I Love You So

Popdalszövegek magyarra fordítva. Vagy átköltve.

Friss topikok

  • Holnap Kapitány: @mafi mushkila: most, iksz év után újra meghallgatva Dylant, nagyon érdekesnek találom az előadását. (2023.05.07. 11:00) Hajnali eső
  • Holnap Kapitány: @Webex fan: köszi, javítottam. (2023.03.07. 08:48) Kerüld az árnyat
  • Holnap Kapitány: @Terézágyú: tartok tőle, hogy valamilyen furcsa ál-akadémizmus jegyében elrugaszkodsz a gyakorlat... (2022.10.08. 10:59) Canterbury mesék - általános előbeszéd (részlet)
  • mafi mushkila: Kollab! :) (2022.07.09. 10:29) Érted dobog
  • mafi mushkila: Erre én is kíváncsi vagyok, amikor majd meglesz az időgépem, elmegyek megkérdezni :) Akkor csak a... (2021.08.27. 13:03) Mentőkocsi blues

Címkék

Mentőkocsi blues

2021.06.21. 13:01 Holnap Kapitány

Neil Young: Ambulance Blues. Az On The Beach album dalciklusát ez a mű zárja le, ami a három szám közül egyértelműen a legnagyobb szabású alkotás. Kritikai megítélése nem teljesen egységes, de többségében vannak azok az álláspontok, amelyek szerint Young egész pályájának, egyben a rocktörténetnek is kiemelkedő produkciójáról beszélünk.

A Mentőkocsi blues az erőgyűtés és az újrakezdés dala. Megtévesztő módon, egyszerű nosztalgikus önéletrajzi nótaként kezdődik, ám a kép pillanatokon belül megváltozik, és fokozatosan kibontakozik egy rejtélyes és tekervényes történet, ami csaknem kilenc percen keresztül tart. Extrém hosszúsága ellenére a dal egy pillanatra sem válik unalmassá, amiről egyrészt az izgalmas szöveg, másrészt, természetesen, a zenei produkció gondoskodik. A dalciklusban szokásos, a zenei szövet alapját adó akusztikusgitár- és a visszafogott basszusszólamok fölött Young kolosszális szájharmonika-menetei és a Rusty Kershaw által előadott hegedűjáték kerül főszerepbe. A neves countryzenész Kershaw-t Young az albumhoz mellékelt füzetke szövegének megírására is felkérte -- úgy, hogy Rusty a diszlexiával határos módon nehezen tudott írni és olvasni. Mi ez a gesztus, ha nem a színtiszta rock-and-roll?

Nem szokásom sorról sorra elemezni egy dalszöveget, mert kissé iskolásnak tartom ezt a formát, de ezúttal kivételt teszek. Az Ambulance Blues ugyanis tényleg nem adja meg magát egykönnyen, és talán segíti a befogadást, ha megosztom saját, részletekbe menő értelmezésemet.

A dalstruktúra két kompozíciós elemet váltogat: csendesebb elbeszélő verzék váltakoznak élénkebb, "jajongó" versszakokkal (az utóbbiakat nem volna pontos refrénnek nevezni). Ez megteremti a szám alapvető dinamikáját, amit Young kiváló vokális előadása színez tovább. Akár színészi kvalitásokról is beszélhetnénk, ha nem volna az az érzésünk, hogy a szerző-előadó mindvégig bensőjéből szól, megjátszás nélkül.

Az első versszak egyszerű visszautalásnak tűnik a pályakezdés időszakára. A Riverboat zenés szórakozóhely volt Torontóban. Igazándiból nem folyami hajóról van szó, de a fordításban úgy döntöttem, eljátszom azzal a gondolattal, mint ha a muzsika ténylegesen a fedélzeten szólt volna - hiszen a hajók egyedi koncerthelyszínnek számítanak a világ minden táján. A nosztalgikusan induló verze lezárása máris baljóslatú: a koncertet rendőrjárőr szakítja félbe.

