mafi mushkila:
Erre én is kíváncsi vagyok, amikor majd meglesz az időgépem, elmegyek megkérdezni :)
Akkor csak a... (2021.08.27. 13:03)Mentőkocsi blues
Harrison 1973-as dala, ami a keleti (elsősorban a buddhista, illetve azt megelőzően is a hindu) világszemlélet hat át, tartós kulturális hatást gyakorol. Újra meg újra felfedezik és utalnak rá, például az Oasis egyik albuma is innen kölcsönözte a címét. A szám a napokban kapott új hivatalos mixet és videoklipet.
Ami most él
Ami most él Csak az él Sehol sincs Ami tegnap volt
Bármi volt Csak ez él Sehol sincs Ami tegnap volt Kimúlt
Mondd, hogyan élhetnél Képzelt életet Hagyd el
A tudat ha elkalandozik Erre-arra Már tudatlanság
Ami van Csak az él Sehol sincs Ami tegnap volt
Ami most él Csak az él Sehol sincs Ami tegnap volt Kimúlt
Korszakalkotó szerző és előadó volt, aki életével is megtestesítette mindazt, amiről dalai szóltak. Fel sem tudnánk sorolni sorsának fordulatait, amelyek a Rhodes ösztöndíjas oxfordi diákságtól a helikopterpilóta-pályán és a Columbia Studios nashville-i irodáinak takarításán át a harmincéves kora után érkező világhírig repítették. No de talán nincs is erre szükség, hiszen dalai egy csapásra megteremtik azt az atmoszférát, amelyben úgy érezzük, mi is ott vagyunk mellette, és vele együtt élünk át mindent. Így van ez 1971-es nótájában is: The Silver Tongued Devil And I.
Vén ördög ezüstös nyelvvel
A múltkor lementem a Pajkos Csárdába Hogy vegyek és igyak egy sört És volt ott egy lányka, egészen árva A sarokban, sötétben ült
Én pohárról pohárra próbálkoztam Hogy mondjak neki bármi jót De megszólalt az ördög, és ezüstös nyelvvel Helyettem fűzte be őt
Én szóltam, figyelj csak! Most az ördög beszél Az ő hangja nem én vagyok A szándéka hamis és gonosz A vigyora ferdén ragyog
És sosem képes semmi másra Bajt kavar, aztán lelép Énbennem lelt cinkostársra A szememben látod szemét
De a gonosz vén ördög ezüstös nyelvvel Egy csatát sem veszíthet el Ha szemem lehunyom, ő ébren marad És álmomban küzd meg velem
És tudta ez a lány is, mint az összes másik Hogy most kéne felállnia De bármit beszéltem, ő ott maradt mégis Erős volt a mágia
És kitárta lelkét a titkos veszélynek A karistolt asztal fölött Hogy valaki csalással átölelje És aztán elhagyja őt
Én szóltam, figyelj csak! Most az ördög beszél Az ő hangja nem én vagyok A szándéka hamis és gonosz A vigyora ferdén ragyog
És sosem képes semmi másra Bajt kavar, aztán lelép Énbennem lelt cinkostársra A szememben látod szemét
De a gonosz vén ördög ezüstös nyelvvel Egy csatát sem veszíthet el Ha szemem lehunyom, ő ébren marad És álmomban küzd meg velem
Neil Young: Music Arcade. Egy nem igazán sikeres album, az 1996-os Broken Arrow gyöngyszeme a dal, ami váratlanul bukkan fel a torzított zenekari hangzás végtelennek tetsző tengeréből.
Egyben a magyarországi Young-recepció kulcsszámáról is beszélünk, ez volt ugyanis a Neil Young Sétány nevű cover band genezise, húsz évvel ezelőtt. Huzella Péter, Rátóti Zoltán és Tóth István triója azóta is Sülyi Péter magyar szövegével énekli Neil Young nótáit, köztük ezt a számot, Szájon át címmel. A Szájon át szövegét nagyon szeretem és nagyra tartom, de egyben úgy vélem, hogy Sülyi a dal végére túlságosan eltávolodik az eredetitől, illetve a refrén egy pontján is jelentősen értelmet változtat. Ezért gondoltam egyet, és elkészítettem (és akkor már demóként el is prüntyögtem) a saját változatomat.
Kaparós sorsjegy
Volt-e, hogy elbuktál? És le is buktál közben? Volt-e, hogy jött az este És egyedül talált? Ha megesett, hát mondd csak el Az életed jobban érdekel Mint a vibráló kék fény A képernyőn
Velem az volt, hogy mentem A forgalommal szemben Gyalog a országúton Hogyan is éltem túl? Hátizsákomban szennyes Markomban kaparós sorsjegy Ha nyerek, kimosom tényleg Hogyan is éljem túl?
Volt-e, hogy elbuktál? És le is buktál közben? Volt-e, hogy jött az este És egyedül talált? Ha megesett, hát mondd csak el Az életed jobban érdekel Mint a vibráló kék fény A képernyőn
Volt-e, hogy megtalált Téged egy éhes ember? És mosni kezdte a szélvédőt Amíg a lámpa vált? Vizes szemébe néztél De pénz, az nem volt kéznél Csak szólt a rádió
Volt-e, hogy elbuktál? És le is buktál közben? Volt-e, hogy jött az este És egyedül talált? Ha megesett, hát mondd csak el Az életed jobban érdekel Mint a vibráló kék fény A képernyőn
Az égen üstökös látható Ez olyan furcsán megnyugtató Egész lassúnak tűnik A száguldás Köszi szépen, hogy rám szántál Az idődből pár percet! Akkor most búcsúzom
John Fogerty: Lodi. Régi kedvecem ez a 1969-es szám, ami tipikus "B oldalas nóta" a Creedence Clearwater Revival életművében -- vagyis más szóval: simán elbújhat mögötte a népszerű rockzenei produkciók 99%-a.
