mafi mushkila:
Erre én is kíváncsi vagyok, amikor majd meglesz az időgépem, elmegyek megkérdezni :)
Akkor csak a... (2021.08.27. 13:03)Mentőkocsi blues
A blog hagyományai szerint ilyenkor boldog új évet szoktam kívánni. Így volt ez tavaly, tavalyelőtt és azelőtt is. Azt szeretném, ha 2022-ben is a legjobbakban lenne része minden Nyájas Olvasónak (és Hallgatónak) -- de azért egy pillanatra talán érdemes számot vetni azzal, hogy a mögöttünk hagyott korrupt és kaotikus két esztendőből vajon miféle közeljövő következhet. És persze egyáltalán nem csak Magyarországon.
Ezért aztán egy teljes albumhoz szeretnék fordulni. 2007-es Magic című nagylemezén Bruce Springsteen 57 éves fejjel vállalkozott arra, hogy rock-and-rollba öntse a kiábrándultság (vagy kevésbé pesszimista megfogalmazással: a tapasztalás) újabb dalait, és így adjon erőt mindazoknak, akik továbbra sem óhajtják feladni a szabadságot és szerelmet, bármivé torzuljon körülöttük a világ.
Kezdve rögtön az első dallal: a Radio Nowhere-rel, ezzel a kétségbeesett kiáltással, amiben egy seholsincs rádióadó keresi az utcán tántorgó, félholt hallgatóit.
Elveszett jelzés
Az utcán ért a hajnal És megcsapott a furcsa zaj Egy műhold szórta széjjel Feloszlott a magányos éjjel
Ez egy elveszett jelzés Él-e valaki, aki fogja még? Ez egy elveszett jelzés Él-e valaki, aki felfogja még?
Én félholtan pörögtem És mindent eldöntöttek fölöttem Barlang mélyén laktam A szájánál tüzet raktam
Ez egy elveszett jelzés Él-e valaki, aki fogja még? Ez egy elveszett jelzés Él-e valaki, aki felfogja még? Él-e valaki, aki felfogja még?
Mindig kell egy újabb ütem Mindig kell egy újabb ütem Mindig kell egy újabb ütem Mindig kell egy újabb ütem
Ezer gitár sírjon Dübörgöjön a dob És nyelveken szóljon Millió torok
Ez egy elveszett jelzés Él-e valaki, aki fogja még? Ez egy elveszett jelzés Él-e valaki, aki felfogja még? Él-e valaki, aki felfogja még?
Körülöttem köd honol Vonat zúg a távolból Végtelen a pusztaság Hogy juthatnék tehozzád?
Ez egy elveszett jelzés Él-e valaki, aki fogja még? Ez egy elveszett jelzés Él-e valaki, aki felfogja még? Él-e valaki, aki felfogja még?
Mindig kell egy újabb ütem Mindig kell egy újabb ütem Kellesz, mint egy újabb ütem Kellesz, mint egy újabb ütem Kellesz, mint egy újabb ütem Kellesz, mint egy újabb ütem Kellesz, mint egy újabb ütem
Az előzőleg fordított 1987-es George Harrison dal, a This is Love spirituális párja egy sokkal korábbi, 1970-es szerzemény: What Is Life.
Ez a nóta a legendás All Things Must Pass albumon, illetve a My Sweet Lord kislemez B oldalán jelent meg, de önmagában is nagyon sikeresnek és elismertnek számít. Energiabombaként robbant a szerző szólópályájának kezdetén. Zenei megformálásában a soul stílusjegyei a Phil Spector-féle wall of sound hangzással keverednek. Spector hangszerelte a vonós szólamokat is, Harrison pedig egymaga énekelte fel a teljes számot, a refrén több szólamú vokálját is beleértve.
A legérdekesebb azonban talán az, hogy a dal milyen mélyen gyökerezik a Beatles korai popstílusában. Különösen igaz ez a dalszövegre, ami egészen minimális: két verzéből és egy refrénből áll, az első verze pedig változatlan formában ismétlődik meg a szám második felében. Ezt a struktúrát a zenekar akkor használta, amikor rohammunkában készítették a dalokat - ugyanígy épül fel például az All My Loving. A szerkezet lehetővé teszi a közönség számára, hogy a dal végére más ismerőként fújja a strófát, és persze mentesíti a szerzőt az újabb versszakok megírásának terhe alól.
Harrisont a közvélekedés spirituális muzsikusként tartja számon. A What Is Life-nak is létezik olyan olvasata, miszerint nem csak egy nőhöz, hanem Istenhez is szólhat. Jelzés erre a dal első szövegsora is, ami a kifejezés nehézségeiről árulkodik. Én úgy vélem, a kétértelműség valójában egyértelműség: George számára a dal eksztázisában elválaszthatatlanok lehettek a tapasztalás különböző dimenziói.
Minden perc
Mondanám, mit érzek De nyelvem nem forog, ha rádnézek S ha kevés lesz a szerelmem Majd szorgalmasan dolgozom, szívem
Szívem, mondd, mennyit érek egymagam Szívem, nélküled minden perc nyugtalan
Megteszem, amit tudok Két kézzel szórom, mit csak adhatok És ha kevés lesz a szerelmem Majd szorgalmasan dolgozom, szívem
Szívem, mondd, mennyit érek egymagam Szívem, nélküled minden perc nyugtalan Szívem, mondd, mennyit érek egymagam Szívem, nélküled minden perc nyugtalan
Mondanám, mit érzek De nyelvem nem forog, ha rádnézek És ha kevés lesz a szerelmem Majd szorgalmasan dolgozom, szívem
Szívem, mondd, mennyit érek egymagam Szívem, nélküled minden perc nyugtalan Szívem, mondd, mennyit érek egymagam Szívem, nélküled minden perc nyugtalan
Mondd, mennyit érek egymagam Szívem, nélküled minden perc nyugtalan
Hát szívem, mondd, mennyit érek egymagam Szívem, nélküled minden perc nyugtalan
The most recognisable face of Hungarian rock music and a truly beloved self-made man sadly passed away yesterday. János Kóbor, frontman of Omega was 78.
A victim of covid, Kóbor had fiercly resisted vaccination and is believed to have stuck to his gameplan till the very end. For some fans, such a passing of their champion may be as anticlimatic as it is tragic, but Kóbor has always been a person who travelled a path that was his only. He had walked out on classical music teachers as a kid and turned down professional offers as a fresh university graduate with a coveted degree in architectural engineering. Pursuing his heart's desire, he dedicated his life to rock and roll. Omega rose to huge popularity and toured all over Europe in the 1970s, yet following a crash-landing incident, Kóbor never boarded an airplane. While bandmates quickly flew to the next venue, he drove for endless hours to get there - and then lit the stage on fire with his indomitable presence.
