I Love You So

Ha az előző dalok az európai hagyomány esszenciáját mutatták meg, hát ez az amerikai tradíciót képviseli. Chuck Ragan: The Flame In The Flood.

A számot Ragan felkérésre írta, az azonos című videojáték muzsikájának részeként. A játék a túlélésért folytatott reménytelen, magányos küzdelemről szól, valahol Amerika áradó vizein, egy meghatározhatatlan természeti és civilizációs katasztrófát követően. 

A zene nem csak színezi a játékot, hanem az játékosélmény egyik legfontosabb tartópillére. Ez már a tervezési időszakban kiderült, illetve a játékról a magyar médiában megjelent bemutatás is kiemelte: " ez mind kicsit nyomasztó és lehangoló lenne, ha nem lenne a TFITF-nek annyira istentelenül jó hangulata. A tökéletes, veranda-country zene, a hangeffektek, a felkelő és lenyugvó nap fénye mind egy hatalmas lökést ad [...], hogy még az egyre hangosodó disznóröfögés, mennydörgés, sötétség ellenére is menjen tovább az ember, hátha legalább egy marék gilisztát talál, amitől elmúlik az éhsége, hátha meglesz az a fadarab, amivel meg lehet javítani a teljesen szétcseszett tutajt. Vagy csak menni a végtelen folyón."
 

Az árban lángom ég

A folyó elmossa a régi a szép mesét
Sodró víz, vigyél a szabadságba
A csend többet mond mint a parttalan beszéd
Tajték, taníts meg a vadságra

  Míg szemem nyitva
  Míg fejem tiszta
  Nincs mitől félnem
  Kerülj el, kétség!
  Ha zúdul minden
  El messze innen!
  Az árban lángom ég

Könnyeimből szőtt sűrű, tüskés bozót
Meg nem állít, átvágok rajta
Mennyi megpróbáltatás, ezernyi gond
Mégis úszom, nem vetődöm partra

  Míg szemem nyitva
  Míg fejem tiszta
  Nincs mitől félnem
  Kerülj el, kétség!
  Ha zúdul minden
  El messze innen!
  Az árban lángom ég

  Míg szemem nyitva
  Míg fejem tiszta
  Nincs mitől félnem
  Kerülj el, kétség!
  Ha zúdul minden
  El messze innen!
  Az árban lángom ég

Eredeti szöveg.

Ha már az előbb szó volt róla, hát itt a dal: Rino Gaetano: Mio fratello è figlio unico.

Gaetano kompozíciója az egyik legszokatlanabb, egyben legnagyobb hatású olasz nyelvű dal a rockzene korszakából. Meghökkentő címe, felkavaró zenei megformálása, szenvedélyes előadása mind-mind szerves egységet alkot a szövegében kifejeződő gondolatmenettel.

A szám az európai kultúra, a keresztényi szolidaritás legmélyebb hagyományait éleszti fel. Ezért is lehet folyamatosan vita tárgya a hallgatók között, hogy az előadó vajon mit énekel a sorok végén: testvéréhez, Marióhoz vagy Szűz Máriához fohászkodik?

 
Van egy öcsém, egyke lett szegény

Van egy öcsém, egyke lett szegény
Mert nem ment bele, hogy a máját felvágják egészen
És nem akarta, hogy pénzért legyen nője
És nem lett soha a hónap dolgozója
És nem utazott másodosztályon Gyuláról Makóra

És nem szólt le egy filmet, mielőtt végig, de végig meg nem nézte

Van egy öcsém, egyke lett szegény
Mert úgy hitte, Nyilasi nem fért volna be a Diósgyőrbe
Mert úgy hitte, hogy boldogságot nem keverték ánizslikőrbe
Mert úgy hitte, hogy száz évig élhet az is, akinek nincs ott a polcán Freud összes könyve

Mert úgy hitte, még sokan élnek köztünk megalázva, kisemmizve, összetörve

Vagy egy öcsém, egyke lett szegény
A világ kiutálta, kisemmizte, megtaposta
Hozzád szólok, Mario

Vagy egy öcsém, egyke lett szegény
A világ kinevette, lesajnálta, kirabolta
Hozzád szólok, Mario

Van egy öcsém, egyke lett szegény
A világ éheztette, összetörte, agyonnyomta
Hozzád szólok, Mario

Van egy öcsém, egyke lett szegény
Mert a világ, ez a világ tönkretette, megtaposta
Hozzád szólok, Mario

Van egy öcsém, egyke lett szegény
Mert a világ kivetette, éheztette, leláncolta
Hozzád szólok, Mario

Van egy öcsém, egyke lett szegény
Mert a világ kitagadta, kiutálta, kigúnyolta, meghurcolta
Hozzád szólok, Mario

Eredeti szöveg.

Rino Gaetano: Ma il cielo è sempre più blu. Magyarországra az olasz zenéből csak az "olyan rossz, hogy az már jó" formájú nyári slágerek szoktak eljutni, pedig az önkifejező és társadalmi kérdéseket feszegető muzsika egész világon átsöprő hulláma Itáliát sem hagyta érintetlenül. Rino Gaetano, a tragikusan fiatalon elhunyt cantautore a hatvanas és hetvenes években alkotott, és az életműve a mai napig hivatkozási alapot jelent az újabb generációk számára. A testvérem egyedüli gyerek című díjnyertes film például Gaetano régi dalát idézi, és ugyanazen a címen tartanak fiatal előadók emlékkoncert-sorozatot is mostanában. A lejjebb lefordított dal pedig 50 mai popzenész közreműködésével került újra a közönség elé idén május elején, össznépi szíverősítőként a karanténos időkben.

Úgy gondoltam, ezúttal érdekes lehet egymás mellé tenni az eredeti szöveget, egy nyers magyar változatot és az énekelhető műfordítást. Egyrészt az olasz nyelv kedvéért, amit kevesebben beszélnek. Hátha ez kedvet hoz valakinek a tanuláshoz! Másrészt ez a szövegszerkezet nagyon alkalmas a dalfordítás fogásainak illusztrálására. Hadd írjak ezekről egy pár gondolatot -- akit csak a végeredmény érdekel, nyugodtan lapozhat!

A dal sajátos formai jellemzője a rímképlet. Ez egyáltalán nem szabályos, de az olasz nyelv fonológiájának köszönhetően a több mint nyolcvan szövegsor csaknem mindegyike négy magánhangzó (a, e, i, o) valamelyikére végződik. Tehát bármilyen is az a sor, előbb vagy utóbb valami rímelni fog rá. Ugyan hatalmas műgonddal pontosan ugyanaz a rímsorozat magyarul is megvalósítható volna, a fentiek szellemében én nem voltam ennyire precíz, és megelégedtem ezzel a spontán "majd egyszer jön a rím" felfogással, amit egyben eredeti sajátjának is érzek.    

Ahogyan a nyers fordításból látszik, a szöveg szintaktikai szerkezete a verzék végtelen hosszan sorakozó mellérendelő tagmondataiból áll, amikhez egységesen kapcsolódik a refrén tagmondata. Ezt a jellemzőt, ami a dal lényegét adja, a műfordításban is meg kell őrizni. A szótagszám és a énekelhető ritmizálás viszont nem teszi lehetővé, hogy az értelmi struktúrát ("van, aki..." / "de az ég...") is egy az egyben megtartsuk. Itt tehát kompromisszumra van szükség: a magyar változat egy kicsit mást fog kifejezni mint az olasz eredeti, viszont a keltett hatás (ami megint csak alapvető a popzenében) hasonlóan ütős lesz ahhoz.

Az egyes szövegsorok jelentése nagyrészt megőrizhető, még ha nem is mindig szóról szóra. Sok kulturális utalás vonatkozik a hetvenes évek Olaszországára, ezeket néhol jobbnak láttam átkölteni. Ilyen például a Porta Piáról szóló sor: ez a római tér tömegtüntetések helyszíne volt annak idején. Hogyan is lehetne ezt hasonló értelemben tükrözni magyarul, mindössze 4-5 szótagban? Inkább valami egészen mást faragtam belőle: reményeim szerint a csuklós busz is a nagyvárost, a plebejus tömeget, a hétköznapi kiszolgáltatottságot és a félmúlt városképét idézi.

A fordítás hűsége egyébként is állandóan foglalkoztat. Leegyszerűsítőnek vélem azt a felfogást, hogy mindig van egy szó szerint verzió, ami nyers és pontos -- és ehhez képest létezhet egy tartalmilag kissé elrugaszkodottabb változat, ami a verses formához illeszkedik. Ezzel szemben úgy gondolom, hogy a szöveg (egyes részleteiben és egészében is) mindig többféle értelmezési lehetőséget nyújt. Egy tartományt teremt, amit a fordítás során többé vagy kevésbé önkényesen járunk be. Az a jó műfordítás, ami a képzelet felsejlő birodalmából minél többet mutat meg -- és ilyen értelemben a szó szerinti átírás mindig a legszegényesebb, a leginkább esetleges és pontatlan.   

Figyelem! A szöveg csak az asztali nézetben jelenik meg pontosan, a mobil verzióban éppen a lényeg hiányzik.

És akkor ez még csak a rádióbarát verzió volt. Létezik egy nyolc és fél perces is. :)

Neil Young: Misfits. Ezt a dalt, ami a nagyközönség előtt szinte ismeretlen, a youngiánusok körében viszont kultikus darab, már nagyon régóta szerettem volna lefordítani, de nem éreztem magamban az erőt hozzá. Egy teljes Dylan-album végiggyúrása után viszont már nincs lehetetlen feladat.

A szám, címéhez híven, meghökkentően oda nem illő darab Neil Young 1985-ös nashville-i stílusú countryalbumán. "Mint egy farmra zuhanó meteor", írta róla a Rolling Stone. A dalszöveg első hallásra az érthetetlenségig titokzatos: önmagában is szélsőséges helyzetben lévő, a szakadék szélén táncoló emberek életének pillanatai kapcsolódnak benne össze egyetlen szürreális látomássá. Pontosabb megfigyeléssel (amire a fordítás elkészítése kiváló lehetőséget ad) viszont kirajzolódnak a rendszerező mozzanatok, felismerhetővé válik a perspektívát teremtő, szabályos kameramozgás. Hasonlóképpen bontakoznak ki a zenei megfogalmazás hátborzongató finomságai: a történetet ritmizáló sámándobok, a teljes drámát önmaguk is eljátszó vonósok, a lázálmat csillapító női vokál és Waylon Jennings énekszólama. 