Lodi létező város a termékeny Kaliforniai-völgyben. Talán nem olyan reménytelen hely, mint ahogyan a dal ábrázolja; no de a számot nem is a történelmi hitelesség, hanem egy hangulat mesteri megfestése miatt lehet nagyon szeretni.
Ladány
Nagyjából egy éve volt Hogy elindultam én Csábított a hírnév A nagy pénz s nagy remény Aztán egész máshogy lett De minek is ragozzam? Nagy ég! Ladányban ragadtam
Egy vasúti szárnyvonalra Szólt egyirányú jegyem Ha valaha továbbállok A két lábam visz el Elfogyott a pénzem És egymagam maradtam Nagy ég! Ladányban ragadtam
Az újságok megírták Hogy az élet nagyszerű Hol csúszhattam félre? Már a dal sem egyszerű Jó ötletnek tűnt egy este A falunapi forgatagban De nagy ég! Ladányban ragadtam
Ha csak egy százast kaptam volna Minden számomért A minden esti részeg Beszólásokért Rég visszatértem volna Ahhoz, kit otthon hagytam De nagy ég! Ladányban ragadtam Nagy ég! Ladányban ragadtam
Neil YoungDon't Let It Bring You Down című 1971-es száma a szerző-előadó látomásszerű, álom és ébrenlét határán lebegő alkotásainak során gyarapítja -- más szóval a psziché tudattalan tartományára nyit ablakot, három rövid perc erejéig.
Vázlatosan ábrázolt cselekménye az utcán, még pontosabban az út szélén játszódik, ahol két névtelen öregember utolsó óráit követhetjük nyomon. Egyikük az árokban hever öntudatlanul és menthetetlenül: benne saját emberi kondíciónk reménytelenségére ismerhetünk. Másikuk azonban mint ha csak a görög mitológiából lépne elő: maga Teiresziasz, a vak jós, aki mindenki másnál pontosabban látja az eljövőt. A jós azt a rejtett képességünket jeleníti meg, hogy mégis csak képesek vagyunk felfogni, mi történik velünk a világban.
A titok, amitől "Teiresziasztól" értesülhetünk, sem több, sem kevesebb mint hogy a közösségi sodródásból eredő pusztulás elkerülhetetlen. A romlás kulturális és spirituális gyökerű (a dalban "várkastélyok égnek"), a fizikai síkon megtapasztalt leépülés, amit a kietlen és részvétlen városi környezet szimbolizál, ennek már csak a következmény.
A refrén, ami a dal végén háromszor is megismétlődik, és aminek jelentőségét az uniszónóban játszó gitár, zongora és dob hangsúlyozza, ugyanakkor váratlan fordulattal szenélyesen szólítja meg a hallgatót: arra biztatja, hogy ha saját maga változni szeretne, keressen hozzá társat. Az apokalipszis világának személyes optimizmusa (amit a dalcím is kiemel, a magyar fordításban: Ne csüggedj, kedvesem) ily módon az amerikai pszichológus, Eric Berne néhány évvel korábban megjelent, Emberi játszmák című korszakalkotó művének konklúzióját visszhangozza: "az emberi faj számára nincs, de tagjai számára van még remény."
Robbie Robertson: The Night They Drove Old Dixie Down.
A Band 1969-es dala, amivel később Joan Baez is nagy sikereket ét el, több hónapos kutatómunka eredménye. A kanadai születésű Robertson amerikai muzsikustársa, a dalban szólót éneklő Levon Helm segítségével bújta a közkönyvtárakat, hogy hitelesen idézhesse fel az USA polgárháborújának korát.
A lírai hős, Virgil Caine a hétköznapi embert testesíti meg, aki tehetetlenül kénytelen elszenvedni, ahogyan a háború elpusztítja családját és szülőföldjét. A címben szereplő Dixie nem más mint az amerikai Dél beceneve, de a szöveg nem foglal állást azon túl, hogy elsiratja a pótolhatatlan veszteségeket. A történetben északi és déli tábornokok csapatai masíroznak fel és alá, utánuk pedig nem marad más mint a puszta föld és a temetők a határban.
A dal ma szóljon Dixie-ért
Virgil Caine vagyok én Csak egy vasúti közlegény Aki azt látta '65 telén Hogy a régi sín már nincs helyén
Mire Stoneman belovagolt A falunk már sehol se volt És később Richmond is égett Szememben a füst, amíg élek
A dal ma szóljon Dixie-ért Mert eltaposták A harang szóljon Dixie-ért Helyre sosem hozták Tudod, la-na-la-na-na-na
A házunk Tennessee-ben állt Az asszony hirtelen felkiált Virgil, gyere gyorsan ki! Ott vonul Robert E. Lee
Egész nap fát vágok, ha kell És a munkabér sem érdekel És senkit nem hibáztatok De a legjobbjaink nem pótolhatók
A dal ma szóljon Dixie-ért Mert eltaposták A harang szóljon Dixie-ért Helyre sosem hozták Tudod, la-na-la-na-na-na
Apám arra tanított Hogy a föld kenyeret ad A bátyám arra tanított Hogy ne hagyd magad
Tizennyolc volt, már nem gyerek Egy jenki fegyvere ölte meg A temető mögött mély a sár Fejét lehajtja mind, ki arra jár
A dal ma szóljon Dixie-ért Mert eltaposták A harang szóljon Dixie-ért Helyre sosem hozták Tudod, la-na-la-na-na-na
A dal ma szóljon Dixie-ért Mert eltaposták A harang szóljon Dixie-ért Helyre sosem hozták Tudod, la-na-la-na-na-na
Bár egykor a Tanácsköztársaságot ünnepeltünk március 21-én, a mai nap sokkal inkább a költészet világnapja. Ennek örömére, tessék, egy egészen frissen fordított Bob Dylan szám: Every Grain Of Sand.
