkem Később azt mesélték Álmomban beszéltem
Félrevert a szívem Az ördög eljött értem És sarokba zárt engem A saját elmémben
Reszketett a lábam Úgy éreztem, lejártam Felnyaláboltam magam És indultam haza
Csak nem vitt a csizmám Az ég meg úgy borult rám Mint kopott pokróc Szúrós, cudar
De a tűz még égett bennem Hát tovább kellett mennem Kúsztam és másztam Kapaszkodtam
A családom járt eszemben Meg a barátok körülöttem És kezdtek hiányozni Akiket utáltam nagyon ...ezt nem hagyhatom!
Ha vízhez értek, szólítsatok! Ha lángot fognék, eloltsatok!
Vajon tényleg megtervezték A csillagoknak röptét? Ki volt képes erre? Miféle kéz?
Én apró vagyok, de büszke Hogy nem mentem egészen össze Szemem bogarában Még él a fény
A neved folyton itt van Minden egyes dalban A számon kiröppen És száll szépségesen
De olyan szavak is vannak Amik durva nyomot hagynak A szikla megreped Súlyuk alatt
Ez műfaj mégis könnyű És a társaság, ha elnyű Túllépek rajta Ahogy rajtam ők
A többség véleménye Vagy a szférák zenéje Nekem egyre megy már ...hol egy kézilány?
Ha vízhez értek, szólítsatok! Ha lángot fognék, eloltsatok!
Vannak színpadok és sztárok Különböző korosztályok Igáslóként húztam Én is a dalt
És az istállóba érve Mindig ugyanazt vettem észre Hogy egy nap megint elmúlt Továbbrohant
Én haladtam a korral Számban kockacukorral Makacs kanca módján Tart, amíg tart ...a dögkút felé
És maradtak az álmok Fúzfák és virágszirmok Hatalmas udvar Gyerekzsivaj
Ott volnánk ketten Ez volt a tervem A sörényünk rendben Keféld meg a fogam
Ha végül meglelem a hazám Más lesz anyám Más lesz apám Ki lehet vajon Igazi alkotóm?
Ha vízhez értek, szólítsatok! Ha lángot fognék, eloltsatok!
Ha vízhez értek, szólítsatok! Ha lángot fognék, eloltsatok!
Kevin MorbySinging Saw című albuma 2016-ban jelent meg, és még a korábbiaknál is lelkesebb kritikai fogadtatásban részesült. Az előző nagylemezhez hasonlóan ez a gyűjtemény is koncepciózus ("I am writing a songbook on a mountain" - árulja el a szerző az egyik kulcsdalban) ugyanakkor gazdagabb és szabadabb a megelőzőnél. Két olyan dalt választottam róla, amelyek éppen ezt a sajátosságot, vagyis a lendületes kreatív alkotó munkálódását tükrözik vissza.
Az önkifejezés élményében lubickolva mindkét nóta túllép a kereskedelmileg szokásos határokon. Egy szigorú producer alighanem egy-másfél percet húzott volna belőlük, és ez nem is feltétlenül vált volna hátrányukra. De persze a független műalkotások éppen így, személyes tökéletlenségükben adják a legtöbbet a befogadónak, ez különbözteti meg őket a simára csiszolt, legszélesebb közönségnek szánt iparosmunkáktól.
A Dorothy című dal nagy folk-rock klasszikusokat idéz, például kihallhatjuk mögüle Bob Dylan Absolutely Sweet Mary-jét, és felsejlik a Bruce Springsteen-féle Born To Run is, csak hogy a legismertebb előképeket említsem. A rokonság nem csak muzikálisan, hanem a szöveg humorában is tetten érhető - Morby sorai olykor magát a muzsikát kommentálják, összekancsintva a hallgatóval.
Dorci
A számat téptem a viharban "Ezt mért kellett megint?", ordítottam Én ismertem egy vén halászt Amit fogott, szétosztotta És láttam egy primadonnát Mögötte szólt a zongora Valahogy úgy, hogy:...
A csókod fanyar. Mondd mitől? Adj egy slukkot a cigidből! Én ismertem egy régi dalt Övön alul felkavart Szólt benne egy trombita Elnyomta a hangzavart Valahogy úgy, hogy:...
Reggel-este sírnom kell Vigyázz rám jobban, édesem! Én bejártam egy pár helyet Te is eljöttél velem Mint egy kisbaba, csak azt kérem Gyere, Dorci, ne hagyj magamra ma éjjel!