 
Ahol a madár se jár

Egy áloműrállomáson
Amit Kennedy lát
Magában működik egy kamera
Mamutborjat talált

A legénység hátradőlhet
A tévén éles a kép
S Muhammad Ali újra
A szorítóba lép

Megdörren Houston hangja
Feleszmél a legénység
Csak már hiába hallja
Mert rájuk szakad az ég

Texasban lenn a járdán
Az árkádsor alatt
Egy másodosztályú szajha
Egy lakosztályba tart

De a liftajtóhoz érve
Rátör a tüsszögés
A roham annyira súlyos
Hogy elveszti eszméletét

Sietve hívják az orvost
Diagnózisa kemény
Megállapítja mármost
Hogy itt már semmi remény

Dél-Dakotában eközben
Egy hajtűkanyarban épp
Feltűnik egy piros járgány
Amin nem fog a fék

A sofőr száguld a hóban
Élete a küzdelem
Igaz, hogy ritkán józan
Egész nap viszkit vedel

Vágtat a csőbe zárt kanyonban
Ahol a madár se jár
Megpördül a keréknyomban
Klasszikus rodeósztár

És fenn az űrállomáson
Amit Kennedy lát
Magában működik egy kamera
Mamutborjat talált

A legénység hátradőlhet
A tévén éles a kép
S Muhammad Ali újra
A szorítóba lép

Megdörren Houston hangja
Feleszmél a legénység
Csak már hiába hallja
Mert rájuk szakad az ég 

Eredeti szöveg.  

Bob Dylan: Murder Most Foul. A Rough and Rowdy Ways ezzel az epikus 17 perces számmal fejeződik be -- és egyben ez volt az album előhírnöke is, amit három hónappal korábban, single-ként tettek közzé.

A produkció, ami 2012 óta Dylan első eredeti szerzeménye (és egyben pályafutásának leghosszabb dala) azonnal rendkívüli figyelmet kapott. Általában kiváló fogadtatásban részesült, bár a szokatlan megszólalás viszolygást is kiváltott. "Köszi, Bob! Tényleg nem kellett volna" -- írta epés recenziójában az egyik legismertebb amerikai zsidó magazin, a Forward kritikusa. "Ezt benézted" -- válaszolt kollégájának ugyanabban a magazinban egy másik újságíró, aki "epikus mesterműnek" nevezte a számot.

Úgy tűnik, minden a befogadón, a befogadáson múlik. A mű zenei kísérete inkább vázlatos, az énekesi előadás is versmondásra emlékeztet; a produkció középpontjában a dalszöveg áll. A cím azonnal Shakespeare-t idézi ("szörnyű rút halál", ahogyan Arany János fordította Hamletben), és onnantól kezdve eleinte lassan csöpögnek, később már sűrűbben záporoznak, végül pedig már ömlenek a hallgatóra a hivatkozások, elsősorban az amerikai popkultúra világából. A referenciák néha világosak, néha homályosak, de nyilvánvaló, hogy egyetlen hallgató sem lesz, aki minden egyes utalást pontosan be tudna azonosítani. A popzenei dalcímek felsorolása magának a popzenének adja metaforáját. Ahogyan közönségként általában nem azonosítjuk egyenként a hangszereket, mert a hatást a teljes zenei szövet kelti, úgy ezúttal a hallgatónak nem kell felismernie és felidéznie egyenként a dalokat, mert a dal nyelvezetét ezek összessége teremti meg.

A hivatkozások sűrű szövetébe burkolva ott találjuk Kennedy elnök meggyilkolásának történetét. Az események elmondása a krónikásének és ballada hagyományai szerint történik, ennek része az is, hogy a narrátor nézőpontja folyamatosan vándorol a külső szemlélő, az elnök és gyilkosai között. A három perspektívából a legfontosabb az áldozaté: a vers egy lehetséges olvasatban nem más, mint a haldokló hosszan tartó lázas látomásának tükrözése. Ez a delírium azonban nem csak Kennedy-é. Úgy tűnik, Dylan maga is átéli, de hatása alatt van a teljes közösség is -- az elnök lemészárlásának kitörölhetetlen sokkjában csaknem hatvan évvel később is osztozunk.

Miként a 17 perces szám szétfeszíti a popdal szokásos kereteit, úgy haladja meg a magyar fordítás is azt, ami ezen a blogon általában "elfér". Stílszerű befejezése ez a Rough and Rowdy Ways nyelvi átdolgozásának. Köszönöm mindazoknak, akik figyelemmel kísérték a vállalkozást! 
 

Gyilkos gyalázat

Hatvanhárom november, sötét nap Dallasban
Keserűn éltetem, szóban és dallamban
A zászló Kennedy elnöknek áll
Jó reggelt, élet! Jó napot, halál.
Vitték, mint a bárányt, az áldozatot
Ő még szólt: "Várjatok! Tudjátok, ki vagyok?"
"Hát persze, hogy tudjuk. Tudjuk mindannyian."
És az agya kiloccsant még ott, a kocsiban.
Úgy lőtték agyon, mint egy kóbor kutyát
Megadták a módját, megadták stílusát
Ideje rendeznünk a számláját, uram!
Legjobb, ha megöljük, oszt' nem lesz útban
Eltakarítjuk Önt, egy gonddal kevesebb
Megvan az emberünk, kinéztük Ön helyett
Ezrek bámulták a királyi kivégzést
De senki sem látott mást, mint a vérzést
Túl gyors volt minden, iszonyú hirtelen
Fényes nappal történt, és káprázott a szem
Tökéletes a trükk, nagyközönség előtt
És mesteri a terv, mindenekelőtt
Farkasom, Farkasom, lármázd fel a házat!
Bújj-bújj zöld ág, ez gyilkos gyalázat

Csitt, kicsiny gyermekem, te még nem értheted
Érkezik a Beatles, majd ők fogják kezed
Csússz le a korláton, jó lesz az mókának
Komppal át a Mersey-n, és ess a torkának
Ott jön három alkesz, kerülik a szállót
Söpörj fel utánuk, ereszd le a zászlót
Indulok Woodstockba, Vízöntő, tarts velem
Aztán Altamontba, a színpadnál a helyem
Kihajolni veszélyes! De ma nincsen suli
A füves domb mögött beindult a buli
A téglafal áll még, csak a vakolat hull
Dallas szereti Önt, érzi már, Elnök úr?
Taposs oda neki, rántsd vissza a váltót
Próbáljuk elérni a hármas aluljárót
Suvickos énekes, púderarcú bohóc
Ha a nap már lemegy, elrejt jól a bozót
Vörös lámpás háznál rendőr szedi cuccát
Rémálom járja végig az Elm utcát
Deep Ellumban járva dugd cipődbe a pénzt
Ne várj alamizsnát! Csak ennyi az egész
Fogadj nagy összegben, pénzt ne tégy ablakba
Itt jön egy balkanyar, ez a Dealey Plaza
A kereszteződésnél én inkább stoppolok
Hit, remény, karitász sosem halott dolog
Lőjetek már, fiúk! Menekül, lőjetek!
Egy szellemfigurát nehéz lelőnetek
Viszlát, Charlie! Viszlát, Uncle Sam!
Önhöz, Miss Scarlett, most nem lesz jó szavam.
Ez a nagy igazság, de oda se neki
Oswald és Ruby majd elmesélheti
Huhog a bölcs bagoly: csillapítsd a lázat!
Az üzlet, az üzlet. Ez gyilkos gyalázat

Tommy, hallasz engem? Az Acid Queen vagyok
Hosszú, fekete Lincoln limuzint hajtatok
Nejemmel miénk a két hátsó ülés
A túlvilág felé lesz ez a repülés
Balra dől a testem, fejem az ölében
Várjunk csak egy percet! Csőbe húztak, kérem!
Nem kímélünk senki, minket sem kímélnek
Itt állunk a sarkon, könnyű közénk lépned
A testét szétvágták, az agyát kitépték
A kiosztott kínban nem volt semmi mérték
De a lelkét sem itt, sem ott nem találták
Ötven év is eltelt, azóta sem látták
Szabadság, szabadság, mutasd nekem magad!
Rossz hírem van, uram, csak a halott szabad
Szeress még egy kicsit, és ne hazudj aztán
Fegyvered pihenjen a csatorna alján
Ébredj, Little Susie, kocsikázzunk egyet
A hídon átekelve vessünk egy keresztet
Kapcsold be a rádiót, ne keress csatornát
Már csak hat mérföldre van a Parkland kórház
Szédítő Miss Lizzy, ólmot töltesz belém
Varázslövedéked tompítja az elmém
Bolondos vagyok, ahogy Patsy Cline volt
Nem lőttem senkire, semmilyen irányból
Vér van a szememben, vér van fülemben
Látom az új határt, de az nem vár engem
Zaprduer filmjét már láttam egy párszor
Ha jól számolom, százszor vagy kétszázszor
Gonosz becsapás az, galád megtévesztés
Hazug mesebeszéd és rémhírterjesztés
Így ölték meg egyszer, és utána megint
Emberáldozat volt, előírás szerint
Azt mondta egy öreg, ismerem a virtust
Szabad szemmel látom én az Antikrisztust
Az elnöki különgép sűrű ködben landol
Johnsont beiktatják kettő-harmincnyolckor
Szólj, ha megtanultad, mi az az alázat
Többet nem mondhatok, ez gyilkos gyalázat

Mi újság, cicuskám? Vagy hol is tartottam?
A nemzetünk lelke itt hever romokban
A romlás persze egy tartós állapot
Elhagytuk, úgy nézem, az Ítéletnapot
Wolfman Jack, a Farkas, a nyelveken szóló
Folytatja a műsort, mi világraszóló

Küldök egy dalt, Wolfman Jack, Farkasom
Küldöm, amíg száguld hosszú limuzinom
Küldöm mindenkinek, hogy Csak a jók mennek el
Küldöm, mert Tom Dooley sírja is érdekel
Küldöm, a Szent Jakab lesz a megfelelő
Papírt és ceruzát készítsenek elő!
Küldöm Etta James-et, ki inkább lenne vak
Küldöm mindenkinek, aki gyanús alak
Küldöm John Lee Hookert, vakarják a hátát
Küldöm Jack Ruby-nak, a sztripklubban látták
Guitar Slimtől a Lassú fájdalmat
Küldöm magamnak és Marilyn Monroe-nak
Küldöm, hogy Kérlek, félre sose érts!
Küldöm a First Ladynek, akit nagy bánat ért
Küldöm Don Henley-t, küldöm Glenn Frey-t
Velük együtt te is Érintsd meg a határt
Küldöm, hogy szóljon Carl Wilson
Aki végignézett a Gower sugárúton
Küldöm a homályos, sötét tragédiát
Vigyetek Tulsába, a bűn égbe kiált
Küldöm, hogy Valaki ma még fűbe harap
Küldöm mindenkinek, hogy Istenben nincs harag

Messze üget veled a rózsaszín gebe
Türelmesen várd, míg szétrobban a feje
Küldöm az éjjeli vonatot. Ma reggel
Gyökérvesztett faként bukott fel egy ember