Dylant pályájának ezen a pontján, 1981-ben már előszeretettel hasonlították a nagy szimbolistákhoz, például William Blake-hez vagy Paul Verlaine-hez. Amint ez a verse is igazolja, teljesen megérdemelten. Lírájában összekapcsolódik a személyes, a mitológiai és a metafizikai -- és persze a legszebb, hogy az előadás megformálása, az ének és a szájharmonika tovább árnyalja és gazdagítja a tartalmat. Ráadásul a szerző-előadó a mai napig játssza a dalt; jelenlegi turnéján ezzel a számmal szokta zárni koncertjeit. Így sikerült jó szerencsémre meghallgatnom tavaly San Sebastianban, és nemrég Fort Lauderdale-ben is.
Van, aki nagyon szereti ezt a késői Beatles-dalt, mások kevésbé: azt a közönyt vélik kihallani belőle, ami oly jellemző volt John Lennon zenekar utáni pályájának nagy részére. Én úgy vélem, igaz, hogy az Across The Universe mind muzikáiisan, mind szövegében eltér a Beatles szokásos progresszív kiállásától (beleértve akár George Harrison indiai ihletésű számait), gondolati szépsége azonban magával ragadó.
A Mindenségen át
A szavak mint a papírpohárba pergő lassú eső Csordogálnak, csörgedeznek a Mindenségen át Bánattócsa, örömhullám, bennem továbbgyűrűző Elámít és elandalít
Jai Guru Deva Om* Semmiben sincs változás Semmiben sincs változás Semmiben sincs változás Semmiben sincs változás
Törött fények szilánkjai, ezernyi szempár Hív, hogy tartsak ővelük a Mindenségen át A gondolat mint postaládában vergődő kósza szél Vakong csapong, sodródik a Mindenségen át
Jai Guru Deva Om Semmiben sincs változás Semmiben sincs változás Semmiben sincs változás Semmiben sincs változás
Felkacagva árnyat vet az élet És fülembe cseng, megbűvöl és messze hív Határtalan szerelmben izzik milliónyi Nap Hívnak, hogy tartsak velük a Mindenségen át
Jai Guru Deva Om Semmiben sincs változás Semmiben sincs változás Semmiben sincs változás Semmiben sincs változás
Jai Guru Deva Jai Guru Deva Jai Guru Deva Jai Guru Deva Jai Guru Deva Jai Guru Deva
*Jai Guru Deva Om: "dicsőség az isteni tanítónak, ámen" avagy "dicsőség a sötétség felragyogó legyőzőjének, ámen" , elterjedt szankszrit köszöntés az indiai védikus hagyomány szerint.
A tavalyi év üstökösszerűen felbukkanó tüneménye következik. Oliver Anthony: Rich Men North Of Richmond.
A hányattatott sorsú, kezdő szerző-előadó ezzel a számmal egyik piilanatról a másikra találta magát a lejátszási iisták élén. Ilyen robbantásra soha korábban nem volt példa. Hogy hosszabb távon hová sikerül eljutnia a kiállásával, az persze majd kderül... Hiszen dalában mindaz a kisemmizettség és reménytelenség ordít, amit milliók élnek át -- miközben a politiikai, gazdasági és kulturális "elit" villanyautókkal, gendersemleges vécékkel, letakart történelmi freskókkal és "maradj-szépen-otthon"-prédikációval tanítaná jóemberkedésre őket.
A tetőterasz népe
Én a belemet kiadtam Hát ennyit ért Ma is gürcöltem Szarért, húgyért Hogy végre leülhessek És semmi több És magam leihassam A négy fal között
Gyászos élet Milyen világ lett ez? Mi lesz így belőlem? Mi lesz így belőled? Bárcsak felébrednék Hogy álomdtam De nem alszom Nem alszom
Ez a világ új A lelke régi A tetőterasz népe Nem kíván mást Totális uralkodást A ép eszed fölött A két kezed fölött Hogy észre se vedd Sőt, imádd is őt
Mert semmi a pénzed Az is adóra megy A tetőterasz népe Így szerzi meg A gyerekedre szarnak A bányákban szart kavarnak ...az kell
Mindig éhes marad Aki az utcán fél De jól megdagad Aki belőle él Aki tortát zabál Amit süttet velünk És küldi a számlát Mi meg kifizetjük Aztán szép sorban Gyorsan a sírba megyünk Ennyit értünk ...kurva ország!
Gyászos élet Milyen világ lett ez? Mi lesz így belőlem? Mi lesz így belőled? Bárcsak felébrednék Hogy álomdtam De nem alszom Nem alszom
Ez a világ új A lelke régi A tetőterasz népe Nem kíván mást Totális uralkodást A ép eszed fölött A két kezed fölött Hogy észre se vedd Sőt, imádd is őt
Mert semmi a pénzed Az is adóra megy A tetőterasz népe Így szerzi meg Én a belemet kiadtam Hát ennyit ért Ma is gürcöltem Szarért, húgyért
Amikor Lana Del Rey több mint tíz évvel ezelőtt berobbant a popzenébe, azonnal korszakos tálentumnak tűnt. Az eltelt idő megerősítette az első benyomást: Del Rey sok évtized kulturális hagyományainak folytatója és formálója, egyben szószólója saját generációjának is. Zenéje dús produkciós tartalmat hordoz, előadóművészete nem korlátozódik az énekre, hanem színpadon, filmen és azon kívüli performanszokban is megjelenik: idén nyáron például egy palacsintázó pincérnőjeként szolgálta ki a vevőket.