Gyerünk, vár az éjszaka Az a füstös régi bár Ez a kettőnk korszaka Neked újra elmondanám A szakállas vicceket Mintha még nem járnék veled És a túl hangos zene Sem zavarna bele
És megszólal a dob És a kórus rázendít És a gitár felsikolt És a dudás is dudál Ennél szebb még sosem volt A zsák alján a folt Én ismertem egy vén halászt Amit fogott, szétosztotta És láttam egy primadonnát Benne szólt a zongora
Reggel-este sírnom kell Vigyázz rám jobban, édesem! Mint egy kisbaba, csak azt kérem Gyere, Dorci, ne hagyj magamra ma éjjel!
Néhány újabb érzelmi lépcsőfokot megtéve érkezünk el az utolsó dalhoz Kevin Morby 2014-es konceptalbumán: Our Moon.
A lemezről (és benne a számról) szóló kritikákat olvasgatva feltűnik, hogy a médiamunkások nemigen értik, miről szólt a produkció -- leginkább a "tetszik, de magunk sem tudjuk, miért" tónusát ütik meg. "A lemezt záró Our Moon kevés nyomot hagy maga után, amikor véget ér", írja például egyikük. Pedig kevés kifejezőbb mementóját tudnám elképzelni a konfliktus utáni lélekállapotnak, amelyben a kötődés és a lemondás kéz a kézben járnak: "A Holdunk, lásd, mindig neked kedvezett / De mindegy már. Jó, hogy átölelheted".
Holdunk
Dúdolj még, egész reggel Védj meg jól a vihartól kint Didergek. Jaj, hűvös a reggel! És tart még a sötétség bent
Én ott leszek, ha téged húz az ág Nem hervad el az a kékszínű virág
Ha te sem látnál, egy sűrű este Nézz csak fel, a Holdban mi lakunk Ha a szobád üres, egy szerda este A Holdnak fénye járja be az otthonunk
A Holdunk, lásd, mindig neked kedvezett De mindegy már. Jó, hogy átölelheted És miért sírnál? Elrontaná szép szemed Egy új nap fénye, hozzád s hozzám közeleg
Dúdolj még, egész reggel Védjél meg a vihartól kint
A Paradecímű szám Kevin Morby emblematikus szerzeménye, amit részben annak is köszönhet, hogy a Netflix korszakos animációs sorozata, a Bojack Horseman egyik 2015-ös epizódjának végén főcímdalként bukkant fel, és itt milliók találkozhattak vele. Így igaz: a szám filmzeneként is jól funkcionál és önmagában is kiváló hallgatnivaló. Az album összefüggésében pedig további jelentést nyer: a megadó, súlytalan lebegés - aminek atmoszféráját stílusos hangszerelési és vokális megoldások teremtik meg - már a felemelkedést, a továbblépést előlegezi meg a konfliktus korábban feneketlennek tűnő mélységeiből.
Érdekes a nótát záró recitativo szövegrész: ezek a rövid zenei és olykor szövegbeli átvezetések jellemzőek a lemezre, és hangsúlyossá teszik a számokon átívelő koncepciót. A Parade kiemelt szerepét jelzi az is, hogy az utolsó sorban elhangzik az album furcsa címe: Still Life With The Rejects From The Island Of Misfit Toys - Csendélet a kidobott lakókkal a kinőtt játékok szigetéről.
Fesztivál
Ha azért jössz, hogy megtaláld magad Gyere, kedves! Gyere, találd meg magad És ha keresnéd, mi régen elveszett Gyere, kedves! Gyere, még tiéd lehet
És ha hosszú volt az út Gyere, feledd a gondot és borút És ha majdnem összetört Gyere, kedves! Gyere, kaphatsz még erőt
A holnap nem biztos sosem Ha értem jön a vén halál Az álarcom letéphetem Azt kívánom, nyeljen el A fesztivál
Hömpölyögve eltemet Magába olvasztja testemet A fesztivál
Elvesztett barátok Várnak reám Megfakult plakátok Várnak reám Ha én arra járok Várok reám
Érkezem, távozom Nem változom
A holnap nem biztos sosem Kopogtathat a vén halál Foltozom a jelmezem Azt kívánom, ragadjon csak el A fesztivál
Hömpölyögve eltemet Magába olvasztja testemet Remélem, örökké nézheted Remélem, hogy sosem ér véget A fesztivál
Mi újság, kérded Én már kiszálltam, tudod Hogy hová tartok? Elindultam érted Ablakod nyílik Ereszd le a hajad Én felmászom rajta Mint az a királyfi Ez egy csendélet a kidobott lakókkal A kinőtt játékok szigetéről
Az album fokról-fokra hatol le a kapcsolati konfliktus legmélyére, ahová végül ezzel a számmal érkezünk meg. Kevin Morby: Bloodsucker.