Küldöm a prédikátornak és a papnak
Küldöm a kutyáknak, addig sem harapnak
Küldöm Oscar Petersont, Stan Getzet
Küldöm a Blue Sky-t és még Dicky Bettset
Küldöm Art Peppert, Thelonius Monkot
Charlie Parkert és az egész szemétdombot
A szemétdombot és zenészlétet
Küldöm az alcatrazi szökevénynek
Küldöm Buster Keatont, küldöm Harold Lloydot
Küldöm Bugsy Siegelt és Pretty Boy Floydot
Küldöm mindenkinek, aki csak szereti
Küldöm a folyót, mi könnyekkel teli
Küldöm a hatost, küldöm a kilencest
Küldöm Lindsey-nek, küldöm Stevie Nicksnek
Küldöm Nat King Cole-t, a Természet gyermekét
Küldöm Terry Malloy-nak a Tanyák énekét
Küldöm, hogy Éjjel történt, hogy Bűnös az éjjel
Tizenkétmillióan hallgatják ezt éppen
Küldöm Velencébe a Halál kalmárát
És Lady Macbethnek Stella csillagmázát

Elnök úr, semmi baj, közel a segítség
Jönnek az öccsei, hogy elkeserítsék
Az öcséim? Hogyhogy? Minek néznek minket?
Hívja őket sorra, elintézzük mindet
A repülő leszállt a Szerelem mezején
És többet nem láthatták Dallas egén
Felülmúlhatatlan volt a műsor tényleg
A felkelő nap oltárán ölték meg

Küldöm a Ködfelhőt, és hogy Ördög él a Holdban
Küldöm, hogy Minden elmegy, és Memphist júniusban
Küldöm a Magányos csúcsot és bajnokot
Küldöm Houdininak, ki sírjában forog
Küldöm Jelly Roll Mortont és a Lucille-t
Küldöm a Lassú álmot és a Fürge kocsit
Küldöm a Holdfény szonátát egy lánynak
És az Országút kulcsát, a herflikirálynak
Küldöm a Georgia-i menetet, a pergőt
Küldöm a végórát, a sötétben tekergőt
Küldöm, hogy Szeress, és ne hozz áldozatot
A Véres lobogót, Gyilkos gyalázatot


Eredeti szöveg.

Hallgatói kísérletek a referenciák megfejtésére.

Bob Dylan: Key West (Philosopher's Pirate). Ha egyetlen dalt kellene kiemelni a nagyszerű albumról, akkor biztos, hogy sokaknál ez vinné a prímet. A zene és a vers megformálása (kezdve az AABCCB rímképlettel) csodálatosan kifnomult, a sűrű atmoszférát teremtő költői képekkel elmesélt történet mélységei megrendítőek. Dylan három fő motívumból építkezik, melyeket a szokatlan dalcímben tételesen fel is sorol: Key West szelleme egybefonódik a főhős személyiségével és feleségével való kapcsolatával, és ezt a viszonyt mint ha a titokzatos kalózrádió adásában elhangzottak inspirálnák.

Key West megszületése óta misztikus helyszínnek számít: a floridai szigetláncra települt utolsó városka, ahonnan már szinte ellátni a kubai partokig. Lakói ma is a bohémok, az elvágyódók, a számkivetettek, a búcsúzók közül kerülnek ki, egy-egy elegáns villaépületre tucatnyi ütött-kopott viskó jut. A számos további utalás közül kiemelkedik a haldokló főhőst azonosító McKinley név, amivel rögtön a dal legelején találkozhatunk, gyors egymásutánban háromszor is. Az Egyesült Államok huszönötödik elnökét hívták így, aki merényletben vesztette életét. Bár élettörténete alapján biztos, hogy nem ténylegesen McKinley elnök a szereplő, az asszociáció mellett nem mehetünk el szó nélkül, különösen az albumon előre tekintve.

Hasonlóan talányos, és a magyar hallgató számára borzongató Budapest nevének felbukkanása a szövegben, Luxemburgé mellett. A Radio Luxembourg világhírű volt, Dylannek is hallania kellettt róla, ám Budapesten sosem működött nemzetközileg jelentős kalózadó. Hogyan kerülhet hát a magyar főváros neve a versbe? Megfejteni ezt aligha fogjuk, de az biztos, hogy Dylan generációja számára a Budapesttel társított legfontosabb képzet az 1956-os forradalom (vagy inkább felkelés, az Amerikában ismertebb kifejezéssel élve), és a városnak az utóbbi években is sikerült a nemzetközi főcímekbe kerülnie: ezúttal a demokratikus leromlásról szólnak a hírek. Értelmezési lehetőség tehát, hogy a budapesti kalózrádió ötletén keresztül Dylan a zsarnokság és a kivívott szabadság, vagy akár tágabban, a kényszer és az azt megtörő választás szimbolikáját mozgósítja, miközben persze pontos rímet is talál a címadó amerikai város nevére.

A dal varázsos helyszíne azonban mégiscsak Key West: az alattomos virágillatok, a gumbo limbo labirintus és a Mallory Square-ről nyíló szemhatár városa, ami úgy fest, mint ha Hemigway otthona mellett Dylan Velencéje is volna, ahonnan főhőse elindul, a folyón át a fák közé.

Key West (Kalózfilozófus) 

McKinley nyögött, McKinley sírt.
Szólt az orvos: "McKinley, a halál közelít.
Itt az idő! Jobb, ha gyónni kezd."
Így mesélték. S mikor fennakadt a szó,
tovább zenélt egy táskarádió
a házikók között. Az ott már Key West.

Hol él a szív? Hol él az ihlet?
Egy kalózrádión a hírek:
"Itt Luxemburg beszél." És Budapest.
Tisztán fogható a távolból a jel.
Beleszerettem, más nem érdekel.
A síkra érek, az ott már Key West.

  Igen, Key West az a hely,
  hol a halál sem ér el.
  Hajts tovább! A tábla jelzi már.
  Key West világos és szép,
  összeáll a széttört kép.
  Key West maga a szemhatár.

A síneken túl voltam gyerek,
mint Ginsberg, Corso és Kerouac,
mint Louis, Jimmy, Buddy és mind, ki rajtaveszt.
Ma sem tudom, mennyit ér,
de melletted kitartok én.
A síkra értünk, ez itt lent Key West.

Nézd csak, két lábbal állok a földön,
és lefordított hüvelykkel közlöm:
az élet ennyi. A boldogság csak ez.
Hibiszkuszok nőnek mindenütt,
virágjuk viríthat a füled mögött.
Idelent vagyunk, ez itt már Key West.

  Key West, az a messzi dél
  a Mexikói-öbölnél.
  A tenger él, a homok vándorol.
  Key West titkos kaput nyit,
  új ártalanság közelít.
  Key West... Key West elvarázsol.

Csodákban sosem hittem,
és hamis üggyel nem vesződtem.
A forróságban felhevül a test.
Alattomosak a virágillatok,
ha megszédülsz, támaszt nem adhatok.
A síkra értünk, ez itt lent Key West.

Az orchideák és pálmafák alatt
könnyen lehet, a szíved felfakad.
Eszembe jut, lehetnék kedvesebb.
Vár a Newton Street, a Bayview Park,
és a sötétben kettőnké a tengerpart.
Idelent vagyunk, ez itt már Key West.

Én átlátom a hindu rítust
és a gumbo-limbo labirintust.
Fogalmam sincs, mivel érdemeltem ki ezt.
A murvafürt virágzik, ha a tavasz érkezik,
errefelé a tél nem létezik.
A síkra értünk, ez itt lent Key West.

  Key West, ahol eltűnünk, ahol alámerülünk.
  Egy kicsit balra,
  és aztán jobbra még.
  Melegít a fényes Nap,
  a friss szellők gyógyítanak.
  Key West, hol földet ér az ég.

Akármerre visznek az útjaim,
megjövök hamar, mert ez az otthonom.
Megteszem, amit kell. Én választottam ezt.
A Mallory Square-ről nyílik a History Street,
Truman Fehér Háza állt itt.
Veled kelek, veled fekszem, Key West.

Öltönyt adtak rám tizenkét évesen.
Egy örömlány lett akkor a hitvesem.
Hófehér ruháján hamis arany díszek.
Így indultam én, de máshogy érkezem.
A lány ma is helyes, és megmaradt nekem,
Idelent élünk, ez itt már Key West.

Ravaszul csalva üldöztem a jót,
és egyre kerestem azt a kalózrádiót.
Végül befogtam. Ahogy szeretnéd, úgy lesz.
Használd szárnyaid, és körözz, kedvesem.
Senkit sem szeretek. Egy csókot adj nekem!
Idelent élünk, ez itt már Key West.

  Tudod, Key West az a hely, 
  hol a halál sem választ el.
  Key Westen az Éden rád talál.
  Key West világos és szép,
  összeáll a széttört kép.
  Key West a végső szemhatár.

 
Eredeti szöveg.

Bob Dylan: I Crossed The Rubicon. A rázós, ricsajos út  olyan állomásához értünk, ami inkább a teljes produkció részeként értelmezhető, mintsem önmagában -- elképzelhető az is, hogy a dal az immár formálódó albumra íródott. A szövege a megszokottnál hevenyészettebb, gondolati csapongását a verzék makacsul ismételt befejeződése tartja nagyjából egy irányban. Segít az erőteljes zenekari fellépés is, érezhető, hogy a szerző muzsikustársaira támaszkodik. A szám befejezésében szabad kezet is ad nekik, ami emlékezetes zenei perceket eredményez.

A Mother Of Muses-hoz hasonlóan Dylan ismét az antikvitásból kölcsönzi a vezérmotívumot, de amíg korábban az égiekhez fohászkodott, ezúttal azokról a keservekről számol be, amelyek az ember saját döntéseiből fakadnak. A görög istenség és a római hősi múlt megidézésével mintha azt sugallná, földi otthonából az időtlen emlékezetbe készül költözni. A Rubicon átlépése egész pályájának metaforájaként is felfogható, az adott nagylemezt tekintve pedig a nagyszabású befejezést (vagyis a még hátralévő két grandiózus számot) megelőző kulcsmozzanat.
   