Friendly and easy-going socially while gritty in his personal choices, Kóbor was a true hero for me, whose spirit is vividly captured in the song A nagy folyó by Omega-Sülyi.
Rest In Peace.
The Full Distance
You wanna travel the full distance So dial directory assistance Ask them for the way to go But don't trust them unless they say You're already there
You wanna scale the distant heights The operator behind the blinds Mumbles softly but don't despair Just be sure that within you You reach up there
The true sound that the steel strings make Music teachers can only fake They are deaf to the inner voice The one within you that make the body Resonate
Which way will the big wheel turn? Computations may unfurl An engineer will never think It's up to you as you're the one Who rides the thing
What's beyond the iron gate? 'Stay within, and you'll be safe' That is what they always say But be within or be without It's your own mandate
You wanna learn about delivarance You sense a silent defiance There's truth ringing in the white noise Only you can make the jump Over the fence
Húsz éve, hogy nincs velünk George Harrison. De a dalai szólni fognak, amíg csak lesz fülünk és szívünk.
This is Love.
Emlékszem, amikor sok-sok éve először hallottam meg az utolsó versszak sorait, az tényleg olyan volt mint egy varázsütés.
Szerelem
Van egy szó, amit már alig értünk De mikor napsugár melegít Átérezzük újra, hogy a dolgunk semmi más Szerelem, szerele-le-le-le-lem Szerelem, szerele-le-le-le-lem
A pillanat, ami életre szóló Itt terem, váratlanul Fejed csóválod nevetve, hogy került eddig el? Szerelem, szerele-le-le-le-lem Szerelem, szerele-le-le-le-lem
Az összes gondunk magunk okoztuk Épp ezért aztán le is győzhetők Az egyetlen varázslattal, mi hatalmunkban áll Szerelem, szerele-le-le-le-lem Szerelem, szerele-le-le-le-lem
Bár a dal tematikus megrendelésre íródott (hátterét egy korábbi fordításból lehet megismerni) teljesen önálló produkcióként is megállja a helyét. A zene, a szöveg, a hangszeres játék és a lendületesen fokozódó vokális előadás olyan egységet alkot, amit századszorra meghallgatva sem tudok megunni.
És persze az előző rövid, "műsoron kívüli" szösszenethez is közvetlenül kapcsolódik gondolat- és érzelemvilágában.
Hopp, most látom csak, hogy ez a poszt egy hete elkészült ugyan, de elmulasztottam élesíteni. No, sebaj, most akkor a következővel, George Harrison dalával együtt bocsátom útjára.
Rőzsegyűjtők
Visz a víz valamerre Benne ázik a lélek Bukdácsolunk az árban
És csontunkig átjár A szélvész és a hullám Sodródunk, de talán nem hiába
Itt a bátorság nem érdem És ha gyenge vagy, se bánd Karolj jól belém, és átkarollak én Utazunk a sötét vizen át
Nem sejtjük Mi kísért lent a mélyben De ha tudnánk Sem válthatnánk irányt
Óóh
Áldottak fent a felhők Mögöttük sejtem a Nap Óvó tekintetét
Itt a bátorság nem érdem És ha gyenge vagy, se bánd Karolj jól belém, és átkarollak én Utazunk a sötét vizen át
Itt a bátorság nem érdem És ha gyenge vagy, se bánd Karolj jól belém, és átkarollak én Utazunk a sötét vizen át Utazunk a sötét vizen át Utazunk a sötét vizen át
Az ír szerző-előadó, akinek már több dalát fordítottam, 1985-ben írta ezt a számot. Első olvasatra a korszak lenyomata, amennyiben a nyolcvanas évek gazdasági-társadalmi leépülését dolgozza fel. De hát sajnos látnunk kell, hogy a kiszolgáltatottságunk ma, a "time share ecomony" és a közpolitikát befolyásoló techóriások korában is ugyanolyan - ha éppen nem nagyobb.
Nagyon szeretem Christy Moore-t. Őstehetségnek tartom, aki muzsikusi erényei mellett az írországi angol nyelv szépségét is megmutatja dalaiban. Remélem, hogy egyszer még láthatom élőben a színpadon. 2020 tavaszára már jegyem is volt valamelyik falusi kultúrházba Írországban...
A sokból egy vagyok
A sokból egy vagyok, többet nem is mondhatok Megdolgoztam azért, amim van Kevés is elég volt, amíg elkerült a gond És a családomról gondoskodhattam
De most elmagyarázzák, hogy nem megy a gazdaság És a munkakönyvem az irodában vár A mai szirénaszó lesz a legutolsó Mert tönkrement a városszéli gyár És végleg bezár
Húsz hosszú év alatt nem volt elmulasztott nap Zokszó nélkül tettem, amit kell Most itt állok, zsebemben az utolsó csekkel Egy kézfogással búcsúztattak el
A gyártulajdonos elmondta, hogy sajnos A veszteség nem tolerálható Aztán limuzinba szállt, és elegánsan odébbállt Várta a hosszú vakáció Minden földi jó
Olyan kegyetlen, hogy ő az egyetlen Aki jól járt azzal, hogy nincs több meló A mi zsebünk üres, és a főbérlő keres A szegénységünk nem választható
Nem őriztem meg a büszkeségemet Már akármilyen munka megfelel De bármerre megyek, a válasz mindig egy Sajnáljuk, de nincsen felvétel Nincs felvétel
A sokból egy vagyok, könnyen hagytak ott És rajtam kívül mennyi ezret még Átjár a fájdalom, de nem mutathatom Mert otthon gyerek vár és feleség
Az utcán fúj a szél, akárkit elér Nemzedékünk homlokán a jel Tűröm csendesen, de nem felejtem el Kifosztottak, mégis élni kell Létezni kell Létezni kell Létezni kell
Bár nem közvetlenül utána jelent meg, Young dalainak érdemi kronológiájában ez a szám követte a korábban lefordított Ambulance Blues-t. A szerző-előadó máskor is alkalmazott fortélyával él: ismerős dalformából indul ki, aztán egyszer csak váratlan gondolati csavart vezet be, amitől a produkció teljesen eredetivé válik.
