Néhány újabb érzelmi lépcsőfokot megtéve érkezünk el az utolsó dalhoz Kevin Morby 2014-es konceptalbumán: Our Moon.
A lemezről (és benne a számról) szóló kritikákat olvasgatva feltűnik, hogy a médiamunkások nemigen értik, miről szólt a produkció -- leginkább a "tetszik, de magunk sem tudjuk, miért" tónusát ütik meg. "A lemezt záró Our Moon kevés nyomot hagy maga után, amikor véget ér", írja például egyikük. Pedig kevés kifejezőbb mementóját tudnám elképzelni a konfliktus utáni lélekállapotnak, amelyben a kötődés és a lemondás kéz a kézben járnak: "A Holdunk, lásd, mindig neked kedvezett / De mindegy már. Jó, hogy átölelheted".
Holdunk
Dúdolj még, egész reggel
Védj meg jól a vihartól kint
Didergek. Jaj, hűvös a reggel!
És tart még a sötétség bent
Én ott leszek, ha téged húz az ág
Nem hervad el az a kékszínű virág
Ha te sem látnál, egy sűrű este
Nézz csak fel, a Holdban mi lakunk
Ha a szobád üres, egy szerda este
A Holdnak fénye járja be az otthonunk
A Holdunk, lásd, mindig neked kedvezett
De mindegy már. Jó, hogy átölelheted
És miért sírnál? Elrontaná szép szemed
Egy új nap fénye, hozzád s hozzám közeleg
Dúdolj még, egész reggel
Védjél meg a vihartól kint