A 2014-es Brooklyn Baby érdekessége hogy különböző kultúrkorszakokat kapcsol össze: horizontja az 1950-es évek New Yorkjától egészen a máig ível. Számos gesztust tesz a nagy elődöknek, ugyanakkor duzzad benne az Y generációs öntudat. Tematikájához hasonlóan zenei megformálása is tipikus Lana Del Rey-i: álomszerű lebegés a könnyen felismerhető rockzenei alapok fölött.
Mondják, nem érek fel hozzád Hogy idétlen gyerek vagyok Rám néznek, és nem látnak mást Csak egy színes képeslapot
Én áradok, akár a tenger Te pislákolsz mint a parti tűz Ellobbansz, ha elérlek Ha felérlek Mi engem fűt Az másik tűz, oh-oh Másik tűz
A fiúmmal ma is játsszuk Amit Lou Reed zenélt A hajamban színes tollak Bámulj, beatnemzedék! A dzsessztörténet, nézd csak A polcomom végigért
Magam vagyok Brooklyn Magam vagyok Brooklyn
Nekem is van nemzedékem Ma is van mit elzenélnem Ha nem tetszik, állj csak arrébb Kicsit arrébb Ha nem tetszik, amit hallasz Semmi baj, de nem lesz halkabb És kurvára nem mondom, hogy bocsánat
A fiúmmal ma is játsszuk Amit Lou Reed zenélt A hajamban színes tollak Bámulj, beatnemzedék! A füvem talaj nélkül A polcomom végigért
Két évvel ezelőtt tettem közzé a blogon a kínai őszközépünnep dalát, amit azóta is az egyik legfontosabb fordításomnak tartok. Most itt van egy hangulatában kísértetiesen hasonló szám, a nyugati daloskönyvből. Neil Young: Helpless.
Az összecsengés nem véletlen, hiszen ezt a holdünnepet a világ több más kultúrájában is megtartják. Az őszi napfordulóhoz legközelebb eső teliholdat (ami idén szeptember 29-re esett) a kelták például "éneklő holdnak", az amerikai őslakosok pedig "arató holdnak" nevezték. Young 1992-ben egész albumot adott ki Harvest Moon címen, amelynek dalai ugyanazt az elégikus hangulatot, a nyár őszbe fordulását, a reménykedés-beteljesedés-lemondás körforgását adják vissza. Erről a lemezről korábban az Unknown Legend című számból készítettem fordítást.
A Helpless sokkal régebbi dal. 1970-ben készült a Crosby, Stills, Nash & Young dupla nagylemezére. Később aztán megszólalt a The Band kíséretében is, a legendás The Last Waltz koncertfilmben -- és egy csomó más alkalommal is, gyakran olyankor, amikor a szerző-előadó társadalmi kiállást tett, például a Farm Aid koncerteken.
A Helpless gyönyörű "univerzum-dal", ami az ember helyéről szól a világegyetemben. Szimbólumai a konkrét és egyéni tapasztalást a kozmosszal kötik össze. A megénekelt változások egyszerre zajlanak odakint és idebent; olyan hatalmas erőkről van szó, amelyeket felfoghatunk, de tehetetlenek vagyunk velük szemben. A remény az égre tekintő szemlélődésben és megértésben van, aminek köszönhetően ablakok nyílnak még a csillagok mögött is. A megértés azonban nem azonos a lemondással, és a dalban ott szól a kétségbeesett kiáltás is: vajon megtalálható-e újra az elveszett szerelem?
Múlik, múlik, múlik
Egy városba, messze északon Álomként hívnak emlékeim Mert lelkemben még mindig otthonom Ott teltek csikóéveim
Kéklő ablak sárga hold mögött Örvénylő csillagmező Az égen fent, lomha szárnyakon Árnyként száll az őszidő
És csak Múlik, múlik, múlik
Meghallasz-e, kedvesem? Az ajtón rács, a rácson is lakat Dalolj, ha tudsz még, kedvesem
Kéklő ablak sárga hold mögött Örvénylő csillagmező Az égen fent, lomha szárnyakon Árnyként száll az őszidő
És csak Múlik, múlik, múlik Múlik, múlik, múlik, múlik
És jöjjön még egy kanadai "elsőnemzet-dal"! Buffy Sainte-Marie: Still This Love Goes On.
Buffy Sainte-Marie azok közé a szerző-előadók közé tartozik, akik egyenrangú résztvevői voltak a hatvanas évek folkmozgalmának, de akiknek származásuk miatt sok akadályt kellett legyőzniük. Diadalmas küzdelmeiről nemrég dokumentumfilm is készült, és elismertségét húzza alá az is, hogy betétdala hosszan szól Quentin Tarantino Volt egyszer egy... Hollywood című emlékezetes mozijában.
2008-as dala párt képez az eggyel ezelőtt fordítottal: míg Floyd Red Crow Westerman a pótolhatatlan veszteségekről énekel, addig Buffy Sainte-Marie nótájában a soha el nem múló életigenlés és az újjászületés szólal meg - zenében, szövegben, és akár vizuálisan is. Érdekesség, hogy mindkettőjük megidézi a préri édesfűvét, aminek égetése ősi ceremoniális hagyomány.