A könny mit sem ér
Ne sírj! A könny mit sem ér Ne sírj! A könny mit sem ér Ha körbejár a Nap Egy érzés megmarad Az ember szívet sosem cserél Ne sírj! A könny mit sem ér
Csuda tudja, ő ki mást érdekel És csuda tudja, hogy kivel alszik el Él, akivel él Hát mit szólhatnék én? Az ember szívet sosem cserél Ne sírj! A könny mit sem ér
Él, akivel él Hát mit szólhatnék én? Az ember szívet sosem cserél Ne sírj! A könny mit sem ér
Don McLean: American Pie. Az amerikai folk-rock eposzáról van szó, egy olyan dalba foglalt üzenetről, aminek a hatása ma, 50 évvel a megjelentése után is változatlanul erős. Mondanivalójának megfejtésével a mai napig kísérleteznek, lényegében rejtélyesnek minősítve a szöveget. Pedig egy lépéssel távolabbról nézve nincsenek nagy titkok a dalban, mindössze annyi történik, hogy a szerző mesteri módon elegyít néhány alapvető nemzeti kulturális toposzt: a vallásos neveltetést, a kamaszkor izgalmát és vágyait, a rock-and-roll démonikusnak látszó természetét és a hippikorszak elveszített illúzióit. Konkrét utalást tesz Buddy Holly, Ritchie Valens és J.P. Richardson repülőgép-szerencsétlenségére (ami utóbb éppen erről a dalról kapta nevét), de megjelennek mások is, például alig burkoltan Mick Jagger, a Sátán jelmezében. A mindezt becsomagoló nyelvi és zenei formák, a gyermetegen mondókázó, csilingelő rímek pedig a popzenei hatáskeltés szokásos eszközei.
A vállalkozás összességében mégiscsak rendkívüli. Tematikájában és volumenében is felülmúlhatatlanul amerikai jelenség. Maga is része mindannak, amiről beszél, felerősítve sugározza vissza azt a hiedelemrendszert, amiből táplálkozik. Versszakainak hosszú egymásutánjában egyre sötétebbre festi a képet, és semmiféle feloldozást nem ad: Nero zenekara játszik, miközben lángol Róma városa.
Morzsabál
Hol volt, hol nem volt Volt egy régi dallam Néha ma is visszajár
És elhitette énvelem Hogy a húron zengő érzelem Mások szívéhez utat talál
De amikor februárban Ajtóról ajtóra jártam Hogy a hírlapot bedobjam Egy gyászhír járt nyomomban
Gomolygott a sűrű köd Az árván maradt szív fölött A derű aznap elköszönt És nincs már dal, csak csönd
Bál, bál ez a morzsabál Hazamennem nincs hová a buli után Az utcasarkon részeg kórus kornyikál Hol késik a kegyes halál? Hol késik a kegyes halál?
Járod-e a szív útjait? És hallod-e, Jézus mit tanít? Van-e saját Bibliád?
És járod-e a rock-and-rollt? A muzsika lesz-e megváltód? A lassúzást nekem megtanítod?
Hát megértettem, mással jársz Az övé lett a lassú tánc És aztán mezítláb Roptátok tovább
Bennem tomboltak a hormonok És füstölő keréknyomok Üzenték, hogy itt vagyok De nincs már dal csak csönd
Bál, bál ez a morzsabál Hazamennem nincs hová a buli után Az utcasarkon részeg kórus kornyikál Hol késik a kegyes halál? Hol késik a kegyes halál?
Tíz év elmúlt, s megvagyunk De hogy milyen nyomot hagyunk Halvány fogalmunk sincs
Az a bolond nóta értünk szólt Míg a zenekar végül meghajolt És a király zsebében maradt a kincs
De a király sem figyelt oda És elgurult a korona És a selyemcilinder És az államminiszter
Míg Lenin Marxot olvasott Egy vonósnégyes haknizott De nem találták a szólamot Mert nincs már dal csak csönd
Bál, bál ez a morzsabál Hazamennem nincs hová a buli után Az utcasarkon részeg kórus kornyikál Hol késik a kegyes halál? Hol késik a kegyes halál?
Leolvadt az izzó nyár Lezuhant egy kismadár A gyepen morzsolódott szét
És közben zajlott a meccs Gólhelyzetre gólhelyzet A lelátókról bámulta a nép
A félidőben parfüm szállt Egy egyenruhás trombitált És éljeneztünk mind A népszokás szerint
És a két csapat megint felállt De az egyenruhás útban állt Ki hallott ilyen csodát? Ha nincs már dal csak csönd
Bál, bál ez a morzsabál Hazamennem nincs hová a buli után Az utcasarkon részeg kórus kornyikál Hol késik a kegyes halál? Hol késik a kegyes halál?
Minket hívott a messzeség Így lettünk bolygó nemzedék A soha meg nem érkezők
Hát nosza! Gyerünk, Rontó Pál! Lobog már a gyertyaszál Idézd meg nekünk az ördögöt!
A színpad csaknem felborult A kezem ökölbe szorult A mennyben nincs erő A Sátán lesz nyerő
Még feljebb kúszott a láng Már izzottak a gerendák A Sátán mondott legendát Hogy nincs már dal, csak csönd
Bál, bál ez a morzsabál Hazamennem nincs hová a buli után Az utcasarkon részeg kórus kornyikál Hol késik a kegyes halál? Hol késik a kegyes halál?
Volt egy lány, a hangja szép A szélbe szórta szerteszét Így végre senkit sem zavart
És volt egy régi lemezbolt Hol varázslatos nóta szólt De évek óta zárva tart
Az utcán zajos forgalom Hömpölyög egy szombaton De sehol egy emberi hang És repedt a nagyharang
Atya, Fiú, Szentlélek Rátok most is felnézek De vissza többé nem tértek Mert nincs már dal, csak csönd
Bál, bál ez a morzsabál Hazamennem nincs hová a buli után Az utcasarkon részeg kórus kornyikál Hol késik a kegyes halál? Hol késik a kegyes halál?
Bál, bál ez a morzsabál Hazamennem nincs hová a buli után Az utcasarkon részeg kórus kornyikál Hol késik a kegyes halál? Hol késik a kegyes halál?
Ezeréves versre írt dal következik. 蘇軾 : 但願人長久. (Su Shi: Dàn yuàn rén chángjiǔ.)
A költő a XI. századi Kína talán leghíresebb irodalmi alkotója, aki után több mint 2700 vers maradt fenn. A hagyományos kínai zenei forma alapján Teresa Teng 1983-ben készített átütő sikerű felvételt. A lentebbi videóban látható produkció pedig az idei őszközépünnep televíziós műsorában volt látható, néhány nappal ezelőtt.
Egy klasszikus kínai vers magyarra fordítása sohasem könnyű vállalkozás, ezen a blogon pedig akár vakmerőségnek is nevezhető. Ám a felbukkanó inspirációkat nem szeretném kikerülni. Éppen Paul Simon nótáját fordítottam, amikor meghallottam az őszközépünnep dalát, ami lényegében ugyanarról szól, csak még időtlenebb felfogásban. Az egymást szeretőket elválasztó távolságról, a hazavágyódásról és arról a reményről, hogy lesz még időnk -- akár beteljesülnek a vágyaink, akár nem.