Átkeltem a Rubiconon

Átkeltem a Rubiconon, tizennegyedikén
Az év legvészesebb hónapjában
A legrosszabb időben és helyen
Mint később kiderült
Egy istennő keltette hajnalon
Festett szekéren
Vesztett reménnyel
Átkeltem a Rubiconon

A Rubicon vörös folyó
Egykedvűen hömpölyög
Vörösebb mint az ajkaid
És a vér, mi a rózsából csöpög
A purgatórium egy kőhajítás
A túlvilág a szomszédom
Imádkoztam
Búcsúzkodtam
És átkeltem a Rubiconon

Mik ezek a sötét napok?
Kifordult velem a világ
Már nem kapom vissza az időt
Már nem hozom helyre a hibát
Meddig tart még az egész?
Meddig húzhatom?
Ölelkeztem
Felöltöztem
És átkeltem a Rubiconon

Bőröm alatt van egy csontváz
A testem bosszúért remeg
Az öregkort te meg nem éred
Özvegyeddé lesz a nejed
Vagy mutass egy igaz embert
Ezen a földgolyón
Akit kellett
Kifizettem
És átkeltem a Rubiconon

A hegyoldalban bújtam meg
Ott boldog leszek talán
Ha túlélem, szerethetek
És enyém lesz a délután
Kő vagy sár a talpad alatt
Te menj az utadon
Teli poharamból
Mindig ihatsz
Átkeltem a Rubiconon

Letépted a legszebb virágot
Amit a női nem terem
Más ezt elnézheti neked
De nálam nem vár kegyelem
Beléd vágom rozsdás bicskám
Legfeljebb majd hiányzol
Ezt itt már
Se Menny, se Föld
Átkeltem a Rubiconon

Itt nem leszel boldog sosem
Itt neked öröm nem jut
Nyomás a föld alá vissza
Keress egy csinos fiút
Mondd csak, hány férfit hívjak
És kire kell számítanom
Becsatolt övvel
Állig gombolva
Átkeltem a Rubiconon

Érzem, enyém a Szentélek
Szabadító tiszta fény
Szerintem eléri bárki
Bárki, aki csak él
Ne gyere közelebb hozzám
Ezen a didergő hajnalon
A kulcsom már
A zárba tört
Átkeltem a Rubiconon

Jó reggelt, szívem, azt hiszem
Megbízhatok benned már
Ki más tartott volna velem
Ide, hol madár se jár?
A talaj mentén pusztít a fagy
Levél se maradt a fákon
Fáklyával a kézben
Keletre néztem
És átkeltem a Rubiconon

Eredeti szöveg.  

Bob Dylan: Mother of Muses. Emellett a dal mellett sem mehetünk el szuperlatívuszok emlegetése nélkül: egyszerre vallomás, fohász, ars poetica és társadalom-filozófia négy és fél szellős percben. Szövegsorai között az album legfontosabb jelzései bújnak meg. A negyedik verze befejező gondolatát lépten-nyomon idézik a recenziók, a harmadik versszak panorámája pedig önmagában is páratlan látomás.

A nóta alkalmat ad arra is, hogy elmerengjünk az énekesi produkción. Dylan volt az, aki hatvanas évek eleji berobbanásával azonnal megdöntötte azt az elképzelést, miszerint a közönség előtti énekléshez "jó hang" szükséges. Mégis nagy tévedés volna úgy képzelni, hogy Dylan nem tud énekelni. Ennek pont az ellenkezője igaz. Vokális adottságait felhasználva bármit hitelesen meg tud szólaltatni, amit csak elképzel -- fantáziája pedig nem ismer határokat. Énekesi rugalmasságát ebben a dalban is megfigyelhetjük: széles skálán pontosan intonál és kifejezően frazíroz, miközben a vokális megszólalást a muzsika szerves részeként kezeli. Talán ez a tiszta átlátás különbözteti meg leginkább azoktól, akik botor módon úgy képzelték, utánacsinálják -- akár fahanggal, akár operaénekesi kvalitásokkal, az elmúlt évtizedek alatt bármikor.

 
Múzsáknak Anyja

Múzsáknak Anyja, költs egy dalt
Legyen benne sziklás tengerpart
Mély tó, erdő és tündérlány
A refrénben zúgjon fel a hangorkán
Hogy dicsőség vár minden ártatlant
Múzsáknak anyja, költs egy dalt

Múzsáknak Anyja, költs nekem egy dalt
Egy igaz szívről, melybe kétség mart
Egy dalt a hősről, kit magány vár
Kinek neve márványtáblán áll
Ki a szabadságért szenvedett diadalt
Múzsáknak anyja, költs egy dalt

Legyen benne Sherman, Montgomery és Scott
Zsukov, Patton és a hadjáratok
Melyek nyomában Presley énekelt
Mögötte Martin Luther King lépkedett
Ők úgy mentek el, hogy itt vannak valahol
Napestig szólhatna róluk dalom

Szívem szerelme lett Kalliopé
Add nekem őt, úgysem lehet senkié
Hozzám beszél, igaz szemével szól
Elfáradtam a hazugságoktól
Múzsáknak anyja, bocsáss meg nekem
Én már régen túléltem az életem

Múzsáknak anyja, tombolj hát
Ha vaksi szemem gördít elém akadályt
Bölcs szavakkal mondd el, mi a sorsom
Indíts tovább az igaz úton
Hogy az lehessek, aki tényleg vagyok
Ennél többet én nem kívánhatok

Vigyél a folyóhoz, a varázst oldd fel
Érezni szeretném, ahogy két karod átölel
Aztán rázz fel, hogy szabaduljak
A sodró szélben lassan feloldódjak
Mert az eszem így is, úgy is tovább hajt
Valahol mindig dereng a túlsó part

Eredeti szöveg.

A búcsúzkodós kislemez B oldala: Dylan: Goodbye Jimmy Reed. Az előző nóta belső szakításról beszélt, ez sokkal inkább a külvilágban játszódik, amit a lendületes kíséret, az album legharsányabb zenei kiállása is aláhúz.

Jimmy Reed blueszenész volt, akinek népszerű stílusa a rock-and-roll első-második nemzedékének tagjait is fellelkesítette. Muzsikáján túl sajnos önpusztító életmódja is ismert mintának számított. Dylan több témát idéz meg Reed alakján keresztül, melyek a dalban sorban követik egymást: a mindent átható vallásos indíttatást, az önkifejező művész konfliktusait, az állandó (és gyakran konfliktusos) vonzalmat az ellenkező nem iránt és végül a hagyomány szüntelen kutatását -- aminek voltaképpen az egész dalt köszönhetjük.

Viszlát, Jimmy Reed!

Az utcatáblán áll egy szent becses neve
A templom szépen sminkelt nőkkel van tele
Itt imádkozik muszlim, katkó, zsidó
Ha kálvinista vagy, messziről látható
Viszlát, Jimmy Reed! Te is jártál itt
Add nekem azt a régi hitem, az megsegít

Mert tiéd az ország, a hatalom, a dicsőség
A hegytetőre állva mondj egy mindörökkét
Mondd el tiszta szóval, csak egyetlenegyszer
A titokzatos órán, mikor maga van az ember
Viszlát, Jimmy Reed! Ez megindít
Csapj a Bibliára, és éledjen a hit

Nem vagy túl nagy szám, ezt mondták nekem
Mert gitározás közben nem álltam fejen
Nem döngettem soha keshedt mellemet
És nem hergeltem eléggé a közönségemet
Viszlát, Jimmy Reed! Viszlát és minden jót!
Te mennybe mész, míg keresem a villanykapcsolót

Előítéletekkel vonultak ellenem
Egy henteskampó volt az összes fegyverem
Ellenszélben lettem énekeslegény
Mert nem játszottam el, mit nem értettem én
Viszlát, Jimmy Reed! Viszlát és vígan élj!
A ócska lemezjátszó bekrepált, nem zenél

Átlátszó ruha átlátszó asszonyon
Nem áll rosszul, babám, azt meg kell mondanom
Szőlőfürtjeidből sűrű nektár bugyog
Úgy kellesz nekem, mint nyakamnak hurok
Viszlát, Jimmy Reed! Viszlát, jó uram!
Próbáltam ellenállni, de elbíztam magam

Felebarátom! Az Úr legyen veled
Mi járatban itt, ha meg nem sértelek?
Semmi különös, egy ember érdekel
Ha megvan, hol pihen, tán én se vesztem el
Viszlát, Jimmy Reed! Benned élt a távol
Hallod-e, hogy hívlak Virginiából?

Eredeti szöveg. 

Bob Dylan: Black Rider. A páros szerkesztés jegyében két búcsúztató nótával folytatódik az album, aminek éppen a közepén járunk. A fekete lovasról szóló dal mintha legendát idézne, aminek könnyen tulajdoníthatunk pszichés értelmet is: belső búcsú, szakítás egy sötét, fájdalmat okozó személyiségrésszel.

A cím és kulcskifejezés fordítása nem volt egyszerű. Nélkülözhetetlennek vélem a verzék elején ismétlődő megszólítás megkettőzését, de teljes szöveghűséggel ez sajnos megoldhatatlan. A "rider" szó többértelműségét is fontosnak tartom. A leginkább kézenfekvő "lovas" jelentés mellett a szó "kocsis", "motoros", "utas" jelentést is kaphat -- végső soron bárkire vonatkozhat, aki tart valahová. Végül jó csomó lehetőség elvetése után választottam a "csonthuszár" szót, ami prozódiailag tökéletes, jelentése, stílusa és asszociációs tere pedig érintkezik az eredeti kifejezésével.         

Visszafogott, latin árnyalatú zenei kíséretével, kopár szuggesztvitásával ez az egyik kedvenc dalom az albumon.
 

Csonthuszár 

Csonthuszár, csonthuszár, te sosem pihensz
Éjjel is őrködsz, csak lesed, mi lesz
Az út, amin lépkedsz, túl keskeny neked
És gáncsolja minden lépésedet
Azt hitted, tudod, hogy merre tart
De megint vetett egy új kanyart

Csonthuszár, csonthuszár, sokat láttál
Lámpafénynél és holdvilágnál
Tűzbe mentél, és lángot nyeltél
Szorítsd össze a szád, ha veszítettél
Válogasd meg kívánságaidat
Imádságra fordítsd az átkaidat

Csonthuszár, csonthuszár, a csontod zörög
Ne szólj utánam, ha elköltözök
Nyugodt a szívem, és maradjon így
Elég a harcból, ne légy irigy
Menj haza nődhöz, az enyémet hagyd
Míg szépen mondom, becsüld meg magad

Csonthuszár, csonthuszár, itt az idő
Rejtekedből lépj végre elő
Mutass utat, és ints búcsút nekem
Hogy úrrá lehessek dúlt lelkemen
Ne ölelj, ne dicsérj, ne hízelegj
Mert kardommal lehasítom kezed

Csonthuszár, csonthuszár, elég legyen
Hogy mekkorát lősz, már nem érdekel
Hangtalan hoznék én áldozatot
És keresnék erkölcsi magaslatot
Egy varázsos este majd eléneklem
Csonthuszár, csonthuszár, amihez értettél
Már
Nem
Kell

Eredeti szöveg.

Bob Dylan: I've Made Up My Mind To GIve Myself To You. Váratlan hangulatváltásnak lehetünk tanúi az albumon: a félelmetes egoizmust a teljes önfeláldozás követi. Persze, ha jobban megfigyeli az ember, ugyanannak az éremnek a két oldalát vizsgálgatjuk, és a mostani nóta dalpárt képez megelőzővel -- csakúgy, ahogyan az első két szám is párban állt. Megelőlegezem: az egész nagylemez így épül fel (vagy legalábbis így is olvasható), és mindvégig érvényes lesz az a tapasztalat is, amit hallgatóként eleddig megszerezhettünk: egyetlen gyengébb szám, egyetlen gyengébb pillanat sincs a műsorban, egyik csúcspontra a másik következik.