A lebontott Isabela lehetséges jelentéséről folyik a találgatás, valószínű, hogy egy torontói szálloda adta az ihletet, ami az adott nevű utcában állt annak idején. A felsíró szöveg folytatása a dal egyik legszebb, szomorú és visszavágyódó üzenete, amit a magyar átdolgozásban is igyekeztem visszaadni: "nem fest ki más, csak álmaim / ringasd, és őrizd vágyaim".

A talajvesztés, a céltalanság érzése folytatódik tovább a dalban, ám az asszociációs váltás ugrásszerű: Young az amerikai indiánok ősi földjére röpíti a hallgatót. A helyszín ma már csak turistalátványosság, a veszteség pótolhatatlan, ráadásul mindennap megismétlődik. Young egész pályáján siratta a tönkretett népeket és földet, Pocahontas című jól ismert dalát már régebben lefordítottam.

Még személyesebb a rákövetkező verze: Lúdanyó a francia-angol népköltészet régi hőse, a versgyűjtemény magyarul is megjelent. Nem Young nem az egyetlen, aki visszanyúlt a témához, John Lennon Beatles-béli pályájának egyik emlékezetes dala is is ugyanerre az irodalmi hagyományra utal. Young Lúdanyója persze nagyon is valóságos személynek tűnik: egyedül, kiszolgáltatottan tengődő, idősödő asszony. Nehéz másként értelmezni, mint hogy a szerző saját édesanyjáról szólnak a sorok. A belső konfliktus meghaladását, a konstruktív megoldás képességét jelezheti a befejező gondolat: "az ajtót rá kéne néha nyitni."

Ezt követően, a dal közepén hangzanak el az öngyógyításra leginkább egyértelműen utaló sorok, és a szám ezen a ponton fordul át a lemondásból a bizakodásba. A menőautó képe magában is a segítséget jelzi -- az pedig, hogy a kocsi csak cammog, annak elfogadását idézi, hogy a változáshoz mindenképpen időre is szükség van. "Hogy a dal miről szól, az még vitás", teszi hozzá a szerző, kívülről kommentálva mindazt, amit elbeszél, és világos jelét adva annak, hogy tisztában van vele, az értelmezés a hallgató számára sem lesz egyszerű. Az önreflexióban szintén a fejlődő problémamegoldási képességet érhetjük tetten.

A következő verzéhez fűződik a legkevesebb magyarázat, önéletrajzi hátterét nemigen sikerült feltárni. Egy elveszett, sőt, elrabolt személyről van szó, aki, úgy tűnik, hogy a szórakoztatóipar csapdájába esett, és talán csak a szülei segítségére számíthat. A perspektíva ugyanakkor inkább a szülőké, az pedig legalábbis megkérdőjelezhető, hogy ők vajon mennyire beszámíthatók ebben a történetben. Nekem újra csak egy Beatles-dal, a She's Leaving Home rémlik fel róla.      

Ismét csak éles váltással Young a kritikusaihoz kezd beszélni. Hangneme és mondanivalója is nagyon érettnek tűnik: nem mentegeti magát, de a kritikusok fogyatékosságait sem hagyja ironikus szavak nélkül. A probléma feloldása, mi szerint "álljunk össze, és aztán nyomás" merőben kreatív, integratív és felnőtt javaslat, újabb erős jelzés arra, hogy a lírai én minden képesség birtokában van, ami életének rendezéséhez szükséges, és ezeket immár szívesen használja is.

Egy hűvös hajnalon térünk vissza Torontóba. A megszólaló hang, aki csak annyit mond: "a szélbe nem kéne pisázni", a hírek szerint Elliot Robertsé, a Crosby, Stills, Nash & Young menedzseréé lehet, de a vers ennél áttételesebb: a nyers szavak feladója a dalban szinte láthatatlan. Annyit tudunk csak, hogy egy férfiről van szó, akinek üzenetét Young alaposan megforgatja, és arra jut, hogy mindennél többet ér az a barát, aki így tudja figyelmeztetni az embert. Lehet, hogy külső személyről van szó, de az sem kizárt, hogy a hang már inkább belülről-felülről szól, és internalizált intést hallunk a személyiség "szülői" részéből, amelyik ellenőrizni, irányítani képes a csapongó "gyereket". Újabb momentum a felépülés útján.