A versnek létezik magyar műfordítása, ami legutóbb a Terebess kiadónál jelent meg. Weblapjukon az Őszközép ünnepe a folyón címre kell keresni. A magyar fordítás nagyon jó, és annyira pontosan követi a kínai szöveget, amennyire csak egy szimbolikus ezer éves szöveget pontosan lehet követni. Azonban nem énekelhető. Tehát úgy vélem, értéke van egy olyan magyar változatnak, ami a popdal kontextusában készül.
Ráadásul micsoda popdal! Az ősi vers és a varázslatos muzsika klasszikus kínai hangszereken kel életre, színházi kulisszák között. Az énekesek mesterségbeli tudásához megható visszafogottság társul. Végeredményben a legszélesebb mai nézőközönség számára élvezhető formában mutatják be a réges-régi művet.
Két szempontból volt kihívás a fordítói munka. Egyrészt hogyan tudjuk az egy szótagos kínai szavakból szőtt lírát magyar kifejezésekkel visszaadni, eredeti prozódiában? Másrészt vajon magyarul is megáll-e a lábán az ezer éves vers mint népszerű mai dal? Ez utóbbi érdekében úgy éreztem, muszáj kicsit hangolnom rajta -- bár az eredeti szöveg nem kimondottan szerelmes ihletésű, a magyar változatban ezt a lehetőséget tettem egyértelművé.
Így tükrözi az őszközép klasszikus dala saját személyes élményeimet is.
Őrizz meg, változó Hold
Ballag az égen a Hold Míg a hallgat a borszínű nyár Számolatlanok az évek A rangom börtönbe zár
Elröpít gondolatom Kedvesem vár-e vajon? Magányos árnyam táncol A kastélyfalon
Így telik nap nap után
S a Hold csak szállong Az ablakkeretben A kastély fölött
Ezüstfény árad Hűvös közönnyel S én nem látom őt
Érkezünk s elköltözünk Mi fontos, az máris csak volt Szívünkben bánat s öröm Őrizz meg, változó Hold
Paul Simon: Homeward Bound. A dal teljes mértékben önéletrajzi ihletésű, 1964-ben született, konkrétan egy angliai vasútállomáson, ahol emléktábla is őrzi az eseményt. Paul Simon állandó érzelmi hányattatásai és az Art Garfunkellel közös együttesüket jellemző belső konfliktusok nyernek időtlen formát, és változnak éterivé ebben a varázslatos két és fél percben.
Otthon vár
Ülök a vasútállomáson Jegyemet szorongatva várom A ma esti fellépésem Bőröndöm, gitárom kézben Az útitervvel minden rendben Mégis csak az jár eszemben Otthon vár Mindenem Otthon vár
Ott, hol őriz a lélek Ott, hol szívből zenélek Ott, hol a szerelmemmel Csendesen élek
Egyik napra jön a másik Hogy hol vagyok, már nem is számít Cigaretták, napilapok Utcák, kocsmák, füstös klubok Nem számít a siker, kudarc Fáraszt a sok idegen arc Otthon vár Mindenem Otthon vár
Ott, hol őriz a lélek Ott, hol szívből zenélek Ott, hol a szerelmemmel Csendesen élek
A színpadon ha este lesz Eljátszom a szerepemet De minden szavam fejemre hull Üresen és súlytalanul Bárcsak énmellettem volnál Vígasztalnál, felkarolnál Otthon vár Mindenem Otthon vár
Ott, hol őriz a lélek Ott, hol szívből zenélek Ott, hol a szerelmemmel Csendesen élek Csendesen élek
Tavaly 16 év szünet után jelent meg Gordon Lightfoot új stúdióalbuma, a Solo. A cím sokatmondó: a felvételeken Lightfoot éneke pusztán saját gitárkíséretével szerepel, amit házi stúdiójában rögzített.
Számomra óriási élmény, hogy új dalokat hallhatok a 82 éves mestertől, a rockzene korszakának bizonnyal legnagyszerűbb kanadai szerző-előadójától, aki (ellentétben Neil Younggal), soha nem is lett "hűtlen" szülőföldjéhez. Hat évvel ezelőtt Dublinig utaztam, hogy találkozhassam vele, amikor 30 év elteltével először adott két koncertet Európában. Énekhangjához nem voltak kegyesek az évek: az egykori dübörgő bariton jócskán megfakult. Kifejezésének esszenciája azonban érintetlen maradt, erről tanúskodnak új dalai is.
A Return Into Dust témája az immár csaknem teljesen végigélt életre tekintő reflexió, ami az egész album jellemzője is. A hangulat lemondó, de nem pesszimista; Lightfoot a pátoszt a iróniával fűszerezi, és miközben számba veszi az életünkkel kapcsolatos zavaros hiedelmeket, úgy teszi elviselhetővé az elmúlást gondolatát, hogy semmi alól nem ad feloldozást - kivéve az ember saját félelmeit.
Porból vétetett
Aki keres, az talál Így mondták nekem S lett nagy zavar a fejemben De mást hibáztatni sosem volt okom Így lehetek tán a felszabadítóm Addig viszont Marad, mit volt
Aki indul, megérkezik Így mondták nekem Én a mennybe érkeztem, a Földön lenn Az életünk, nézd, rózsaszál Ami porból vétetett
Ki mint vet, úgy arat Így mondták nekem Én álmok magvát vetettem el A földem kicsiny volt, a termés is szerény Árvíz, aszály, fogyó remény Rövidke nyár S nézd, ősz van már
Hagyd hát el mind Szép szerelmeid! A nevetést, ami végig elkísért Ereszd csak el félelmedet Az is porból vétetett
Aki kér, az kapni fog Így mondták nekem Hát semmi sincs ingyen, kedvesem Az utolsó kívánságom közel Az árát előre megfizettem Addig viszont Tartsunk jó viszonyt
Aki iszik, felfrissül Így mondták nekem De addigra már a földön fetrengtem Az agyam teljesen szétesett Az is porból vétetett
Hosszan kísért Ereszd hát el félelmedet Az is porból vétetett
Buddy Holly: Crying, Waiting, Hoping. Ez Holly egyik utolsó felvétele, amit egyedül készített, otthoni demóként, kevesebb mint két hónappal a repülőgép-szerencsétlenség előtt, amiben életét vesztette. A dalt halála után adták ki, a producer Jack Hansen által irányított rájátszásokkal, amelyek közül kiemelkedik a címsor "visszhangosítása", vagyis a crying, waiting és hoping frázisok megismételtetése a zenekari vokállal.