A zenei kíséret alig valamivel több mint Morby folyamatosan zengő akkordbontása, amit itt-ott egy másik elektronikus gitár és egy elnyújtott szájharmonika színez. Voltaképpen csak aláfestik a megrendítő szövegsorokat.
Vér folyik
Tenni próbálok, hogy ne fájjon nagyon A kés a kezemben, s a vér a házfalon Tenni próbálok, hogy megnyugodjak én Tennék érte, de mindhiába
Tenni próbálok, hogy megköthessem én A békét magammal, a harcunk mezején Tenni próbálok, de sokat az sem ér Mert a vér sárba hull Mert a vér sárba hull
Tenni próbálok, hogy ne fájjon nekem Hogy itt vagy mellettem, és mégsem vagy velem A világ végén jársz, míg a szomszéd széken ülsz Minden nap megkerülsz Egyszer tán megkerülsz
És a vérem folyik És a vérem folyik, óh És a vérem folyik
Van egy hely, valahol mélyen legbelül Az ember odaér, ha messze menekül Hol anyám vár, és két karjába zár Elbújtam, senki nem bánt Elbújtam, rám nem találsz
Tenni próbálok, hogy tovább ne fájjon A kés a kezemben, s a vér a kőpadlón Békét kötnék végre saját magammal Erről szól minden dal Erről szól minden dal
És a vérem folyik És a vérem folyik, óh És a vérem folyik A vér folyik A vér folyik
Kevin Morby 2014-ben adta ki második albumát, kevesebb mint egy évvel debütálása után. Az, hogy a Still Life ilyen rövid időbeli különbséggel láthatott napvilágot, többek között a "rootsy" produkciónak köszönhető. A folk-blues sémákra épülő, néha a vázlat szintjéig leegyszerűsített, mégis szívet melengető megszólalás tökéletesen ellenpontozza a számok súlyos szövegtartalmát.
A nagylemez számai erős összefüggésben állnak egymással, lényegében dalciklust alkotnak. Ezért erről az albumról négy dalt is le szeretnék fordítani. A számok egytől egyig a párkapcsolat lehetőségei és gyötrelmei körül forognak. Vajon feloldhatók-e a legmélyebb konfliktusok?
Az első szám igazán sűrű és szimbolikus. Morby: The Jester, The Tramp & The Acrobat.
A bohóc, a csavargó és az artista
A bohóc A bohóc A bohóc A bohóc A régi nóta szól A régi szél zenél Közel már a halál Vagy nem is élek én Két erős kéz ragad Két erős kéz emel Nézd csak, hogy nevetnek Az arcok ma éjjel
Csak annyit kértem Hogy nyugalmam legyen És te mit rendeztél? Egy fesztivált nekem Két kezed felemel És szépen kisminkel
A csavargó A csavargó A csavargó A csavargó A régi nóta szól A régi szél zenél Ez már a zuhanás Ez hullócsillagfény Két erős kéz ragad Anyám táncolt mindig Tőle tanultam meg Neked több se kellett
Csak annyit kértem Hogy otthonom legyen És te mit rendeztél? Hajótörést velem Sós víz a tüdőmben Ha kiáltok, végem
Az artista Óh, az artista!
Szólíts meg már Suttogva, ordítva Sehol egy fénysugár Csak most veszem észre Hogy elment az eszem És te is messze jársz
Csak annyit kértem Hogy talajt adj nekem És te mit rendeztél A tágas égben fenn?
"Ki és mi vagy? hogy így tűzokádó gyanánt. Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki." - kérdezhetné az ember Petőfi Arany Jánoshoz írott soraival az amerikai szerző-előadó, Kevin Morbyláttán. A Kansas City-ből Brooklynba költöző, aztán Los Angelesig meg sem álló Morby néhány év alatt olyan pályát futott be, ami a műfaj klasszikus őstehetségeire emlékeztet: közönsége és népszerűsége robbanásszerűen teremtődött meg 2013-ban, azóta pedig sűrű egymásutánban követik egymást kiváló albumai -- anélkül, hogy megérintette volna a zeneipari gagyizmus és sztárcsinálás gépezete.
Csodáljuk meg Kevin Morby tálentumát, egyben az élő amerikai zenei hagyományt a következő néhány dalban! Kezdjük rögtön a 2013-as debütálással: Harlem River című lemezének első dalával, amiben mint ha Kevin azonnal megmutatná, milyen széles tartományokba, miféle tájakra fogja invitálni hallgatóit közös utazásra.