Dylan nem először dolgozza fel dalban a párkapcsolati önátadást, amit végletességében is az emberhez egyedül méltó létezésmódként ábrázol. Visszatérő motívum ez pályájának kezdetei óta, miközben persze valós vagy képzelt partnereinek címzett csipkelődő és kritikus szerzeményekkel is jócskán meghintette a közönséget. "I contain multitudes", nem igaz?  Évekkel korábban egy nagyon hasonló feldolgozásdalt adott ki, amit akkor éppen le is fordítottam. Az a nyolc év, ami azóta telt el, hogy Dylan eredeti nótákból szerkesztett saját albumot, utólag visszatekintve felkészülésnek, ötletgyűjtésnek és folyamatos gyakorlásnak tűnik a mostani magnum opushoz.

Formai szempontból hozzátenném, hogy ebben a nótában is felismerhető az a mintázat, ami szerint Dylan esetében "egy dal" gyakran nem "egy dal", hanem mondjuk kettő vagy három. (De akár minden egyes nótáját "everysong"-nak, "akármelyik dalnak" is felfoghatjuk.) A zenei alap önmagában is teljes értékű nóta, az erre ültetett ének szintén az, a kettő pedig mesteri előadásban kapcsolódik egymáshoz.

Én neked adom magam, eldöntöttem

A teraszomon ülök, csillagárban
Valahol zenélnek egy szál gitárral
Átgondoltam mindent, mindent felmértem
Én neked adom magam, eldöntöttem

Láttam, ahogy lehull az első hó
Láttam, minden virág hervadó
Más ezt nem tudhatta előttem
Én neked adom magam, eldöntöttem

  Én neked adom magam, döntöttem
  Megvolt Salt Lake City és Birmingham
  Megvolt East L.A. és San Antone
  Én egyedül tovább már nem bírom

A szemem olyan mint a hullócsillag
Nem néz jobbra-balra, sehova sem pillant
Nem más hozott ide, magam jöttem
Én neked adom magam, eldöntöttem

Ha galambszárnyam lenne, hófehér
A szerelemről dalolnék, testvér
Az égi szerelemről, a földön lenn
Én neked adom magam, eldöntöttem

  Vigyél innen messze, ha már messze mész
  Mutasd meg azt, amit fel nem ér az ész
  Más sem marad helyben, én is változom
  Egy nőért az otthonom is bátran elhagyom

Keserves volt utam, és eltartott
Rajtam kívül senki nem járt ott
Sokan mentek el, nem csak tőlem
Én neked adom magam, eldöntöttem

  Mint síkságon a folyó, a szívem úgy fáradt el
  Csak eltartott egy kicsit, míg rájöttem
  Láttam a napkeltét, a hajnali fényt
  És melléd fekszem majd, ha jön a sötét

A hegyekből érkeztem a tengerhez
Az istenek, remélem, kegyelmeznek
Rájöttél hát te is, én is rájöttem
Én neked adom magam, eldöntöttem

Eredeti szöveg. 

Két kiváló, az album egészét megalapozó dal után Bob Dylan tovább emeli a tétet, és a lemez talán legkeményebb számával robban be: My Own Version Of You.

Dylan különös kíméletlenséggel meséli újra a Frankenstein-legendát, egyenes vonalat húzva az ókori mítoszoktól a huszonegyedik század öntömjénezéséig és nárcizmusáig. Magyar fülnek szokatlan lehet ez az élveboncolás a popzenében -- az amerikai muzsikában mindig kézzelfoghatóbban volt jelen a néphagyomány végletessége. Dylan pedig saját költeményeivel mindezt új minőséggé fejleszti.

Ahogy én várlak el

Tűző napban és hóban-sárban
Hullaházban és apátságban
Gyűjtöttem össze a testrészeket
Agyat, szívet, májat, lábat, kezet
Mert azt akarom, hogy életre kelj
És úgy létezzél, ahogy én várlak el!

Nahát, ez lesz a rosszkedvem tele
Szívesebben elmentem volna veled
Egész nap lökik a süket dumát
De engem ezzel már nem vágnak át
Hogy életre kelj, én azt akarom
Neked nem is kell magyaráznom

Veszem a Sebhelyes Pacínót meg a Keresztapa Brandót
A kettőt összekeverem, így lesz Robotparancsnok
Felépítem, szerzek rá fejet
Megmentőm lesz e furcsa szerzet
Veszem kaktusz vérét, jég puskaporát
Nem vetek kártyát, nem dobok kockát
Bele bírsz-e a nézni a két szemembe?
Tudsz-e esküdni az életedre?
Én azt akarom, hogy életre kelj
És úgy érezzél, ahogy érezned kell!

Buzgón tanulok szankszritet és arabot
Az egész emberiségért hozok áldozatot
A fűzfától két szóval elbúcsúzom
Ami a múltból maradt, az hadd pusztuljon
Lesz elég bajom. A falnak megyek
De visszafordulni onnan sem lehet
Választok egy számot, egy és kettő között
Julius Caesar ilyenkor hogy döntött?
Hogy életre kelj, én azt akarom
Többféleképpen, én szépen kivárom

Úgy zongorázzál mint Leon Russell
Mint Liberace, mint János apostol
Nekem is van azért pár jó számom
Hát találkozzunk az ítéletnapon
Ha tényleg szeretnéd, éjfél után
A Fekete Lóban, az Armageddon utcán
Két ajtóval lejjebb, egészen közel
Hallom a lépted, kopognod se kell
Én azt akarom, hogy életre kelj
A sok apró részlet már nem érdekel

Vidd Szent Péter elé, Jeromos elé
Vidd át a túlpartra, vidd hazafelé
Vidd ki a srácokhoz a kispályán
Vagy hozd be nekem egy ezüsttálcán
Hogy életre kelj, én azt akarom
Tisztesség, józanság, vasszorgalom!

Mondd mint jelent: lenni vagy nem lenni?
Engem te nem fogsz bolonddá tenni
Adj nekem még egy darab kitartást
Adj nekem mosolyt és a fejemre áldást
Én azt akarom, hogy életre kelj
Éjfél és hajnal között ébredj fel!

Látom az emberi nem történelmét
Arcodra vésve ott van az egész
Kielemezzem? Vagy térdre essek?
Az alagút végén milyen fényt keressek?
A ciprusfa mellett verj gyökeret
Ahol eladták a trójai gyerekeket
Mikor még sehol sem volt a keresztesek hada
És nem állt sem Anglia, sem Amerika
Húzódj az izzó pokolba le
Ott él ellenségeink serege
Freud úr és álmai, Marx úr és fejszéje
Hátukat bikacsök verje véresre

Megszáll a szellem. Hallod és érzed
Tiéd is lett egy halhatatlan lélek
Tapintod éjjel, tapintod nappal
A testedbe kúszott az első pillanatban
Az egész csak egyetlen villámcsapás
Egy áramlökés, egy átváltozás
A késem bordáid közé döföm
Teremtményem! Gyerünk, éledj föl!
Hogy életre kelj, én azt akarom
Nevessünk, sírjunk a diadalon!

Eredeti szöveg.

Bob Dylan: False Prophet. Az album első dalának szélesen áradása után a második nótában a szerző személyes vizekre evez. Felfűszerezett talking blues formában számol be arról, hogyan él, és ki ellen prédikál ma "az utolsó hős, a fennmaradt ős".
   

Hamis próféta

Ez a nap sem ér véget
Ez a hajó is elmegy
Ez nap is csak dühös, kétes, keserves
Úgy kezdődött az egész kalamajka
Hogy kitártam a szívem, és berontottak rajta

Helló, Mary Lou
Helló, Miss Pearl
Kecses segédek a mélységekből
Nincs csillag, mi nálatok szebben ragyog
Ti készek vagytok, és én kész vagyok

Nem tűröm az árulást
Nem tűröm az vitát
Nem tűröm a céltalan világok legjobbikát
Próféta volnék, nem is hamis
Magamban jártam, és járok ma is

Egyenlők között
Az első vagyok
Az utolsó hős, a fennmaradt ős
Díszsírba tegyétek a többieket!
Egy imát a lelkükért elrebegek

Most mit bámultok?
Nincs látnivalóm
Hűvös szellőből lesz takaróm
Tegyünk egy sétát kint a kertben
A szökőkút mellett üljünk le ketten

A világot járom
A szent kehelyért
Dalolok csalásról, szerelemért
Mindegy, mit iszom vagy mit eszem
Meztelen kúszom a kardhegyeken

Nem ismersz, drágám
Nincs is hozzá közöd
Hogy ki él kísértetformám mögött
Próféta volnék, nem is hamis
Címzett átkomból jut is, marad is

Kinyújtott kezed
Üres marad
Kitátott szádba tömöm az aranyat
Nézz végre fel, te szegény sakál
A hegytetőn Isten városa áll

Helló, ki vagy?
Jöttél és mész
Tiéd az ország, de nem az egész
Szívós vén öszvér, az agyad mérgez
Rabláncra verlek, kötélen végezd

Hát így néz ki, drágám
Így élek én
Ha egymásra mosolygunk, az tűnő remény
Próféta volnék, nem is hamis
Már eszembe sem jut
Hogy születtem, s haltam is

Eredeti szöveg.

Pár napja jelent meg Bob Dylan legújabb albuma, a Rough And Rowdy Ways. (Magyarul, mondjuk Rázós, ricsajos út.) Kizárólag az elragadatottság hangján íródott recenziók olvashatók róla, van, aki úgy jellemzi mint a hatvan éves pályafutás leginkább időszerű alkotását -- ami nem csekélység, tekintve, hogy Dylan kommentárja az elmúlt évtizedekben folyamatosan aktuális volt és maradt. Ismét itt van hát az alkalom annak megünnepelésére, hogy kortársai lehetünk ennek a géniusznak, és ennek ezen a blogon mi más lenne a megfelelő módja, mint hogy dalról-dalra magyarra ültetem a produkciót?

Az I Contain Multitudes című dallal kezdődik a június 21-én kiadott lemez, ezt a nótát egyébként már ízelítőként két hónappal korábban közzétették. A cím Walt Whitman híres sorát kölcsönzi (Gáspár Endre magyar fordításában: "sokaságok vannak bennem"), ahogy a teljes szöveg is sorról-sorra utalásokat sorakoztat fel. Ezek nagy része az amerikai kultúra része -- az egész albumot a Rolling Stone kritikusa "a kozmikus amerikai rejtélyek közvetítése"-ként aposztrofálta --, de többről is van szó. Részben azért, mert az amerikai életforma ma már az egész világon ismert (ki ne próbálta volna a "gyors kocsikat és gyorskajákat"), és az amerikai problémák az egész világ problémái (ki ne hallott volna az "utcákon hömpölygő szennyről"), részben pedig azért, mert Dylan szimbólumai jócskán túlnyúlnak az amerikai téren: a "vén királyanyák", Blake és a Rolling Stones Nagy-Britanniát idézik, az európai Anna Frank, Beethoven és Chopin a világkultúra része, az "irigy dög farkas" pedig bármelyik nemzet meséiből előléphet.