Az igazán meglepő és megunhatatlan azonban, hogy Holly otthoni énekteljesítménye mennyire tökéletesen készre formált. Kisujjából rázta ki a konyhaasztal fölött, amiért mások vért izzadnak a stúdióban.
Buddy Holly dalait fordítani mindig élményszámba megy számomra. (A blog keresőjével az eddigi három nóta könnyen megtalálható.) Nagyon közel áll hozzám az az egyszerű, átütő, felfűtött érzelemvilág, amit rock-and-rollja megtestesít, és kihívás az ehhez illő magyar frázisok megtalálása is
Szerény remény
Szerény remény az enyém Hogy látlak még Miközben fejemben csak te jársz
Szerény remény az enyém Hogy látlak még Éjszakánként álmomban visszavársz
Szerény A szívem s hullnak a könnyeim A remény Éltet, s enyhíti kínjaim
Nagyon szerény remény az enyém Hogy látlak még És eljön a nap, hogy ölelő karodba zársz
Szerény A szívem s hullnak a könnyeim A remény Éltet, s enyhíti kínjaim
Nagyon szerény remény az enyém Hogy látlak még És eljön a nap, hogy ölelő karodba zársz
John Lennon: Watching The Wheels. Lennon szólódalai sokszor annyira szuggeszítvek, hogy nehéz bármit is hozzájuk fűznöm - úgy érzem, minden soruk akkora erővel beszél önmagáért hogy gyermeteg dolog volna kommentálni őket. Így volt ez például a Jealous Guy vagy a Nobody Told Me esetén is.
Ehhez a nótához is csak annyit tennék hozzá, hogy a legtöbbet azon töprengtem, hogyan lehetne visszaadni a refrén kulcsgondolatát: "I just had to let it go". Még a nyersfordítást is nehéz belőle pontosan elkészíteni, mert az, hogy "egyszerűen el kellett engednem" nem tükrözi azt az elemi erejű belső döntést, ami valószínűleg a szerző életét mentette meg. Eleinte úgy gondoltam, a magyar szövegben az fog szerepelni: "elengedtem, így a jó". Csak hát ezt is gyengécskének véltem, a fentebb írtak miatt. Így kötöttem ki végül annál a változatnál, hogy: "megmentett egy megálló". Ezt sem tartom tökéletesnek, mert a saját döntés szempontja kevésbé jelenik meg benne -- viszont azt legalább tükrözi, hogy élet és halál kérdéséről van szó.
Amíg fordul
Mások szerint végem Futóbolond lettem És jönnek a jótanácsaikkal Hogy megmentsenek engem
És ha azt mondom, hogy jól vagyok Hát furcsán néznek rám "Boldog biztos nem lehetsz Ha a showból kiszálltál"
Mások szerint léha És felelőtlen vagyok És jönnek az okosságaikkal Hogy tán felvilágosodok
És ha azt mondom, hogy jól vagyok És szemlélődöm csak "Biztos hiányzik neked A régi nagy csapat"
Én a földön állva nézem, amíg Fordul a nagy kerék És körben jár sok utazó A helyem átadtam a körhintán Megmentett egy megálló
Mások kérdezgetnek Látható zavarban Én annyit mondok, gond nincs De megoldás, az van
És erre csak a fejük rázzák "Itt egy diliflepnis" Mit mondhatnék erre? Elvagyok helyettük is
Én a földön állva nézem, amíg Fordul a nagy kerék És körben jár sok utazó A helyem átadtam a körhintán Megmentett egy megálló Megmentett egy megálló
David Crosby: Long Time Gone. Ez a dal a Crosby, Stills, Nash & Young egyik ismert száma volt, amit Woodstockban is eljátszottak. Crosby a Robert Kennedy gyilkosság másnapján írta a nótát - zaklatottsága és felháborodása jól érezhető, de ugyanúgy tapintható a szerző-előadó rendkívüli muzikalitása is, ami szabálytalanságukban kiváló "antislágerek" sorát szülte, például a régebben fordított Delta című dalt.
2020-21-ben, az egész világot felforgató, irányított pszichózis, a saját önös érdekein kívül senkit és semmit nem képviselő politika illetve a gátlástalan tudat- és gyógyszeripar világkorszakában számomra megint új értelmet nyert ez a dal.
Hosszú éjjel
Ez az éj oly régen szállt le Ez az éj oly hosszú még
Olyan hosszú, hosszú az éjjel Hosszú, hosszú éjjel Hosszú, hosszú éjjel Sehol Igen, éjjel sehol semmi Derengés
Túl, túl az utcasarkon Halld, halld meg a szomszéd szavát Ugye érted, hogy az a magyarázat Az nem, az nem, az sosem állná A nap sugarát
Olyan hosszú, hosszú az éjjel Hosszú, hosszú éjjel Hosszú, hosszú éjjel Sehol Igen, éjjel sehol semmi Derengés
Szólj! Igen, szólnod kell Az őrület ellen Mondd ki, mit gondolsz Ha vállalod De ne! Sose! Sose indulj semmilyen választáson Ha megtennéd, levághatnád hajad
Olyan hosszú, hosszú az éjjel Hosszú, hosszú éjjel Hosszú, hosszú éjjel Sehol Igen, éjjel sehol semmi Derengés
Ez az éj oly régen szállt le Ez az éj oly hosszú még
De tudod, a sötétségre Egyszer... egyszer megérkezik A derengés
Olyan hosszú, hosszú az éjjel Hosszú, hosszú éjjel Hosszú, hosszú éjjel Sehol Igen, éjjel sehol semmi Derengés
Dylan 1966-os dala hasonlóan formabontó mint az eggyel ezelőtti Neil Young eposz. Több mint tizenegy perces hosszúsága (amivel egy komplett lemezoldalt foglalt el) önmagában is kiemeli a korszak popslágerei közül, de persze a minőség nem a mennyiségen múlik. A dalt a szerzője nagyon szerette, valaha írt legjobb számaként hivatkozott rá, miután elkészült vele.
Azt, hogy a Sad-Eyed LadyOf The Lowlands tényleg a "legjobb" Dylan-nóta-e a korszakból, nehéz volna megítélni, de az biztos, hogy a szerző-előadó legromantikusabb, egyben leginkább ambiciózus produkciói közül való. 1966. február 15-éről 16-ára virradó éjszaka született, egy emlékezetes nashville-i stúdiózás alkalmával. A közreműködő countryzenészek a próbák felvételek során csak lesték, ahogyan a Dylan verzéről verzére halad, és a nóta egyszerűen nem akar véget érni - miközben ők úgy érezték, már a második refrénben ellőtték az összes puskaporukat.