Kevin Morby: Miles, Miles, Miles.
Tájak
Ha te tudnád, a mélyben merre Milyen barlangokba visz az út Ha te tudnád, hogy milyen messze Jár, aki végére jut
Ott volnál akkor velem Egy éjféli lélegzetben És közel jönne az a messzi Táj, táj, táj
Ha te tudnád, hol áll a szikla És mit látsz a hegytetőről Ha te tudnád, hogy milyen messze Néz, aki a szélbe dől
Átéreznéd, amit én És szó nélkül megértenél És közel jönne az a messzi Táj, táj, táj
Mert a keresztre árnyék feszül És az ördög is tüzedhez ül Ha közel jön hozzád a messzi Táj, táj, táj
Még ezt is újévi dalnak szánom. Phil Ochs: When I'm Gone.
Ochs, akinek egy dalát korábban már lefordítottam, a hatvanas évek üstököse volt. Produkciója, amelyben "kósza verssorok" hasonlóan tébláboló gitárjátékkal párosulnak, a korabeli folk- és protestmozgalom lenyomatát őrzi, de legjobb dalai maradandó mesterművek, egy létkutató üzenetei emberről és világról.
"Hát hadd mondjam el addig, amíg tart."
Ha elmúlt
A világon sehol sem lesz helyem, ha elmúlt És semmi sem lesz jó, se rossz nekem, ha elmúlt És nem szól tovább ez a dal sem, ha elmúlt Hát hadd szóljon még addig, amíg tart
És nem érzem majd az idő múlását, ha elmúlt És nem hallom a szívem dobbanását, ha elmúlt Nem írok több kósza verssort, ha elmúlt Hát hadd írjam meg addig, amíg tart
És nem szívom magamba az illatot, ha elmúlt És tovább semmin sem aggódhatok, ha elmúlt Fáradságos munkát sem kapok, ha elmúlt Hát hadd kapjam meg addig, amíg tart
És nem lesz többé nagy bajom, ha elmúlt És nem kínoz több fájdalom, ha elmúlt Hogy imádlak vagy utállak, nem mondhatom, ha elmúlt Hát hadd mondjam el addig, amíg tart
Nem látom az aranyló napot, ha elmúlt És nem lesznek éjszakák, sem nappalok, ha elmúlt A puskánál hangosabban nem szólhatok, ha elmúlt Hát hadd szóljak csak addig, amíg tart
Messze tűnnek vidám táncaim, ha elmúlt És az idő nem mélyíti tovább ráncaim, ha elmúlt A harcban nem lesznek már társaim, ha elmúlt Hát hadd legyenek addig, amíg tart
És a hazugságon nem nevethetek, ha elmúlt És nem tehetek fel kínos kérdéseket, ha elmúlt Emelt fejjel már nem élhetek, ha elmúlt Hát hadd éljek még addig, amíg tart
Boldog új évet kívánok! :) Bob Dylan: My Back Pages, a világ legjobb előadásában: Roger McGuinn, Tom Petty, Eric Clapton, Neil Young, George Harrison, és maga Dylan -- 1993-ban a Madison Square Gardenben.
Emlékkönyvembe
Két fülemből dőlt a füst, az elmém tűzben állt Az eszméim úgy ropogtak mint izzó gerendák Az omló párkány szélén bátornak hittem magam Ah, de elszálltak az évek, és én megfiatalodtam
A rozzant előítéletre rozsdás kardot rántottam Az élet zűrös dolgait jóra és rosszra osztottam Hősökről szőtt rémmesék dúltak az agyamban Ah, de elszálltak az évek, és én megfiatalodtam
Lányarcok tükrözték megjátszott érzelmeim Levéltárak mélyén teltek tanoncéveim Gyászos hittérítők tanát sokáig osztottam Ah, de elszálltak az évek, és én megfiatalodtam
És belőlem is megszólalt az önjelölt tanár Hogy szabadság, ha minden ember iskolába jár "Minden ember", suttogtam szédült áhítattal Ah, de elszálltak az évek, és én megfiatalodtam
És aztán szapultam az összes disznó tanbetyárt Mert úgy képzeltem, bennem többé nem tehetnek kárt Sötét vizen szállt hajóm, mikor zendülést szítottam Ah, de elszálltak az évek, és én megfiatalodtam
Harci díszben vonultam, mert úgy képzeltem el Hogy az elvolt ellenséggel szemben védenkeznem kell Mi fehér s mi fekete, én kristálytisztán láttam Ah, de elszálltak az évek, s végül megfiatalodtam
Neil Young: Beautiful Bluebird. A dal 1985-ben íródott, de csak 2007-ben jelent meg. Szövegmotívumai máshol is felbukkannak, például a korábban fordított No Wonder című számban, de a szerző kék madár köré szőtt lírai gondolatai ebben a nótában teljesednek ki igazán.