Egy tűz, mi mindig ég
Hódgát mellett üldögéltem A tájon nőtt a tél Apró nyomok futottak A tó havas jegén A völgyet megülte a köd És elszállt a lúdnép A Hold kísérte útjukat De van egy tűz, mi mindig ég Egy tűz, mi mindig ég
Láttam már a rétet Mikor fellobbant a nyár Fényes volt a hegyoldal És színes a határ Most mindent újra eltakar A tompa fehérség És borzongók a hajnalok De van egy tűz, mi mindig ég Egy tűz, mi mindig ég
Álmomban az édesfű Parázslik, füstje száll Nyomában vidám dobpergés Az ének meg nem áll És ropja az aprónép És van egy tűz, mi mindig ég Egy tűz, mi mindig ég
Cifra Táncos gondolt egyet Ünnepre jött hozzánk És úgy esett, hogy el se ment Mert megismert egy lányt Fonott haj és festett pónik Mi kellhetne még? Hát kisâkihitin, ha-ha-ha! Ez a tűz mindig ég Mindig, mindig ég
Álmomban édesfű Parázslik, füstje száll Nyomában vidám dobpergés Az ének meg nem áll És ropja az aprónép És van egy tűz, mi mindig ég Egy tűz, mi mindig ég
Két amerikai indián dallal folytatnám. Bár tudom, ez a kifejezés ma már divatjamúlt, helyette "őslakosoknak", "őshonos népeknek" vagy "első nemzeteknek" nevezik ezeket a közösségeket, illetve mindinkább az egyes törzsek, népek, népcsoportok egyéni nevét használják -- amiből persze rengeteg van.
Floyd Red Crow Westerman dakotai sziú szerző és előadó, generációjának egyik legismertebb őslakos alkotója volt az USA-ban és Kanadában, aki kapcsolódott a hatvanas évek folkmozgalmaihoz is. Most idézett dala hallgatható önéletrajzi ihletésűként: Westermant, százezrekhez hasonlóan kisgyerekkorában szüleitől és népétől elszakítva bentlakásos iskolába kényszerítették. Ezt gyakorlatot már nem folytatják, sőt, mélyen elítélik. A belőle származó tömeges traumák örök figyelmeztetést jelenthetnek mindazok számára, akik esetleg ma is ezen az embertelen módon kívánnának "felemelni" bármilyen kisebbséget, például Magyarországon. A dal megszólalása ugyanakkor univerzális, és bár ezzel a hangütéssel a slágerlistákra nyilván nem feldolgozást, Írországban például szinte népdallá vált.
Láthatatlan kétség
Hegyek közt a lelkem, s a földben él szívem Nem értem a várost, itt minden idegen A láthatatlan kétség csendben elborít Csendben elborít
Indulnom kell, el innen azonnal Ha a üresség megtántorít Ha a magány elviselhetetlen már Van egy hely, mi bátorít Ami hív és bátorít
Édes hazám, Dakota, a hullámzó mezők Sok gonoszságot láttam, a kínom egyre nőtt A láthatatlan kétség csendben elborít Csendben elborít
Indulnom kell, el innen azonnal Ha a üresség megtántorít Ha a magány elviselhetetlen már Van egy hely, mi bátorít Ami hív és bátorít
Eredeti szöveg, egy ír daloskönyvből. (Westerman saját neve alatt sajnos sokkal nehezebb bármit is találni.)
Nyár van, a nagy álmok és nagy utazások ideje. És mi is lehetne hatalmasabb álom és utazás mint óceától óceánig vonatozni az amerikai kontinenst Kanadában átszelő síneken? A kanadai vasútépítés óriási vállalkozásról szól Gordon Lightfoot 1967-es száma, ami megjelenése óta az ország nemzeti dalkánonjába tartozik.
A nyíltan patetikus kompozíció, amiben a természet csodálatos ugyan, de az azt igájába hajtó ember még annál is csodálatosabb, már az 1960-as években sem volt "korszerű". Még kevésbé illeszkedett abba a hippikultúrába, aminek Lightfoot maga is tagja volt. De a szerző zsenihez méltóan emelkedett felül korszakok és ízlésvilágokon.
A darab mindössze három nap alatt készült el, a CBS televízió megbízásából. Az 1967-es újévi tévéműsorban került először a közönség elé, az ország 100. születésnapját ünneplő rendezvényesorozat programjában. A rohammunka jól érzékelhető: epikus témájához képest a szám zenei megformálása szinte minimális (a folkzenekar kifejező erejének bizonyÍtékaként csupán két gitár, basszus és itt-ott szájharmonika szól benne), az ismétlésekbe bocsátkozó dalszöveg fordulatai és rímei pedig néha egészen kezdetlegesek. A vállalkozás ihlete és lendülete azonban könnyen feledteti mindezt. Különösen emlékezetesek a középső, lassú strófák, amelyek az építőmunkások viszontagságait állítják a középpontba -- ezeknek köszönhető, hogy a Canadian Railroad Trilogy jóval több mint hazafias hősköltemény. (Ugyanerről itt hallgatható meg egy huszonegyedik századi kritikai olvasat.)
A megénekelt vasút persze ma már a múlté. Oly sok országhoz hasonlóan Kanada is felszámolta valamikori dicsőséges vasúthálózatának jó részét: a síneken tehervagonok továbbra is közlekednek, de utasok már alig. Jelenleg például a Szent Lőrinc-folyó mentén sem juthatunk el Gaspé városába, a dalban szereplő vonalon. De a legendák hőseihez hasonlóan ezek a vasutak és építőik már örökre velünk maradnak, és ki tudja, egyszer talán újra visszatérnek, a jeges partvidék, a hullámzó préri és a sziklás hegyek "első nemzeteivel" egyetemben.