A zenei előadás végül ugyanúgy az időn és téren kívüliség atmoszféráját teremti meg mint a dalszöveg, melyet Dylan feleségének, Sara Lowndsnak - vagy legalábbis általa inspiráltan - írt. Erre elsőként a Lownds és a Lowlands nevek összecsengéséből lehetett következtetni, később maga Dylan egy másik dalszövegében nyílt utalást is tett rá.
A vers meghökkentő, néha játékos, máskor súlyos és mitologikus metaforái konkrét összefüggésben vannak Sarah Lownds személyiségével, családi hátterével (például fémkereskedő apjával), első házasságával (a férje magazinfotós volt), Dylanhez fűződő viszonyával, más férfiakkal való kapcsolatával és életének különféle eseményeivel. A dal így nyeri el valódi értelmét, és egyben ettől válik nagyon nehezen lefordíthatóvá. A címszereplő hölgy véget nem érő méltatása ugyanis nem egyszerűen giccses művészkedés, hanem pontos és személyes üzenetek sora. Himnusz a csodálatos, elpuszíthatatlan nőhöz -- évtizedekkel azelőttről, hogy a pódiumokon arról kezdtek volna prédikálni, mi a helyes viszonyulás a társadalmi nemek között.
Lápvidék lázas arcú lánya
Higanyos ajkad imával bódít És két füstszemed versben hint gyógyírt Ezüst kereszted hoz csendülő jó hírt Hát ki merne téged eltemetni?
A zsebeden végre biztos a varrás Virágvillamosodon döcög a varázs A szemed fagyás, a húsod olvadás Hát ki bírna téged mentegetni?
Lápvidék lázas arcú lánya A lázas próféta nálad nem járt még Szemem portéka, verném nagydobra Felvonuljak-e a kapudnál? Várjak-e rád, lázas arcú lány?
A vásznod fémszínű, az öved rózsás Kártyáid között nincs bubi, sem ász Ruhádon szakadás, arcodon sápadás Hát ki tudna téged kiismerni?
Alakod ott áll az alkonyi fényben Hunyorgó szemedben a Hold kel fel éppen Cigány himnuszod lobban az égen Hát ki akarna téged megnyerni?
Lápvidék lázas arcú lánya A lázas próféta nálad nem járt még Szemem portéka, verném nagydobra Felvonuljak-e a kapudnál? Várjak-e rád, lázas arcú lány?
Tyrusból érkezik királyi hódolat Hercegek várják muskátlicsókodat Te nem kértél soha az udvarból bókokat Ki tud egy csókoddal megelégedni?
Kiskorod lángol az éjnek szőnyegén Az illemed spanyol, az anyukád szegény A szád egy cowboyé, a zárórád kemény Hát ki tudna téged félvállról venni?
Lápvidék lázas arcú lánya A lázas próféta nálad nem járt még Szemem portéka, verném nagydobra Felvonuljak-e a kapudnál? Várjak-e rád, lázas arcú lány?
A gazdák és kereskedők buzgólkodtak mind Hogy ők megmutatják neked, merre terem a kincs De a halott angyalaikra miért tekints? Hogy tudtak így félreismerni?
Azt hitték, hogy nekik főzöl, ásol és gazolsz De a lábad tenger mossa, és csak vállat vonsz Öleled a gyermeked, az apja bárki volt Hogy tudtak volna megvezetni?
Lápvidék lázas arcú lánya A lázas próféta nálad nem járt még Szemem portéka, verném nagydobra Felvonuljak-e a kapudnál? Várjak-e rád, lázas arcú lány?
Fémes ízt hagyott szádban a Kék öböl A férjed, aki már csak volt, egy klubban elnököl A kedvességed megmaradt, és ma is tündököl Hát ki tudna téged bérbe venni?
Melletted a tolvajod, és szabadlábán te Ujjaidról kibomlik a fényes ereklye Arcod szentsége mögött lelked kísértete Hát ki bírna téged tönkretenni?
Lápvidék lázas arcú lánya A lázas próféta nálad nem járt még Szemem portéka, verném nagydobra Felvonuljak-e a kapudnál? Várjak-e rád, lázas arcú lány?
Neil Young:Ambulance Blues. Az On The Beach album dalciklusát ez a mű zárja le, ami a három szám közül egyértelműen a legnagyobb szabású alkotás. Kritikai megítélése nem teljesen egységes, de többségében vannak azok az álláspontok, amelyek szerint Young egész pályájának, egyben a rocktörténetnek is kiemelkedő produkciójáról beszélünk.
A Mentőkocsi blues az erőgyűtés és az újrakezdés dala. Megtévesztő módon, egyszerű nosztalgikus önéletrajzi nótaként kezdődik, ám a kép pillanatokon belül megváltozik, és fokozatosan kibontakozik egy rejtélyes és tekervényes történet, ami csaknem kilenc percen keresztül tart. Extrém hosszúsága ellenére a dal egy pillanatra sem válik unalmassá, amiről egyrészt az izgalmas szöveg, másrészt, természetesen, a zenei produkció gondoskodik. A dalciklusban szokásos, a zenei szövet alapját adó akusztikusgitár- és a visszafogott basszusszólamok fölött Young kolosszális szájharmonika-menetei és a Rusty Kershaw által előadott hegedűjáték kerül főszerepbe. A neves countryzenész Kershaw-t Young az albumhoz mellékelt füzetke szövegének megírására is felkérte -- úgy, hogy Rusty a diszlexiával határos módon nehezen tudott írni és olvasni. Mi ez a gesztus, ha nem a színtiszta rock-and-roll?
Nem szokásom sorról sorra elemezni egy dalszöveget, mert kissé iskolásnak tartom ezt a formát, de ezúttal kivételt teszek. Az Ambulance Blues ugyanis tényleg nem adja meg magát egykönnyen, és talán segíti a befogadást, ha megosztom saját, részletekbe menő értelmezésemet.
A dalstruktúra két kompozíciós elemet váltogat: csendesebb elbeszélő verzék váltakoznak élénkebb, "jajongó" versszakokkal (az utóbbiakat nem volna pontos refrénnek nevezni). Ez megteremti a szám alapvető dinamikáját, amit Young kiváló vokális előadása színez tovább. Akár színészi kvalitásokról is beszélhetnénk, ha nem volna az az érzésünk, hogy a szerző-előadó mindvégig bensőjéből szól, megjátszás nélkül.
Az első versszak egyszerű visszautalásnak tűnik a pályakezdés időszakára. A Riverboat zenés szórakozóhely volt Torontóban. Igazándiból nem folyami hajóról van szó, de a fordításban úgy döntöttem, eljátszom azzal a gondolattal, mint ha a muzsika ténylegesen a fedélzeten szólt volna - hiszen a hajók egyedi koncerthelyszínnek számítanak a világ minden táján. A nosztalgikusan induló verze lezárása máris baljóslatú: a koncertet rendőrjárőr szakítja félbe.
