Magyarországon kevéssé ismert -- inkább csak vájtfülúek által számontartott -- ez a szám, ami pedig az angolszász kultúrában a valaha írt legnagyszerűbb dalok közé számít. Bob Dylan egyenesen "A" legnagyszerűbbnek nevezte Jimmy Webb Wichita Lineman című nótáját, amit először Glen Campbell énekelt el, 1968-ban.
Az alig több mint három perces darab, aminek szövege kevesebb mint 120 szóból áll, beskatulyázhatatlan mestermű. A jazz, a pop és a country határán lebeg; melódiája, harmóniamenete és hangszerelési megoldásai egymást támogatva erősítik fel a dalszövegben rejlő mély egzisztenciális feszültséget.
A szám Merle Haggard szavait visszhangozza: "a country-dalok a dolgozó ember álmai". És én ennél tovább is mennék: úgy vélem, hogy a távvezetékeken magányosan dolgozó karbantartómunkás mély érzelmeinek és beteljesületlen vágyainak tolmácsolásában alig rejtetten ott "suttog, zümmög, énekel" a muzsikuslét összes szépsége és nehézsége -- ezért is ragadta meg olyannyira a muzsikusok közösségét, és rajtuk keresztül a zenehallgatókat.
Hálózati karbantartó
Hálózati karbantató
Ez a munkám, semmi más
A tűző napban azt fürkészem
Hol van meghibásodás
A te hangod hallom a dróton
Suttog, zümmög, énekel
A városszéli vezetéken
Rólad szól a jel
Jobban kellesz, mint szeretlek
S úgy szeretlek, ahogy kell
S a városszéli vezetéken
Rólad szól a jel
Rámférne egy kis szabadság
De az esős nap kevés
Ha meg hó hullik, a drótok
Nem bírják a terhelést
Jobban kellesz, mint szeretlek
S úgy szeretlek, ahogy kell
S a városszéli vezetéken
Rólad szól a jel
Jobban kellesz, mint szeretlek
S úgy szeretlek, ahogy kell
S a városszéli vezetéken
Rólad szól a jel
Egy a rengeteg feldolgozás közül: James Taylor.