Kanadai vasúttrilógia
Volt idő, hogy földünket nem szelte át vasút A fenséges hegycsúcsok mint a néma szemtanúk Ott álltak, hogy nem járt fehér ember és kerék A mesés rengetegben nem volt más, csak a békesség
De a történelem zajlik, és az idő meg nem áll És új népekkel telt meg ez a hívogató táj Folyókon hajóztak, lovon járták az erdőt Bányák, malmok, gyárak nyíltak, s a jólét egyre nőtt
És minden tavasszal, mikor már engedett a fagy Szerszámokkal kezükben vonultak a férfiak Sínpályákon száguldottak ifjú álmaik Gazdagságunk s adósságunk tőlük származik
Ők egy dolgot láttak csak maguk előtt Végtelen sínpárt a partok között Ami az országba bőséget hoz A kikötőktől fut a városokhoz
Nincs már ínség Vasútunk mint a Nap A tengertől kél S a tengerig tart
Jöjjön még munkás, és nyúljon a sín Épüljön pálya a ösvény helyén Verjen a szív, és keringjen a vér Siessünk, mert lassan az éjjel elér
Jöjjön még munkás, és nyúljon a sín Épüljön pálya a ösvény helyén Verjen a szív, és keringjen a vér Siessünk, mert lassan az éjjel elér Érzem, hogy lassan az éjjel elér
A kék hegyláncon túl a Nap már lenyugszik Csillagfénnyel éled az égi óceán Valahol messze, túl a széles prérin Fekszik egy lány, talán gondol reám
Egész álló nap csak görnyed hátunk Sziklát aprítunk, míg perzsel a Nap Zsíros az étel, és pocsék a viszki A táborunk lassan továbbhalad
Egész álló nap csak görnyed hátunk Sziklát aprítunk, míg perzsel a Nap Épül a pálya, és áll már a híd is A táborunk lassan továbbhalad
A hegyeken át és a völgyeken át A sűrű vadonban s hol süpped a láp A Szent Lőrinc mentén irány Gaspé A pénzünk a máé, a sín a holnapé
Helyén a vas, és a csavarra vár És közelben van már a városhatár Napi egy dollár, és két áldomás Mert mi még élünk, de meghalt már más
Torkukból a jövő dala szállt Megnyertünk minden csatát Fenn állunk a hegytetőn A világ nézett térdelőn Könnyünk és verejtékünk folyt De a természet meghajolt
Mert volt idő, hogy földünket nem szelte át vasút A fenséges hegycsúcsok mint a néma szemtanúk Ott álltak, hogy nem járt fehér ember és kerék A mesés rengetegben nem volt más, csak a békesség A mesés rengetegben nem volt más, csak a békesség És halotttakra csend vár És örök békesség
Morrison 1970-ben szerezte a dalt, ami azóta is folyamatos népszerűségnek őrvend. Nekem hirtelen úgy került a látókörömbe, hogy a napokban Bob Dylan teljesen váratlanul, életében először előadta egy spanyolországi koncertjén.
Köznapi felfogás szerint a nóta az elmúlást idézi meg, és a rejtelem, ami felé hajózunk maga a halál, "a nem ismert tartomány, melyből nem tér meg utazó". Egy kis figyelemmel azonban világos, hogy a dal sokkal inkább az életről szól -- a létezésről és földi utunkról, ami a nemlétnél még sokkal misztikusabb, és aminek megtapasztalása mögött feltárhatatlan titkok lappanganak.
A rejtelembe
Pihent még a déli szél De már fénylett fenn a Nap S kis hajónk az ég alatt Indult a rejtelembe
Halld a matrózok szavát Szívd a tenger illatát Lelked száll a vízen át A rejtelembe
S ha a ködkürt rikolt Hazaérkezem
Ha a ködkürt rikolt Hadd halljam bátran Add meg, hogy ne bánjam
Én vándor lelked ringatom Mint azon az első napon Így visz át bűvös hajónk A rejtelembe
S ha a ködkürt felrikolt Hazaérkezem
Ha a ködkürt végül rikolt Hadd halljam bátran Add meg, hogy ne bánjam
Én vándor lelked ringatom Mint azon az első napon Így visz át bűvös hajónk A rejtelembe
Dylan 1967-es dala a szerző-előadó prófétai alkotásainak sorát gyarapítja. Ilyen jellegű számaihoz hasonlóan zenei megformálása minimális, ami remek feldolgozhatóságot von maga után, azaz biztosítja a gondolat sokszorozását és tovább éltetését.
A dal üzenete radikálisan eltér a tárgyában jellemző hétköznapi diskurzustól; teljesen más nézőpontból közelít a problémához. Ha úgy vesszük, felülről -- ha úgy vesszük, belülről látja át a jövevények (azaz, tetszik vagy nem tetszik, a "migránsok") tragédiáját. Mindehhez az ószövetségi Leviták könyvének sorait hivatkozza: az Izrael gyermekeit egyiptomi fogságból kiszabadító Úr figyelmeztetéseit látja valóra válni: "hiába vetitek el a magot, az ellenségeiteket fogja táplálni. Ellenetek fordulok, és elhullotok ellenségeitek előtt. [...] Olyanok uralkodnak majd fölöttetek, akik gyűlölnek titeket, s akkor is menekülni fogtok, ha senki sem üldöz benneteket. Olyanná teszem az eget fölöttetek, mint a vas, és a földet, mint az érc: erőlködéstek hiábavaló lesz, földetek nem ad termést, és a mező fája nem hoz gyümölcsöt."