Fordítóként annyit tehetnék még hozzá, hogy Dylan újabb dalai prozódiai szempontból lazák és szabálytalanok, ily módon fordításuk formailag egyszerű, mert nem kell nagyon szigorú zenei ritmushoz igazodni. A trükk az értelem tükrözésében rejlik. Remélem, a fordítás ilyen szempontból is élvezhető. És ezért is bátorítom a Nyájas Blogolvasót, hogy ha bármilyen gondolata támad erről és a következő dalokról, bátran ossza meg kommentben!

Mindenből vagyok

A tegnapon túl, a holnapon innen
Hervad a virág, elmúlik minden
Kísérj ki engem a partra Balin
Az agyam lebomlik, ha nem jössz velem
A hajamat túrom, és vérbosszút forralok
Én mindenből vagyok

Elárul a szívem, megírta Poe úr
Falamban ismerős csontváz lapul
Emelem poharam, bármit mondanánk
Emelem a férfire, ha nem üres az ágy
Tájképet festek vagy éppen aktot
Én mindenből vagyok

Piros Cadillac, fekete bajusz
Bal kezem jobbomra gyémántot húz
Hát mondd, mi lesz még? Mondd, mi legyen?
A lelkem fele a tiéd, szívem
Na jó, az ifjakkal már nem mulatok
De mindenből vagyok

Vagyok, mint Anna Frank, mint Indiana Jones
Mint a brit rosszfiúk, mint a Rolling Stones
Ha kell, a végső határig elmegyek
Hogy megleljem azt, ami el sem veszett
A tapasztalás dalait Blake-kel dúdolom
Ma sincs mit megbánnom
Egyszerre ömlik odakint minden
Hömpölyög a szenny az utcaszinten
Gyors kocsit vezetek, gyorskaját falok
Én mindenből vagyok

Rózsaszín pedálok, piros farmergatyák
Csinbabák és vén királyanyák
Vén királyanyák és elmúlt életek
Nálam négy pisztoly, és két kést cipelek
Nagy ellentmondások, nagy hangulatok
Én mindenből vagyok

Irigy dög farkas! Hát lásd a szívem
De ne az egészet, csak a gyűlöletem
Bízz bennem, és eladlak az első kanyarban
Vagy tudod mit? Csendőrt hívok terád a bajban
Ágyamban alszik élet és halál
Asszonyom, ön elhúzhat a vérbe már
Nyitva marad a szemem, az eszem
És a szerelmet az utolsó cseppig elviszem
Beethoven-szonáták és Chopin-dalok
Én mindenből vagyok

Eredeti szöveg.

Bob Dylan: I Shall Be Released. A dalból rengeteg feldolgozás készült, ám az első, számomra mindeddig felülmúlhatatlan kiadás a Band nevéhez fűződik, 1968-ból. A híreket olvasva a dal ma is ugyanolyan érvényes lehet -- éppen azért, mert a zseni nem egyszerűen az aktuális felháborodásokra bazírozva írt programszámot, hanem valami sokkal általánosabbat, sokkal kétségbeejtőbben és reményteljesebben emberit tudott megragadni.

Fellélegzem

Mindenki pótolható, kérem
S mi távol van, az nincs közel
De minden arcra jól emlékszem
Miattuk vesztem majdnem el

  Napsugár száll az égen
  Rám is vetődik a fény
  Hogyha hagynak
  Végre hagynak
  Fellélegzem én

Mindenkit védenünk kell, kérem
A botló emberek között
Én tisztán látom a tükörképem
A magasban, a fal fölött

  Napsugár száll az égen
  Rám is vetődik a fény
  Hogyha hagynak
  Végre hagynak
  Fellélegzem én

Kint a kopár tömegben valaki áll
Megesküszik, nem volt hibás
És hogy mindenki hallja, felkiált
Hamis volt ellenem a vád!

  Napsugár száll az égen
  Rám is vetődik a fény
  Hogyha hagynak
  Végre hagynak
  Fellélegzem én

Eredeti szöveg.    

Amit a huszonedegyedik század első éveiben a White Stripes megtestesített, olyasmit képviselt negyven évvel korábban a The Band: az amerikai hagyományt beszélték el újra, a korszak aktuális formanyelvén. Az, hogy a régebbi banda témaválasztása sokszor jóval merészebb volt mint szellemi utódaiké, már a korszakok különbségéről árulkodik -- a Band ugyanis a rockzene világmegváltó Aranykorában működött.  

A Bob Dylan kísérőzenekarából önállósodott The Band felbukkanásakor nagy meglepetést szerzett azzal, hogy úgy szólaltak meg, mint ha a megelőző évtizedet, a pszichedéliát, a brit inváziót, sőt, a rock-and-rollt is valahol egy Appalache-mélyi barlangban aludták volna át. Ma hallgatva a számaikat ez már sokkal kevésbé ütközik ki. Úgy látszik, hogy muzsikájukra nagyon is hatással voltak ezek az áramlatok, csak éppen a zenekar kohójában csodás elváltozással születtek újjá. A Band ugyanúgy a country&western és a rhythm&blues hagyományaiból indult, mint bárki más a hatvanas évek elején, a feszes dalszerkezeteket pedig hasonlóképpen lazította fel, és a muzsikusok együttműködését hasonlóan gondolta újra, mint ahogyan az az évtized végén szokássá vált. Ha valami igazán megkülönböztette őket, az a csapat tálentuma, tapasztalata és fejlődőképessége volt.

Ez a dal a Band legendás első korszakának végén, 1975-ben született, és a szerzőként is kiteljesedő Robbie Robertson mesterművének nevezhető. Acadia (avagy magyarosan Akádia) egykori francia tartomány volt Észak-Amerikában, amit a tizennyolcadik század elején az angolok hódítottak meg, és elűzték a tartomány korábbi európai származású telepeseinek jó részét. A nóta a valamikori keserves időket teszi személyessé, és az óriási földrajzi dimenziókat hozza karnyújtásnyi közelségbe, úgy, ahogyan arra csak a muzsika képes.

 
Farönkök úsznak széles folyókon

Túléltük, vége. De nem volt még béke.
A láthatár füstölt, a sereg vonult.
A tengernél álltunk, és roncsokat láttunk.
Várták a mélységgel a randevút.

Házunk és földünk az övék, hisz' győztek.
A családunk vesztett. Kit érdekel?
Éltünk, mint bárki más, de nem lesz folytatás.
Ábrahám mezején a csata így dőlt el.

  Farönkök úsznak széles folyókon.
  Akádiában hullni kezd a hó.
  A kósza szél hátamba fúj.
  Hová mehetnék? Már sehol se jó.

Az anyaországba indultak páran,
száműzöttként, gondok tengerén.
És volt, aki maradt, mert itt volt dolga.
Sem úr, sem szolga, magának él.

Volt néhány rokon, délebbre laktak.
Nem néztek félre nagy bajunkban.
Levél jött tőlük, hogy nincs mitől félnünk.
Menjünk, mert lent minden másképpen van.

  Farönkök úsznak széles folyókon.
  Akádiában hullni kezd a hó.
  A kósza szél hátamba fúj.
  Hová mehetnék? Már sehol se jó.

Mínusz negyven fok, az már kezd csípni.
Kabátot húzni sem nagy változás.
És minden másnap a lékhorgászat.
Az ember elvágyik, de nagy úr a megszokás.

Az öblöt elhagytuk, már Saint-Pierre-t láttuk.
Poggyászunk semmi, a vámtiszt hiába várt.
Csorogtunk lassan, megálltunk gyakran,
és a szívünk sajdult, mert kergettek tovább.

  Farönkök úsznak széles folyókon.
  Akádiában hullni kezd a hó.
  A kósza szél hátamba fúj.
  Hová mehetnék? Már sehol se jó.

Most egész évben fojtogat a nyár,
s hozzá a kormány bilincsbe vert.
Én nem ezt kértem, és mást akarnék.
Miért maradnék? Menekülni kell!

Cukornád termett New Orleans mellett.
A földön dolgoztunk, míg el nem mosott az ár.
Ez volt az új jel, indultunk éjjel.
Borzong a vérem, mert Észak újra vár.

  Farönkök úsznak széles folyókon.
  Akádiában hullni kezd a hó.
  A kósza szél hátamba fúj.
  Hová mehetnék? Már sehol se jó.

Sais-tu, Acadia, j'ai le mal du pays.
Ta neige, Acadia, fait des larmes au soleil.
J'arrive, Acadia*, dúdidam-dúdidam-dúdidú
J'arrive, Acadia, dúdidam-dúdidam-dúdidú
J'arrive, Acadia, dúdidam-dúdidam-dúdidú
J'arrive, Acadia, dúdidam-dúdidam-dúdidú...

*Tudod, Akádia, honvágyam van utánad.
A havadra pillantva könnyet ejt a Nap.
Várj rám, Akádia...

Eredeti szöveg.  

Élőben 1976-ban és az 1977-es búcsúkoncerten, amiből Martin Scorsese készített filmtörténeti produkciót.  

Laza asszociációs szálon szeretnék továbbhaladni a dalokkal: olyan választani következőnek, ami valamiképpen kapcsolódik az előzőhöz. És egészen egyszerű kapcsolattal kezdeném: a most választott nóta szerzője ugyanaz, aki az előző dal producere volt. Jack White: A Martyr For My Love For You.

Jack és Meg White testvérpár szerepében lépett a színpadra, de valójában házastársak voltak. Zenekaruk, a White Stripes a kétezres évek egyik legnépszerűbb amerikai bandája volt -- a közönség szimplán imádta őket, a kritika pedig a garázs-rock feltámasztóinak kiáltotta ki a zenekart. Hangzásuk a felszínen tényleg nyersnek tűnik, de az első benyomás megtévesztő, mert muzsikájukat figyelmesebben hallgatva nem csak a született tehetség, hanem a mesterségbeli tudás és elhivatottság is megmutatkozik. A White Stripes nagyon széles amerikai zenei hagyomány folytatója, ami a pionírok tábortüzei mellett énekelt rémballadáitól a politikai protest songing terjed. (Így aztán Jack White és Loretta Lynn együttműködése sem volt meglepő.)

Ez a dal az utolsó 2007-es White Stripes albumon, az Icky Thumpon jelent meg. Furcsa belegondolni, hogy a zenekar már 13 éve nem létezik, mert a hatásuk olyan erős, mint ha ma is aktívak volnának. A több részből építkező, dinamikus nótát akár garázsszimfóniának is nevezhetnénk -- kidolgozásának nívója új élettel tölti meg a rég elhasznált szövegtémát.