A lebontott Isabela lehetséges jelentéséről folyik a találgatás, valószínű, hogy egy torontói szálloda adta az ihletet, ami az adott nevű utcában állt annak idején. A felsíró szöveg folytatása a dal egyik legszebb, szomorú és visszavágyódó üzenete, amit a magyar átdolgozásban is igyekeztem visszaadni: "nem fest ki más, csak álmaim / ringasd, és őrizd vágyaim".
A talajvesztés, a céltalanság érzése folytatódik tovább a dalban, ám az asszociációs váltás ugrásszerű: Young az amerikai indiánok ősi földjére röpíti a hallgatót. A helyszín ma már csak turistalátványosság, a veszteség pótolhatatlan, ráadásul mindennap megismétlődik. Young egész pályáján siratta a tönkretett népeket és földet, Pocahontas című jól ismert dalát már régebben lefordítottam.
Még személyesebb a rákövetkező verze: Lúdanyó a francia-angol népköltészet régi hőse, a versgyűjtemény magyarul is megjelent. Nem Young nem az egyetlen, aki visszanyúlt a témához, John Lennon Beatles-béli pályájának egyik emlékezetes dala is is ugyanerre az irodalmi hagyományra utal. Young Lúdanyója persze nagyon is valóságos személynek tűnik: egyedül, kiszolgáltatottan tengődő, idősödő asszony. Nehéz másként értelmezni, mint hogy a szerző saját édesanyjáról szólnak a sorok. A belső konfliktus meghaladását, a konstruktív megoldás képességét jelezheti a befejező gondolat: "az ajtót rá kéne néha nyitni."
Ezt követően, a dal közepén hangzanak el az öngyógyításra leginkább egyértelműen utaló sorok, és a szám ezen a ponton fordul át a lemondásból a bizakodásba. A menőautó képe magában is a segítséget jelzi -- az pedig, hogy a kocsi csak cammog, annak elfogadását idézi, hogy a változáshoz mindenképpen időre is szükség van. "Hogy a dal miről szól, az még vitás", teszi hozzá a szerző, kívülről kommentálva mindazt, amit elbeszél, és világos jelét adva annak, hogy tisztában van vele, az értelmezés a hallgató számára sem lesz egyszerű. Az önreflexióban szintén a fejlődő problémamegoldási képességet érhetjük tetten.
A következő verzéhez fűződik a legkevesebb magyarázat, önéletrajzi hátterét nemigen sikerült feltárni. Egy elveszett, sőt, elrabolt személyről van szó, aki, úgy tűnik, hogy a szórakoztatóipar csapdájába esett, és talán csak a szülei segítségére számíthat. A perspektíva ugyanakkor inkább a szülőké, az pedig legalábbis megkérdőjelezhető, hogy ők vajon mennyire beszámíthatók ebben a történetben. Nekem újra csak egy Beatles-dal, a She's Leaving Home rémlik fel róla.
Ismét csak éles váltással Young a kritikusaihoz kezd beszélni. Hangneme és mondanivalója is nagyon érettnek tűnik: nem mentegeti magát, de a kritikusok fogyatékosságait sem hagyja ironikus szavak nélkül. A probléma feloldása, mi szerint "álljunk össze, és aztán nyomás" merőben kreatív, integratív és felnőtt javaslat, újabb erős jelzés arra, hogy a lírai én minden képesség birtokában van, ami életének rendezéséhez szükséges, és ezeket immár szívesen használja is.
Egy hűvös hajnalon térünk vissza Torontóba. A megszólaló hang, aki csak annyit mond: "a szélbe nem kéne pisázni", a hírek szerint Elliot Robertsé, a Crosby, Stills, Nash & Young menedzseréé lehet, de a vers ennél áttételesebb: a nyers szavak feladója a dalban szinte láthatatlan. Annyit tudunk csak, hogy egy férfiről van szó, akinek üzenetét Young alaposan megforgatja, és arra jut, hogy mindennél többet ér az a barát, aki így tudja figyelmeztetni az embert. Lehet, hogy külső személyről van szó, de az sem kizárt, hogy a hang már inkább belülről-felülről szól, és internalizált intést hallunk a személyiség "szülői" részéből, amelyik ellenőrizni, irányítani képes a csapongó "gyereket". Újabb momentum a felépülés útján.
Az utolsó versszak szabályos coda. A dal fordulatot vesz, és a külvilág felé nyit. A gátlástalan hazudozóról szóló sorok a közmegegyezés szerint Nixon elnököt jelenítik meg -- no meg persze, mint azóta tudjuk, valójában időtlenek, mert akár közel, akár távol bármikor található olyan hatalmasság, akire ráillenek. Az, hogy Young ilyen élesen fordul szembe a megtévesztéssel (amit vokális előadása is aláhúz), és egyben a hallgatójában társat szeretne találni az ellenálláshoz, véleményem szerint az immár a maradéktalanul rendbehozott személyiséget körvonalazza. Attitűdje nem más, mint az, amit a nagyszerű, és sajnos korán elhunyt kortárs pszichológus Birtalan Balázs az "egészséges lázadóénak" nevez, és amit az egyetlen "ténylegesen adaptív azaz egészséges életpozíciónak" tekint. Birtalan esszéjét olvasásra ajánlom mindenkinek, aki érdeklődik a humanisztikus pszichológia iránt.
A dal csendes harmonikahanggal és basszuspengetéssel enyészik el. Ha a hallgató úgy véli, valami igazán jelentős dolog történt az elmúlt percekben, szerintem igaza van.
Mentőkocsi blues
Még minden dalunk régi volt A folyó fölött szállt a Hold A fedélzet esőben állt Éjfékor a rendőrség kiszállt
Óh, Isabela! Büszke Isabela! Szétvertek már, léket kaptál Nem fest ki más, csak álmaim Ringasd és őrizd vágyaim
A navajók régi ösvényét Unottan tapossa a nép A büféslány szája legörbül Az utolsó busz is kigördül
Nézd Lúdanyót! A végét járja Keserű sors, elment a párja A kislibákat sem tudja szidni Az ajtót néha rá kéne nyitni
Hogy a dal mit mond, az még vitás De minden sora gyógyítás A mentőkocsi egyre cammog A régmúltból szólnak a hangok Utánam nyúlnak mint a karmok
Az újsághirdetéseket nézem Magándetektív tettre készen Anyu és Apu egy számot hívhat Vagy fizetheti a váltságdíjat
A kritikád lehet magabiztos De nem vagy jobb nálam, az biztos Rád férne egy gyomormosás Vagy álljunk össze, és aztán nyomás!