A leginkább megrázó pedig mindebben az, hogy Dylan tapasztalatból beszél. Maga is a jövevények leszármazottja, éppen azoké a zsidóké, akiken beteljesültek az Úr átkai. Vagyis, miközben elítéli a migránsok viselkedését új országukban, egyben kilátástalannak is véli sorsukat, és dalát az emberi tragédia fölötti mély szánakozás hatja át: "szánom szegény jövevényt, ha végül felvidul".
Szánom szegény jövevényt
Szánom szegény jövevényt Akit üldöz a harag Otthon nem maradhatott Hát végül magára marad Minden mozdulattal csal És folyton hazudik Az életéért retteg De gyűlöl élni is
Szánom szegény jövevényt Kinek nincs miért küzdeni Az ég fölötte vasból vert És folynak könnyei Eszik, de éhes marad Hall, de szót se szól A pénzzel jegyzi el magát És nekem nem válaszol
Szánom szegény jövevényt Aki sáron gázol át Teli szájjal felröhög És mocskolja városát Amit képzelt egykoron Ezer szilánkra hull Szánom szegény jövevényt Ha végül felvidul
Neil Young: Lookin' For A Love. Ez a nóta számomra a korábban fordított Don't Cry No Tears / A könny mit sem ér testvérpárja. Ugyanazon a lemezen, a nagyon népszerű 1975-ös Zuma albumon jelentek meg, ugyanazt a témát járják körül, és könnyed hangvételük mögött szokatlan mélységek jelennek meg, egy-egy váratlan harmóniaváltásnak és szövegfordulatnak köszönhetően.
Szerelmes lehetnék
Tudom, szerelmes lehetnék, hogyha megtalálnám őt. Azt a lányt, kiről fogalmam sincs. És ha szemében elvesznék, akkor újra érthetném, hogy terem nékem még a nagyvilágban kincs.
Ahol tenger tükrözi a hegyek csipkés ormait és a fehér homok hosszan nyúlik el, a nagy szél őt is üldözi, így hát összefuthatnák, mert érzem, nékünk végül találkozni kell.
Szerelmes lehetnék, azt hiszem. Nem késhet soká a kedvesem. És remélem nagyon, hogy karjaimban tarthatom, és ő jól megismer, mégis elvisel.
Szerelmes lehetnék, azt hiszem. Nem késhet soká a kedvesem. És remélem nagyon, hogy karjaimban tarthatom, és ő jól megismer, mégis elvisel.
Tudom, szerelmes lehetnék, hogyha megtalálnám őt. Azt a lányt, kiről fogalmam sincs. És ha szemében elvesznék, akkor újra érthetném, hogy terem nékem még a nagyvilágban kincs.
A dalt Lightfoot maga is több változatban vette lemezre, amelyekről annyit kell tudni, hogy egyik jobb mint a másik. -- Két héttel a fordítás elkészítése és a poszt publikálása után a dal nagyon szomorú aktualitást nyert.
R.I.P. Gordon Lightfoot (1939-2023), szerző-előadó zseni, Kanada nemzeti folk-trubadúrja. Európában kevésbé volt ismert, bár leghíresebb dalait rengetegen feldolgozták. Amikor 35 év után, 2016-ban újra felénk járt (pontosabban legalább Angliáig és Írországig eljött), sikerült meghallgatnom őt Dublinban. Egykor bársonyos baritonja már megfakult, de minden mozdulatából áradt az a meggyőződés, hogy a dalokkal meg lehet váltani a világot.
Bob Dylan mondta Lightfootról, hogy rossz számot életében nem írt, ha pedig valamelyik dalát hallgatta, azt kívánta, bárcsak örökké tartana. Ezzel pontosan kifejezte, milyen érzést keltenek bennem is a muzsikára harmonikusan indázó, költői sorai.
Hosszú sínpár blues
Levelem jött ma délután El sem hiszem, hogy gondolt rám a lány És véget érhet a szürke, bús magány Mert a levélben egy vonatjegy Az ölelése újra vár A kedvesemhez vezet engem el a hosszú sínpár
A fél világot bejártam De otthonra nem találtam sehol Csak az ócska ágyat nyomta a bánatom Kifosztottak, megtéptek Semmim sem maradt már A kedvesemhez vezet engem el a hosszú sínpár
Úúh úúh úúh ji-hí-hí Úúh úúh úúh úúh úúh
És éjszakánként más se történt A külvárosban jártam egymagam Sehol senki nem volt kíváncsi rám A régi verdám slusszkulcsát Már elnyelte a sár A kedvesemhez vezet engem el a hosszú sínpár
Messze vágtat a sík fölött Füstöl a gép, és zakatol a nagy kerék Ha felszállok, én hazaérek ma még És otthon meleg vacsora vár Ki tudja, hány év után A kedvesemhez vezet engem el a hosszú sínpár
Úúh úúh úúh ji-hí-hí Úúh úúh úúh úúh úúh
De jaj, az út szélén stoppolok És arra várok, hogy valaki megsegít Szegény fejem betörtem megint A vonatjegyem tegnap éjjel Elkártyáztam én A kedvesemhez más el nem visz, csak a jó remény
Beck: Rowboat. A szerző-előadó 1994-es dalát A dalt Johnny Cash vitte még szélesebb közönség elé két évvel később. Én tíz éve fordítgatom, úgy döntöttem, mostanra elkészült.