Feladom és vállalom

Tizenhat épphogy volt. Egy nyurga csaj az utcán a haverokkal.
Lábán piros magassarkú, ő megbotlott, én ott voltam, és elkaptam.
Szemébe néztem. Ezek a topánkák szerintem nem neked valók, mondtam.
...nem neked, mondtam.

És dumáltam tovább, ő meg röhécselt. A tinik az álmaikban merészek.
A telefonban később már leálltam. Én kevés vagyok ehhez, beláttam.
A hangom nem volt már sajátom.
Csak hallgattam, ahogy rekedten jön kifelé a számon.

  Tudod, maradhatnék,
  de mindent csak tönkretennék.
  Tudok pár jó poént,
  De egy idő múlva besokallnék.
  És csókolózhatnánk,
  de nem viselném el a gondolatát.
  Akár a férjed is lehetnék,
  de érzem, hogy a legjobb az lenne, ha én most... ha most elmennék.
  ...elmennék, mondtam.

Bírlak, de tényleg. Tudom, hogy nem érted, amit tenni fogok.
Hogy el se kezdem. Nem akarom, hogy komoly legyen a dolog.
De neked is jobb lesz. Jobb lesz, ha nem tudod meg, milyen vagyok.
...hogy milyen vagyok.

  Tudod, maradhatnék,
  de mindent csak tönkretennék.
  Tudok pár jó poént,
  De egy idő múlva besokallnék.
  És csókolózhatnánk,
  de nem viselném el a gondolatát.
  Akár a férjed is lehetnék,
  de érzem, hogy a legjobb az lenne, ha én most... ha most elmennék.
  ...elmennék, mondtam.

Hülyének nézhetsz, és én is tudom, hogy gyáva alak vagyok.
Bírlak, de tényleg.
Szánalom, de vállalom. Mi mást tehetek?
Ugye, te sem sírsz a vállamon?

Én feladom, és vállalom.
Feladom, és vállalom.
Hát feladom, és vállalom.
Feladom, és vállalom.
Feladom, és vállalom.

Eredeti szöveg.

Loretta Lynn, az amerikai zene két lábon járó csodája 88 éves. Ő talán az utolsó élő sztár, aki személyes kapcsolatban van azzal a letűnt világgal, ahová a rock-and-roll gyökerei nyúlnak: a múlt század elejének mesebelien nyomorúságos falusi életével az Appalache-hegység vidékén. Ma már szinte középkorinak tűnnek azok a viszonyok, amelyek a Lynn születésekor éppen mély gazdasági válság sújtotta Amerika félreeső falvaiban uralkodtak.

Lynn viszonylag későn, 30 évesen lett ismert előadó, de az éneklést azóta sem hagyta abba. Életét nagy sikerek és személyes tragédiák kísérték, két felnőtt korú gyerekét is elvesztette. Ez a produkciója a Jack White-tal közös 2004-es albumáról, a hangos kritikai elismerést aratott Van Lear Rose-ról való, és zaklatott kisgyerekkorába enged bepillantást.

Lynn elmondása szerint White titokban rögzítette a stúdióban, ahogyan a gyerekkoráról mesél, azután zenét szerkesztett a beszéd alá, így készült el a spoken word stílusú produkció. Ezzel a történettel engem nem győzött meg egészen, de az biztos, hogy a hátborzongató végeredmény önmagáért beszél. White-Lynn: Little Red Shoes.

Piros cipőcskék

Még csak 11 hónapos voltam,
épp csak kezdtem járni.
Apu egy nagy husángot tartott az ajtó mellett,
hogy kéznél legyen, ha valaki betintázva be akarna jönni.
Szóval, Apunak kellett, hogy legyen valami kéznél.
Na jó, és egyszer benézett hozzánk Boyd néni,
azt hiszem, ez volt a neve, és elmondta Anyunak,
hogy a férje, ühüm... hogy a férje egy másik nővel kavar Paintsville-ben.

És nagy lendületet vett a bottal, hogy megmutassa Anyunak,
hogy fogja jól fejbevágni azt a nőt.
De amikor meglendítette, engem talált fejbe.
Anyu szerint öt napig sírtam.
És Anyu azt mondja, az ötödik napra
hatalmas púp nőtt a homlokom közepére.

Én meg, hát, nem emlékszem semmire.
Arra sem, hogy fájt volna, csak arra emlékszem,
hogy Anyu meg Apu egy vastag kendőben cipelt és ringatott,
ami egy régi kabátból készült.

A púp egyre nagyobb lett, ezért elmentünk az orvoshoz,
aki feltett valamit a fejemre, amit talán Mesitornak hívtak.
Anyu azt mondja, a füleimet a fejemhez lapította,
kicsik is maradtak a füleim.
És az orvos azt mondta, meg fogok halni.
És ez még háromszor megtörtént,
és végül aztán öt éves lettem, mire járni kezdtem.
Szóval, az egész elég gáz volt.

A cipőcskét majdnem el is felejtettem.

Na, cipőm, az sose volt.

És Anyu elment, elvitt engem a kórházba,
hogy nézzenek meg, hátha tudnak valamit csinálni.
De ott meg azt mondták, hogy nem vesznek be,
mert Anyunak meg Apunak nincs semmi pénze.
Azt mondták, vigyenek haza, jobb, ha ott halok meg.
Mondjuk szerintem nem is tudtak volna mit kezdeni a fejemmel.

És akkor... Anyu azt mondta Apunak,
azt mondta, Ted, vidd csak előre a gyereket, menjetek előre.
És azt mondta, én hadd nézzem meg itt ezt a boltot.
És Anyu bement a boltba, és elmondta nekik, hogy meg fogok halni,
és tizenkét mérföldet gyalogoltak a városig, aztán most vissza,
nekem meg nincs cipőm.

A boltban meg, szerintem a Murphy tízcentes boltjában,
ami még mindig ott van Painstville-ben,
Szerintem azt mondták Anyunak, hogy sem szokásuk cipőt ajándékba adni.

Anyu akkor azt mondta Apunak, menjetek még egy kicsit Lorettával tovább,
hadd nézzem meg ezt a másik boltot is.
És visszament ugyanabba a boltba,
és amikor a boltos elfordult,
ellopta a piros cipőcskéket.

Emlékszem a régi hídra a folyó fölött, nagy volt, magas volt.
Mindig tartottam tőle, azon kellett átmenni a széles Sandy River fölött.

Anyu akkor előhúzta a cipőt a sárga kabátja alól,
és feladta a lábomra.
És az volt a legszebb dolog, amit életemben valaha láttam.
És Apu elsírta magát.
És én nem tudtam, mért.
És azt mondta, Clerie, sose érünk haza.
És Anyu rám adta a cipőt,
És Apu futásnak eredt, és egészen a tanyáig futott velem.
És nem Anyunak kellett engem cipelnie,
hanem Apu rohant velem végig, tizenkét mérföldön át.
És Apu tudta, hogy a zsaruk le fognak minket kapcsolni.
Ott hagyta Anyut, és rohant, ahogy bírt.
Emlékszem, hogy rohant, és nem értettem, mért.
És Anyut kérdeztem, mért fut Apu.
Anyu azt kiabálta, azért, hogy otthon eldugjátok a piros cipőcskédet.

Fura, nem?

Nahát, írtam egy dalt, az volt a címe, hogy "Dugd el a piros cipőcskémet".
Mert hát az az én kis cipőm,
és nem akarom, hogy,
nem akarom, hogy koszos legyen.

Eredeti szöveg.

Paul McCartney: Another Day. McCartney Beatles utáni első felvétele, ami (majdnem) listavezetővé vált, pontosan megelőlegezi a szerző-előadó által választott utat: nem adja fel, hogy popzenében bármi kifejezhető, de csínján bánik a sötétebb tónusokkal.

A dal akkor jutott eszembe, amikor eltűnődtem, a mostani, bezárt időkben különösen nehéz lehet egyedül élni.

Egy ilyen nap 

A fürdőszobában szép lassan elkészül
A haja kicsit vizes még, az ágy szélére visszaül
Ez is egy ilyen nap
A harisnyáját húzza, kiscipőjébe lép
A kabátja zsebében mit találhat?
Ez is egy ilyen nap

Az irodában sose fogy a papírhegy
Megiszik egy kávét. Sejti, úgyis minden egyre megy
Ez is egy ilyen nap
Du-du-du-du-du-dú, ez is egy ilyen nap
Du-du-du-du-du-dú, ez is egy ilyen nap

Nem jó, nem jó
Olyan nehéz, nem jó
Homályos szobában él
És egy férfira vár, aki megmentené

Tán ő... ő majd nem vágja át
Feljön, elvan, aztán másnap lelép
Nem jó
Olyan nehéz, nem jó

Ötkor még egy e-mailt elküld, és elég
Az utca csupa élet, de ő nem tudja, hogy él-e még
Ez is egy ilyen nap
Du-du-du-du-du-dú, ez is egy ilyen nap
Du-du-du-du-du-dú, ez is egy ilyen nap

Nem jó, nem jó
Olyan nehéz, nem jó
Homályos szobában él
És egy férfira vár, aki megmentené

Tán ő... ő majd nem vágja át
Feljön, elvan, aztán másnap lelép
Nem jó
Olyan nehéz, nem jó

A fürdőszobában szép lassan elkészül
A haja kicsit vizes még, az ágy szélére visszaül
Ez is egy ilyen nap
A harisnyáját húzza, kiscipőjébe lép
A kabátja zsebében mit találhat?
Oh-oh, ez is egy ilyen nap
Du-du-du-du-du-dú, ez is egy ilyen nap
Du-du-du-du-du-dú, ez is egy ilyen nap

Eredeti szöveg.

Live from Sunset Boulevard.

Még mindig a Tri Yann, akik ötven évnyi muzsikálástól a leghíresebb skót népdal feldolgozásával búcsúznak: The Bonnie Banks o' Loch Lomond / Les rives du Loch Lomond.

Ez a gyönyörű tizennyolcadik századi nóta a jakobita felkelések tényleges eseményének állít emléket, amikor két rabságba vetett barát tragikus történetét meséli el -- ezek szerint a dalban szereplő, Skóciába vezető rövidebb út, a "low road" nem más, mint a kivégzett és eltemetett barát útja. De persze a dal a kezdetektől másról is szól: arról a múlhatatlan szerelemről, amit nem csak régi kedvese, hanem a Felföld egész csodálatos világa, a vizek, a partok, a hegyek iránt érez az ember. Ebben a szellemben készítettem el én is a magyar szöveget.

A Loch Lomondot alighanem mindenki ismeri, aki valaha tanult angolul. Mégis nagyon nehezen találtam olyan előadását, amit igazán jó szívvel tudnék ajánlani. Végül egy kanadai operaénekes, Kevin Lavigne produkciója mellett kötöttem ki. A számomra leginkább szívhez szóló viszont mégiscsak a francia változat, a Tri Yann előadásában. 