Szépséges szajkó
A minap úton voltam kis teherkocsimmal És megpillanatottam egy kékszajkót A színe szembeötlött a búzaföld fölött A nyugvó nap fényében cikázott
Szépséges szajkó, előttem száll Úgy érzem, hazafelé húz Ha ablak tudna nyílni életem egén Szajkómadárként hozzád szállnék én
Ha ablak tudna nyílni életem egén Szajkómadárként hozzád szállnék én
Egyszer láttam én már hasonló kék varázst Egy lány hozta, és vitte el Ő volt szerelmem, de nem vigyáztam rá Egy dallamban maradt közel
Szépséges szajkó, előttem száll Úgy érzem, hazafelé húz Ha ablak tudna nyílni életem egén Szajkómadárként hozzád szállnék én
Szépséges szajkó, előttem száll Úgy érzem, hazafelé húz Ha ablak tudna nyílni életem egén Szajkómadárként hozzád szállnék én
Itt egy híres és mókás Beatles-dal, amit fejben úgy tartottam számon, mint réges-rég lefordítottat. Aztán egy kérdésre utánanéztem, és kiderült hogy nincs róla fordításom, és az egykori vázlataim is régen elvesztek már. Úgyhogy nekiveselkedtem még egyszer. Az első sorok még fejből mentek, a szöveg második felét viszont most kellett kitalálnom. Hát, csak remélni tudom, hogy sikerült olyan jól, mint az a változat, ami megfoghatatlanul élt emlékeim között.
Lennon-McCartney: Norwegian Wood (This Bird Has Flown).
Kocsányos tölgy (A madár sehol)
Rámkattant egy hölgy Vagy inkább én kattantam rá És vendégségbe hívott a hölgy Kocsányos tölgy
És azt mondta, érezzem Nyugodtan otthon magam Én viszont leginkább Ettől lettem nyugtalan
Hát, a padlón ültem Borozgattam, jól elvoltam A hölgy kettő felé témát cserélt Ledőlhetnénk
Nevetve mondta Hogy nemsoká kelnie kell Én ráérek, szóltam És a kiskádban aludtam el
Dél volt már, mikor Felébredtem. A madár sehol És talpam alatt égett a föld Kocsányos tölgy
A dal jelentőségéről sokat írtak. Én egy mondatban úgy foglalnám össze, hogy kulcskompozíciónak számít a Beatles életművében: ez az a pillanat, amikor korai popstílusuk visszafordíthatatlanul irányt vesz a pszichedélia és a gazdag zenei kísérletezés tartományai felé.
Sokan kísérleztek magyarra fordításával is. Ez itt poénköltő cimborám, Frady Endre műve.
Ezekben a hetekben újrahallgatva Cseh Tamás életművét, egyre-másra olyan dalokra bukkanok, amelyek nagyon is érdemesek volnának arra, hogy ne csak a magyar közönség ismerhesse meg őket. Íme, az egyik -- mint ha csak 2020-ról szólna.
Re-listening to the ouvre of Tamás Cseh these weeks, I keep discovering song after song which would be well worthy of exposure to the non-Hungarian speaking audience. Here is one of them, which sounds as if it directly addressed 2020.
Cseh-Bereményi: Valóság nagybátyám.
Uncle Reality
We have been left behind By a most beloved member of our family My uncle named Reality He has embarked on travels Sending infrequent letters He has embarked on travels Sending infrequent letters
When a letter arrives from him We hawk on it among us in laughs and tears Following his patented longhand Observing his best wishes Is worth a thousand kisses Observing his best wishes Is worth a thousand kisses
Now that I live far away I hope you all do well And do your best to keep my memory alive And on long winter nights I still may cross your minds And on long winter nights I still may cross your minds
And let me use the moment To call the kind attention of the family members To the necessary precautions As there is often trouble When I'm not on the double As there is often trouble When I'm not on the double
So let me conclude by Sending out hugs and kisses Yours faithfully, Reality A name that's oh so dear Fills us with laughs and tears A name that's oh so dear Fills us with laughs and tears
