Gordon Lightfoot: Canadian Railroad Trilogy.
Nyár van, a nagy álmok és nagy utazások ideje. És mi is lehetne hatalmasabb álom és utazás mint óceától óceánig vonatozni az amerikai kontinenst Kanadában átszelő síneken? A kanadai vasútépítés óriási vállalkozásról szól Gordon Lightfoot 1967-es száma, ami megjelenése óta az ország nemzeti dalkánonjába tartozik.
A nyíltan patetikus kompozíció, amiben a természet csodálatos ugyan, de az azt igájába hajtó ember még annál is csodálatosabb, már az 1960-as években sem volt "korszerű". Még kevésbé illeszkedett abba a hippikultúrába, aminek Lightfoot maga is tagja volt. De a szerző zsenihez méltóan emelkedett felül korszakok és ízlésvilágokon.
A darab mindössze három nap alatt készült el, a CBS televízió megbízásából. Az 1967-es újévi tévéműsorban került először a közönség elé, az ország 100. születésnapját ünneplő rendezvényesorozat programjában. A rohammunka jól érzékelhető: epikus témájához képest a szám zenei megformálása szinte minimális (a folkzenekar kifejező erejének bizonyÍtékaként csupán két gitár, basszus és itt-ott szájharmonika szól benne), az ismétlésekbe bocsátkozó dalszöveg fordulatai és rímei pedig néha egészen kezdetlegesek. A vállalkozás ihlete és lendülete azonban könnyen feledteti mindezt. Különösen emlékezetesek a középső, lassú strófák, amelyek az építőmunkások viszontagságait állítják a középpontba -- ezeknek köszönhető, hogy a Canadian Railroad Trilogy jóval több mint hazafias hősköltemény. (Ugyanerről itt hallgatható meg egy huszonegyedik századi kritikai olvasat.)
A megénekelt vasút persze ma már a múlté. Oly sok országhoz hasonlóan Kanada is felszámolta valamikori dicsőséges vasúthálózatának jó részét: a síneken tehervagonok továbbra is közlekednek, de utasok már alig. Jelenleg például a Szent Lőrinc-folyó mentén sem juthatunk el Gaspé városába, a dalban szereplő vonalon. De a legendák hőseihez hasonlóan ezek a vasutak és építőik már örökre velünk maradnak, és ki tudja, egyszer talán újra visszatérnek, a jeges partvidék, a hullámzó préri és a sziklás hegyek "első nemzeteivel" egyetemben.
Kanadai vasúttrilógia
Volt idő, hogy földünket nem szelte át vasút
A fenséges hegycsúcsok mint a néma szemtanúk
Ott álltak, hogy nem járt fehér ember és kerék
A mesés rengetegben nem volt más, csak a békesség
De a történelem zajlik, és az idő meg nem áll
És új népekkel telt meg ez a hívogató táj
Folyókon hajóztak, lovon járták az erdőt
Bányák, malmok, gyárak nyíltak, s a jólét egyre nőtt
És minden tavasszal, mikor már engedett a fagy
Szerszámokkal kezükben vonultak a férfiak
Sínpályákon száguldottak ifjú álmaik
Gazdagságunk s adósságunk tőlük származik
Ők egy dolgot láttak csak maguk előtt
Végtelen sínpárt a partok között
Ami az országba bőséget hoz
A kikötőktől fut a városokhoz
Nincs már ínség
Vasútunk mint a Nap
A tengertől kél
S a tengerig tart
Jöjjön még munkás, és nyúljon a sín
Épüljön pálya a ösvény helyén
Verjen a szív, és keringjen a vér
Siessünk, mert lassan az éjjel elér
Jöjjön még munkás, és nyúljon a sín
Épüljön pálya a ösvény helyén
Verjen a szív, és keringjen a vér
Siessünk, mert lassan az éjjel elér
Érzem, hogy lassan az éjjel elér
A kék hegyláncon túl a Nap már lenyugszik
Csillagfénnyel éled az égi óceán
Valahol messze, túl a széles prérin
Fekszik egy lány, talán gondol reám
Egész álló nap csak görnyed hátunk
Sziklát aprítunk, míg perzsel a Nap
Zsíros az étel, és pocsék a viszki
A táborunk lassan továbbhalad
Egész álló nap csak görnyed hátunk
Sziklát aprítunk, míg perzsel a Nap
Épül a pálya, és áll már a híd is
A táborunk lassan továbbhalad
A hegyeken át és a völgyeken át
A sűrű vadonban s hol süpped a láp
A Szent Lőrinc mentén irány Gaspé
A pénzünk a máé, a sín a holnapé
Helyén a vas, és a csavarra vár
És közelben van már a városhatár
Napi egy dollár, és két áldomás
Mert mi még élünk, de meghalt már más
Torkukból a jövő dala szállt
Megnyertünk minden csatát
Fenn állunk a hegytetőn
A világ nézett térdelőn
Könnyünk és verejtékünk folyt
De a természet meghajolt
Mert volt idő, hogy földünket nem szelte át vasút
A fenséges hegycsúcsok mint a néma szemtanúk
Ott álltak, hogy nem járt fehér ember és kerék
A mesés rengetegben nem volt más, csak a békesség
A mesés rengetegben nem volt más, csak a békesség
És halotttakra csend vár
És örök békesség