Teljes magyar szövegével még sosem találkoztam... hát, leginkább az ilyen dalok miatt érzem úgy, hogy még ennyi év után is érdemes folytatni ezt a blogot.
   

A Loch Lomond szépséges partján

Szépséges rétekre árad a fény
A Loch Lomond napsütötte partján
Szívem szerelmével mennyit jártam én
A Loch Lomond szépséges partján

Ott búcsúztunk el, az árny födte völgyben
A Ben Lomond sziklás oldalában
Hol bércek közt szállong a bíborszín alkony
S a holdfény világít a tájban

  Rád vár a kőút, és rám vár a földút
  Én érted a Felföldet bejárnám
  De szívem szerelmét már nem látom viszont
  A Loch Lomond szépséges partján

Madárkák szállnak, és vadvirág sarjad
S a tó vize nyugalmas a fényben
De megtört szívem nem vár újabb tavaszt
Egy dallam nyújt enyhet énnékem

  Rád vár a kőút, és rám vár a földút
  Én érted a Felföldet bejárnám
  De szívem szerelmét már nem látom viszont
  A Loch Lomond szépséges partján

Eredeti szöveg angolul és franciául.

Lássatok csodát: 50 éves, és búcsúzik Franciaország és Európa egyik legnagyszerűbb folk-rock bandája, a Tri Yann. (Avagy magyarul: a Három János.)

24 éve már, hogy szülőföldjükön, Bretagne-ban sikerült összefutnom velük.  A búcsúturné hírére újra felkerekedtem -- és, mint utólag kiderült, a legutolsó koncertjüket sikerült elcsípni Tours-ban, mielőtt Franciaországban is komolyabb korlátozásokat kezdtek bevezetni a koronavírus miatt. (No persze, úgy tervezik, hogy a most elmaradt bulikat júniusban még meg fogják tartani.)

A Michao kancája eredetileg nem breton dal, hanem Burgundiában jegyezték fel a XV. században. Az, hogy mégis a zenekar legnépszerűbb nótájává vált, egyrészt a Tri Yann előadását dicséri, másrészt megmutatja, hogyan sikerült integrálniuk a kisebbségi breton és a többségi francia kultúrát. Nagy koncertjeiken például a breton himnuszt is eljátsszák, ráadásul közönségénekeltető formában, ami Franciaországban hatalmas fegyverténynek számít.

A dal szövegére térve: a kelta mitológiában a farkas általában hatalmas erejű, pusztító istenség, a róka a mi felfogásunkhoz hasonlóan a szellemvilág ravasz futára, a görény pedig veszélyes, rosszindulatú teremtmény.  Ezek az állatok, a nóta nyitósora és a versben közelgő, kíméletlen tél képe egységesen afelé mutat, hogy középkori haláltánc-balladával van dolgunk. Soha nem is volt aktuálisabb! :) 

Michao kancája (A farkas, a róka és a görény)

Tíz év múlva már sehol se látsz
Hallom a farkas, a róka dalát
Tíz év múlva már sehol se látsz
Hallom a farkas, a róka dalát
Hallom a farkast, a rókát, a menyétet
Hallom a farkas, a róka dalát
Hallom a farkast, a rókát, a menyétet
Hallom a farkas, a róka dalát

Kilenc év múlva sehol se látsz
Michao kancája megy a réten át
Michao kancája és csikaja
A rétről elfogyott a szalma
Michao kancája és csikaja
A rétről elfogyott a szalma

Jön a tél, legények, jön a tél
Michao kancája is hazatér
Jön a tél, legények, jön a tél
Michao kancája is hazatér

Nyolc év múlva már sehol se látsz
Hallom a farkas, a róka dalát...

Hét év múlva már sehol se látsz
Michao kancája megy a réten át...

Hat év múlva már sehol se látsz...

Öt év múlva már sehol se látsz...

Négy év múlva már sehol se látsz...

Három év múlva sehol se látsz...

Két év múlva már sehol se látsz...

Egy év múlva már sehol se látsz...

Eredeti szöveg.

Tri Yann a stúdióban.

Egy újabb nagyon népszerű feldolgozás, a szintén breton Nolwenn Leroytól.

Joe Walsh: One Day At A Time. Walsh leginkább az Eagles szólógitárosaként ismert (ebben a szerepében neki köszönhetjük a rockzene egyik legismertebb gitárdallamát is), de gazdag szólópályát mondhat magáénak a zenekar előtti időkből és azóta is. Ez a dala 2012-ben jelent meg, bár korábban íródott: a szerző-előadó azt ünnepelte vele, hogy húsz év függés után sikerült lejönnie a vodkáról és a kokainról.

A muzsika mellett a dalszöveget is nagyon szeretem. A világos, humoros, önreflektív gondolatok tükrözik a mély és személyes változást, amin Walsh átment. 

Isten éltesse őt -- és mindenki mást is, aki megküzd a függéseivel!

Egy nap is elég

Én mindig elsőnek értem oda az esti bulihelyre
Éééés... utolsónak hagytam ott a romokat
Egy pár sör volt a legelején
Aztán meg már mit tudom én
A szakadék felé vágtatott velem a vonat

Sok idő telt el, amíg ki tudtam mondani, hogy baj van
De hogy mitől lesz jobb, azt akkor nem is sejtettem még
A padlóról kiáltottam fel
Döntöttem, változtatnom kell
De nem kell, hogy évekre szóljon, egy nap is elég

  Oh yeah, egy nap is elég
  Oh yeah, egy nap is elég

  Oh yeah, egy nap is elég
  Oh yeah, egy nap is elég

És ki tudtam mondani, hogy magamat vittem a bajba
És hazugság volna, hogyha mást hibáztatnék
Lekopott a társaság, és
Mégis élek, ez ám a meglepetés!
És nem döntök évekről már, mert egy nap is elég

Hülye voltam, vak és süket
De jól vigyáztak rám odafent
És már mindennap úgy döntök én, hogy egy nap is elég

Eredeti szöveg.

Az Eagles 2005-ös 1st Official Farewell Tourján.

Tom Petty-Jeff Lynne: I Won't Back Down című 1988-as kiállása időtlen klasszikussá vált, amit újabb és újabb (<== figyelem, ide kattintani kötelező!) feldolgozásai és felbukkanásai igazolnak. A nóta mindazonáltal Petty életének ismeretében válik igazán ütőssé: Petty tényleg nem hátrált meg, és nem lett másik dal, a pokol tornácán állva sem.

Szeretettel küldöm mindenkinek, aki másik dalt szeretne. :)

Nem lesz másik dal

Nem lesz másik dal
Nem lesz másik dal
Ha ott állok a pokol tornácán
Se lesz másik dal

Legyek nagy zajban
Legyek nagy bajban
Legyen a hátam mögött a betonfal
Dübörgő zajban
Se lesz másik dal

  Nincs másik dal
  Hé, béjbi!
  Ne várd, hogy lágyabban szóljon!
  Nincs másik dal
  Hé, állj!
  Dübörgő zajban
  Se lesz másik dal

Szól, ahogy most van
Szól, míg el nem hal
És megverekszik a világgal
Bajban és zajban
Se lesz másik dal

  Nincs másik dal
  Hé, béjbi!
  Ne várd, hogy lágyabban szóljon!
  Nincs másik dal
  Hé, állj!
  Nem lesz másik dal

  Nincs másik dal
  Hé, béjbi!
  Ne várd, hogy lágyabban szóljon!
  Nincs másik dal
  Dübörgő zajban
  Se lesz másik dal

Eredeti szöveg.

Johnny Cash Flesh And Blood című dalát mindig a 2020-as év (de azt is hozzátehetném, az összes rákövetkező év) tartalmas megalapozásának szánom. Mind az ökológiára, mind az erotikára nagyobb szükségünk van, mint valaha! Ennek jegyében ültem ki a mezőre is elénekelni -- bár utólag kiderült, még a saját szövegemmel sem sikerült maradéktalanul megbirkóznom. :)

A vérem hozzád húz

Patak partján ültem, a juharfák alatt
És szájon csókolt engem a szitáló harmat
Mi gyöngyöt szór a rétre, és lombot koszorúz
A vérünk vér, a húsunk hús, és a vérem hozzád húz
A vérünk vér, a húsunk hús, és a vérem hozzád húz

A fák tövéből bámultam a kéklő égre föl
Ludak húztak messzire a hűvös ősz elől
Nádsípot faragtam, a forgács vízbe hullt
A természet az ősanyám, de a vérem hozzád húz
A vérünk vér, a húsunk hús, és a vérem hozzád húz

Az apró pintynek megköszöntem pergő, friss dalát
A fény már lassan búcsúzott, mennem kellett tovább
Annyi mindent láttam már, a kedvem mélabús
De a vérünk vér, a húsunk hús, és a vérem hozzád húz
A vérünk vér, a húsunk hús, és a vérem hozzád húz

Még egy napnak vége, és lehúz minden ág
Két kezemben porlad az elszáradt virág
Szerelmedtől lehet csak az élet újra dús
A természet az ősanyánk, és a vérem hozzád húz
A vérünk vér, a húsunk hús, és a vérem hozzád húz

Hommage á Bródy János

Eredeti szöveg.

Boldog új évet kívánok! Vegyünk lendületet a 2020-as Nap körüli utazásra ezzel a spanyol dallal, amit hazájában mindenki ismer. Jaime Urrutia (Gabinete Caligari): Camino Soria.

Soria 1000 méter magasan fekvő kasztíliai kisváros, aminek időtlen nyugalma költők generációit ihlette meg. A tavalyi év váratlan csodája volt számomra, hogy sikerült megérkeznem oda.

Camino Soria (Az út végén vár Soria)

Mindannyian tudjuk jól azt, hogy alig lehet
Találni egy jó helyet
Hol az idő kényelmesen, ráérőn halad
A gond meg elszalad
De a Duero mentén egy kisváros áll
Ha arra tévednél, tán boldog lehetnél

Lassan hull az ágakról az elsárgult levél
Míg az őszi szél beszél
Bágyadtan dereng fel újra hajnaltájt a nap
A fák mögött halad
Mikor elsétáltál a Lélekdomb alatt
Nem kell visszanézned, menjél tovább csak

Béquer nem hazudott, Machado sem volt bolond
Tőlük tudhatnád
Hogyha szíved fáj, gyógyítja a magány
Gyógyítja a magány
És a Duero mentén egy kisváros áll
A Duero mentén téged várlak én

  Az út végén vár Soria
  Hát te merre jársz?
  Az áldást rád is szórja
  Hát mondd, még mire vársz?

  Az út végén vár Soria
  Mert elfáradtam én
  Hadd feledjem sorra
  A sok-sok árulást
  Hadd feledjem sorra
  A sok-sok kábulást

Camino Soria, Camino Soria...

Eredeti szöveg.

Duettben.