Az utolsó versszak szabályos coda. A dal fordulatot vesz, és a külvilág felé nyit. A gátlástalan hazudozóról szóló sorok a közmegegyezés szerint Nixon elnököt jelenítik meg -- no meg persze, mint azóta tudjuk, valójában időtlenek, mert akár közel, akár távol bármikor található olyan hatalmasság, akire ráillenek. Az, hogy Young ilyen élesen fordul szembe a megtévesztéssel (amit vokális előadása is aláhúz), és egyben a hallgatójában társat szeretne találni az ellenálláshoz, véleményem szerint az immár a maradéktalanul rendbehozott személyiséget körvonalazza. Attitűdje nem más, mint az, amit a nagyszerű, és sajnos korán elhunyt kortárs pszichológus Birtalan Balázs az "egészséges lázadóénak" nevez, és amit az egyetlen "ténylegesen adaptív azaz egészséges életpozíciónak" tekint. Birtalan esszéjét olvasásra ajánlom mindenkinek, aki érdeklődik a humanisztikus pszichológia iránt.

A dal csendes harmonikahanggal és basszuspengetéssel enyészik el. Ha a hallgató úgy véli, valami igazán jelentős dolog történt az elmúlt percekben, szerintem igaza van.

 

 

Mentőkocsi blues

Még minden dalunk régi volt
A folyó fölött szállt a Hold
A fedélzet esőben állt
Éjfékor a rendőrség kiszállt

Óh, Isabela! Büszke Isabela!
Szétvertek már, léket kaptál
Nem fest ki más, csak álmaim
Ringasd és őrizd vágyaim

A navajók régi ösvényét
Unottan tapossa a nép
A büféslány szája legörbül
Az utolsó busz is kigördül

Nézd Lúdanyót! A végét járja
Keserű sors, elment a párja
A kislibákat sem tudja szidni
Az ajtót néha rá kéne nyitni

Hogy a dal mit mond, az még vitás
De minden sora gyógyítás
A mentőkocsi egyre cammog
A régmúltból szólnak a hangok
Utánam nyúlnak mint a karmok

Az újsághirdetéseket nézem
Magándetektív tettre készen
Anyu és Apu egy számot hívhat
Vagy fizetheti a váltságdíjat

A kritikád lehet magabiztos
De nem vagy jobb nálam, az biztos
Rád férne egy gyomormosás
Vagy álljunk össze, és aztán nyomás!

Ez megint Toronto, küzdök a dallal
Kinn a sarkon hasad a hajnal
Még kong a metró, és nem adnak kávét
Csak a piacon kapsz karalábét
Ahol utánad szól a bácsi:
"A szélbe nem kéne pisázni"

Mint egy barát tud rád vigyázni:
"A szélbe nem kéne pisázni"

Hogyan lehet ahhoz valakinek kedve
Hogy hazudjon minden reggel, délben, este?
Hogyan tartja számon, hogy kit mivel áltat?
Remélem, te is csak megvonod a vállad


Eredeti szöveg

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://iloveyouso.blog.hu/api/trackback/id/tr316600112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mafi mushkila 2021.08.23. 15:10:42

Hát ez nem fog ideilleni, de a Birtalanhoz mondanám :)

Sztem nincs értelme, hogy a kockává bővítés során az Az kategóriában fordítva látja a + és a - kiterjedését a korábbi használathoz képest, és nekem többet jelentene, ha a + itt is azt foglalná magában, hogy nem tökéletes, de lehet vele mit kezdeni, tudok vele dolgozni, nem számolja föl a lehetőségeimet stb.

Kérdés, hogy mit kezdünk ekkor azzal a + szemléletben jelentkező delúzióval, ami egyébként tényleg létezik és jól írja le. De ha nem csúsztatjuk át a hangsúlyokat, akkor meg az a kérdés, hogy mit kezdünk a másik (és szerintem sokkal elterjedtebb, népbetegségre jobban hasonlító) delúzióval, ami a - szemléletben jelentkezve nem a rendszerszintű kritikát, értelmes különbségtételt, hasznos nekiveselkedést teszi lehetővé, hanem megbénít.

