A világon sokan sokfelé képzelik úgy, hogy ismerik az amerikai életet, de ezt valószínűleg inkább felszínes médiabenyomásokra alapozzák. A jobb megismerésben viszont segíthet az önkifejező és önreflexív amerikai zene, amely legalább 70 éve az egész világon hallható. Ennek jegyében fordítottam már több dalt (például Johnny Cash és Bruce Springsteen számait), és ugyanebbe a sorba tartozik a mostani nóta is a 2024-es év (egyik) legjobb Americana-albumáról: Gillian Welch: The Day The Mississippi Died.
A szám címe lesújtó: a nagy folyó halála az egész ország halálának metaforája. A végletes megosztottság, gyűlölködés, a másképpen vélekedők lenézése pontosan ugyanúgy sújtja az USA-t mint Magyarországot, vagy a világ rengeteg másik társadalmát. A különbség talán csak annyi, hogy az összetartozást, egymás segítését és a jószomszédi viszonyt maguk az amerikaiak nem is olyan régen még társadalmuk központi értékeiként tartották számon.
A szöveget sűrűn meghintették olyan kulturális utalásokkal, amelyek nehezen követhetők vagy akár teljesen ismeretlenek is lehetnek a nem amerikai közönség számára. Ilyen például Philadelphia Kensington nevű városrészének név szerinti említése (ami a társadalmi lepusztulás és a drogkereskedelm szinonímája) vagy a rabszolgatartó uraság lovát megcsípő kék dongó népmesei históriája. Ezek annyira speciálisak, hogy a magyar változatban nem őriztem meg őket szó szerint. Ahol viszont lehetségesnek láttam, ott igyekeztem minél pontosabban ragaszkodni az eredeti szöveghez.
A Mississippi iszaptengerén
Fenn az Erie partján a karaj zsírba' sül
És tíz ujját megnyalja, ki a nőegyletben ül
Kaliforniában pedig a szója megy nagyon
Nekem jöhet bármi, a tálon nem hagyom
A szomszédhoz úgy szólok, ahogy én várnám szavát
Bár kicsapta a kutyát, és kivágta a fát
Az ugatást nem állom, és hiányzik a lomb
De ha attól, hogy mást gondol, még senki sem bolond
Hát kimondom, ha fáj is, mert az ember szóból ért
Amit tönkretettünk, mindennél többet ért
Közös még a földünk, de nem közös az ég
És vitázni sem tudunk, hát mi szólhatnánk még?
Hát tölts rá, jóbarátom
Ha túlcsordul se bánom
Víz vagy whisky
Párolgó remény
Igyunk áldomást belőle
Egy régi ismerősre
A Mississippi iszaptengerén
A város szélén láttam a lélekháborút
Leolvadt az elme, és fellángolt a kút
Démonok kacagtak az emberek fején
Mások felzokogtak, és ordítottam én
És körmeimmel ásva kutattam ősanyánk
A Föld mélyéről ő tán békét hozhatna ránk
De ti körbevettetek és kigúnyoltatok
Ébren rémálmodni már megszokott dolog
Hát tölts rá, jóarátom
Ha túlcsordul se bánom
Víz vagy whisky
Párolgó remény
Igyunk áldomást belőle
Egy régi ismerősre
A Mississippi iszaptengerén
A Mississippi iszaptengerén
Megbotlott a pónim, és az égig ugratott
És ott ítéltek rólam: tovább nem szállhatok
Most úgy érzem, a nótám lassan véget ér
Nem volt rossz a téma, ha dalban is megél
Hát tölts rá, jóbarátom
Ha túlcsordul se bánom
Víz vagy whisky
Párolgó remény
Igyunk áldomást belőle
Egy régi ismerősre
A Mississippi iszaptengerén