Mint ki partot ér
Húzd úgy mint ki partot ér Elmúlt a régi szenvedély Nincs esély, a lelkemen fekély Elmúlt a régi szenvedély
Segíts már, hol van a szendvicsem? A verda áll, a rozsda marja Érkezem, de nem vár senki sem Üres ház, te nem vagy itt velem
Hízott Hold, gatyámon furcsa folt Csíkot húz a csaj, mögötte nagy ricsaj Az idő csak halad, a kupleráj marad Kell a nőm, de többre nincs erőm
Segíts már, hol van a sörnyitó? A verdában süket a rádió Érkezem, van annyi benzinem Ég a ház, ha nem vagy itt nekem
Húzd úgy mint ki partot ér Elmúlt a régi szenvedély Nincs esély, a lelkemen fekély Elmúlt a régi szenvedély
Jöjjön még egy kis Creedence Clearwater Revival! John Fogerty: Down On The Corner.
Willy, Rooster, Blinky és Poor Boy -- azaz Vili, Róka, Béci és Csóró -- bandája nem más mint a Creedence Clearwater Revival alteregója. Ugyanannak a csapongó asszociációnak köszönhetjük őket, ami a zenekarnak is nevet adott, és muzsikájuk is arra a féktelen örömzenére hajaz, ami John Fogerty bandáját világhírűvé tette.
A négy örömzenész
Közel már az este, bólingatnak a fák A tér sarkában gyűlnek a régi cimborák Összeáll a banda, alakul a hangulat Vili a herflijből varázsol hangokat
Kinn áll a téren A négy örömzenész Vili és a csórók stenkelnek Dobj a kalapjukba pénzt!
A mosódeszkán Róka hozza a négyeket A lavórbőgőn Béci bátran lépeget A dobozgitárt Csóró bőszen pengeti Rézdudáján Vilmos felelget neki
Kinn áll a téren A négy örömzenész Vili és a csórók stenkelnek Dobj a kalapjukba pénzt!
Kinn áll a téren A négy örömzenész Vili és a csórók stenkelnek Dobj a kalapjukba pénzt!
Örömből zenélnek, és neked is játszanak Ha volna egy kis apród, ne szégyelld hát magad Tőlük zeng a főtér, de senkit sem zavar A háztetőkig szárnyal a boldog hangzavar
Kinn áll a téren A négy örömzenész Vili és a csórók stenkelnek Dobj a kalapjukba pénzt!
Kinn áll a téren A négy örömzenész Vili és a csórók stenkelnek Dobj a kalapjukba pénzt!
Kinn áll a téren A négy örömzenész Vili és a csórók stenkelnek Dobj a kalapjukba pénzt!
Kinn áll a téren A négy örömzenész Vili és a csórók stenkelnek Dobj a kalapjukba pénzt!
George Harrison: Beware Of Darkness. George 1970-es látomása aktuálisabbnak tetszik ma, mint valaha.
Zenei élményként lenyűgöző Harrison harmóniamenete, ami a bevezető H-dúrról az első szövegsor elején teljesen váratlanul G7-re bukik, onnan néhány ütemen belül gisz-mollra, azután cisz-mollra kapaszkodik, majd a homályos mollok közé bevilágó dúr akkordokon lépkedve a versszak végére lassan visszatámaszkodik a H-dúrra - bezárva a lélekutazásnak azt az ívét, amit induláskor nem is sejthettünk.
Harrison volt a Beatles egyetlen tagja, aki dalszövegében akár a "gitár", akár az "akkord" szót használta. Ezen a héten lenne 80 éves.
Fogerty háromszor négy sora a legeslegsűrűbb dalszövegek közé tartozik: a társadalom-, politika- és valláskritika mellett még saját műfaját is pellengérre állítja. A Credence Clearwater Revival kortalan remekműve 1970-ből.
Hulló eső
Az eső egyre hullik, felhők zúgnak fönt Sűrű könnyeiktől ázik lenn a föld A bátrak és a bölcsek hangja csüggedő Kin is múlhat, mitől múlhat a hulló eső?
Elköltöztem délre, hogy ott majd el nem ér Másban kezdtem hinni, mert mindig kell remény De a felhők mögül senki, sosem bújt elő Kin is múlhat, mitől múlhat a hulló eső?
Ékes szólamokból sosem volt hiány De nem jutottunk túl az Óperencián Mindennapos vendég az ítéletidő De kin is múlhat, mitől múlhat a hulló eső?
A hippik idestova utolsó mohikánjától 1969-es világvége-víziójával szeretnék búcsúzni, melyben megmutatkoznak senkihez sem fogható dalszerzői képességei. Crosby írta a szám zenéjét, az eclogákra emlékeztető szöveg (az előadásban Stills és Crosby dialógusa) pedig Paul Kantner és Stephen Stills munkája. Crosby-Kantner-Stills: Wooden Ships.
Ácsolt hajók
Ha rám mosolyogsz, azt jól megértem Mert ez ugyanazt jelenti mindenfelé minden nyelven
A zubbonyodról látom, a másik oldalról vagy, barátom Engem egy dolog érdekel, azt mondd meg nekem Ki győzött?
Kérhetek tőled azokból a lilás bogyókból?
Persze, már hetek óta eszem, és nem lett tőlük semmi bajom Ketten is elleszünk velük
Ácsolt hajók visznek el a szabadság vízére Élő reménység az a messzi víz Ezüstnépség lenn a parton, állj félre! Elvágyunk a szabadság vízére
Rémülettel nézzük, hogyan hulltok el Jajszavatok itt a dalban énekel Az emberből az embersége pusztul el Elhajózunk, nincs itt dolgunk
Nővéredet jó erősen fogd kézen Hozd, ha szeretnéd, hogy ő is túléljen Nevetésünk szállhat még a friss szélben Elhajózunk, nincs itt dolgunk
Jó szél fúj ma Délről érkezik, és simogatja vállam Azt hiszem, ideje irányt vennem