Adalék a fenti kifogásomhoz, hogy szerintem egy helyen ténybeli tévedés árán támasztja alá a gondolatmenetet, itt: Hogy a világ tényleges élhetőségében Jézus megváltó kereszthalála óta semmi pozitív változás nem történt; a megfigyelhető különbség az „előtte” és „utána” között a társadalmi igazságtalanság és a nyomor eszkalálódása, a háborúk és egyéb pusztítások totálisabbá válása, az csupán apró adminisztratív hiba a rendszerben.

Ezzel kapcsolatban Pinkert lehet olvasni.

Holnap Kapitány · http://iloveyouso.blog.hu 2021.08.25. 08:05:47

@mafi mushkila: Nahát, ezek szerint valaki olvassa az ajánlott irodalmat? ;)

Számomra a határok kérdése lenne az első, az (én-)te-külvilág relációban. Hiszen a külvilág is emberekből áll, illetve az emberek közös hiedelmei alkotják. És ha ezek a hiedelmek eltérnek az "én" hiedelmeimtől, viszont megegyeznek a "te" hiedelmeiddel (ahogyan én például személyes viszonyokban gyakran tapasztalom), akkor nehéz lesz különbséget tenni a "te" és az "ők" dimenziója között. Inkább a személyes kapcsolatnak lesz köszönhető, hogy mégis másképpen viszonyulok hozzád mint a többi emberhez.

A + és - jelek értelmezése szerintem nagyon jó felvetésed, kár, hogy ezt Birtalannal már nem tudjuk megbeszélni.

Pinkerrel kapcsolatban a folyt.köv-ben...

Holnap Kapitány · http://iloveyouso.blog.hu 2021.08.26. 14:09:42

@mafi mushkila: folyt. köv.: Pinkerre térve.

Az ő munkáit nem olvastam, csak a róluk szóló beszámolókat, rájuk való hivatkozásokat. Ezek alapján, áttételesen, nekem inkább úgy tűnik, hogy a szerző a mindenkori kortárs vigasztalók nagy hagyományait követi.

Szükségünk van arra, hogy fontosnak és fejlettnek érezhessünk magunkat, és a megszelídített ember mítosza ezt az igényt látszik kielégíteni.

Valószínűleg igaz persze, hogy fizikailag és szociálisan is "puhábbak" vagyunk az őseinknél, ami bizonyos komfortot hoz az életünkbe. De az is sokszor eszembe jut, hogy milyen borzalommal bámulna az ókor vagy a középkor embere, ha látná, milyen körülmények között élünk manapság.

Milyen kevés az önbizalmunk, milyenek a szociális hiányaink, milyen korlátozásoknak vetjük alá magunkat, mit viselünk el egy kis kényelemért vagy biztonságért.

Úgyhogy én azt hiszem, a szenvedés nem vész el, csak átalakul. És jól tesszük, ha feszegetjük a számunkra szociálisan megállapított határokat.

Lásd még: rock-and-roll. ;) "Gondolsz-e még arra, ha valahol szól a dal, hogy miénk volt a legszebb lázadás?"

mafi mushkila 2021.08.27. 13:03:21

Erre én is kíváncsi vagyok, amikor majd meglesz az időgépem, elmegyek megkérdezni :)

Akkor csak a kockánál maradva, nekem az tűnik nagyon hasznosnak benne, hogy lehetőséget ad felismerni, amikor egy feltételezetten Én-Te viszony igazából az Én-Az terepén zajlik. Így például problémák esetén nem feltétlenül azt kell keresni, hogy mi a hiba (az előrelépésre teret nyújtó, jelenleg szuboptimális működés) az Én-Te viszonyulásban, hanem hogy miért Én-Az valakivel vagy egy bizonyos helyzetben. Ami talán még a belső párbeszéd is lehet.
süti beállítások módosítása