Ez megint Toronto, küzdök a dallal Kinn a sarkon hasad a hajnal Még kong a metró, és nem adnak kávét Csak a piacon kapsz karalábét Ahol utánad szól a bácsi: "A szélbe nem kéne pisázni"
Mint egy barát tud rád vigyázni: "A szélbe nem kéne pisázni"
Hogyan lehet ahhoz valakinek kedve Hogy hazudjon minden reggel, délben, este? Hogyan tartja számon, hogy kit mivel áltat? Remélem, te is csak megvonod a vállad
A három szám közül a középső tűnik a leginkább barátságos, legkönnyebben befogadható alkotásnak. Ezt húzza alá eredeti címe is, melyben Neil Young élettársának, a színésznő Carrie Snodgrassnak ajánlja a dal: Motion Pictures (For Carrie).
Young és Snodgrass 1971-től 1975-ig voltak együtt, közös gyerekük is született. Szomorú életrajzi adat, hogy Youngnak mindhárom gyermeke súlyos idegrendszeri károsodásban szenved, miután a muzsikus maga is átesett egy csaknem végzetes gyermekbénuláson, már gyerekkorában kialakult 1-es típusú, gyógyíthatatlan cukorbetegsége, később pedig epilepsziás beteggé vált.
A dalt megfelező, majd pedig lezáró érzelmes gitár- és szájharmonikaduett zeneileg is emlékezetessé teszi a számot, aminek tiszta verssorait hangsúlyos előadásmód húzza alá: "én inkább újrakezdeném".
Filmek mennek
Filmek mennek, tévé szól Félig megszálltam valahol Visszajár hozzám egy álom A sajátom
A hegyek köszönik, megvannak A hajnalkák kibomlanak Friss a harmat, vadkacsák húznak Ez a sajátom
Más a készben ül, és boldog De nekem nem kellenek dolgok Sem örökség, sem szerzemény Én inkább újra kezdeném
Nem érdekelnek már a hírek Magamba szálltam, majd visszatérek Szemem lesz tükre szép szemednek Filmek mennek, filmek mennek
A legyűrhetetlen Neil Young pályájának talán legfontosabb dalsorát szeretném bemutatni. Az 1974-es On The Beach című album B oldaláról van szó, amelyen mindössze három szám hallható, ezek egymásutánja azonban sorsfordító tudósításnak számít.
Ezidőre a szerző-előadó mindent végigküzdött, mindent elért -- és mindenből kiábrándult, amiből rockzenészi pályán kiábrándulhat valaki. A kanadai Winnipegből Torontón át érkezett Los Angelesbe alig húsz évesen 1966-ban, itt indult a Buffalo Springfield zenekar üstökösszerű pályája. Három évvel később a Crosby, Stills, Nash & Young tagjaként Woodstockban esett át a szupersztárok tűzkeresztségén (zenekari társaival egyetemben, mert a fesztiválon való fellépésünk mindössze a második közös koncertjük volt), de két évvel később már újra a saját útját járta, amit mérhetetlen mennyiségű fáradságos munka, remény és csalódás szegélyezett. A legfájdalmasabb veszteség talán barátjának és a Crazy Horse gitárosának, Danny Whittennek az elvesztése volt, aki egy nappal azután halt meg túladagolásban, hogy Young ötven dollárt és egy hazaútra szóló repülőjegyet a kezébe nyomva kitessékelte a stúdióból.
Youngot 1970-es albuma, az After The Gold Rush szűkebb közönség számára emelte platóra, az 1972-es, édeskésebb Harvestet viszont már a legszélesebb publikum ünnepelte. (Ezen szerepel Young mai napig leghíresebb slágere, a Heart Of Gold is.)Tudatosan felrúgva az elért népszerűséget, egészen más zenekarral és műsorral indult turnézni. Ennek a balul sikerült vállalkozásnak az emlékét az 1973-as Time Fades Away c. koncertlemez őrzi, amit Young annyira gyűlölt, hogy 2014-ig nem adott ki digitálisan. A megpróbáltatások testileg-lelkileg mélyre taszították, következő koncertsorozata immár a közönség számára is érthetetlen és élvezhetetlen volt, a róla készült felvételeket a kiadó visszautasította. Nem lehetett tudni, vajon mihez fog kezdeni Young mindezek után. Ezt a feszítő kérdést válaszolta meg az On The Beachen, annak is elsősorban az említett B oldalán egymás után sorakozó három dalban -- hogy mekkora belső erővel, azt az azóta eltelt csaknem 50 év igazolta.
A dalsor tehát rocktörténeti jelentőségű, mégis eltöprengtem, érdemes-e egészében lefordítani. Ugyanis zenei szempontból nem állítható, hogy ezek volnának Young "legjobb" dalai, és a szövegük sem végig irodalmi értékű. Más szempontból fontosak ezek a számok. Kihangosított belső monológjuk olyasmit visz a nagyközönség elé, amit ritkán szokás megmutatni. Őszinteségük mégsem süllyed az önsajnálatba, és személyességük nem lesz öncélúvá: hitelesen számolnak be arról, mekkora árat kell fizetni a zajos sikerért, és milyen tartalékok rejlenek mindannyiunkban, amelyek képessé tesznek bennünket az újrakezdésre.
Az első szám a háromból: On The Beach.
Tengerpart
A világ fordul Ugye nem fordulhat el? A világ fordul Ugye nem fordulhat el?
Törött képek a padlón Pedig mindet jól felszögeztem A világ fordul Ugye nem fordulhat el?
Társaságra vágyom De nem viselem őket el Társaságra vágyom De nem viselem őket el
A gondom, tudom, lényegtelen De attól megmarad nekem Társaságra vágyom De nem viselem őket el
Beszélgetni hívtak a rádióba De nem volt ott más, csak egy mikrofon Beszélgetni hívtak a rádióba De nem volt ott más, csak egy mikrofon
Aztán a tengerpartra költöztem De a sirályokkal ott sem köröztem Beszélgetni hívtak a rádióba De nem volt ott más, csak egy mikrofon
Viszlát, város! Viszontlátásra! Viszlát, város! Viszontlátásra! Irány a puszta, srácok! A buszunk elvisz Hogy hová jutunk, arról fogalmam sincs Viszlát, város! Viszlát, város! Viszontlátásra!
Kevin Morby-tól a legnépszerűbb számával búcsúzunk: Beautiful Strangers, 2016-ból.
A dal népszerűsége nem véletlen. A szám a közönség számára meggyőző erővel emlékezett meg azoknak a fegyveres támadásoknak, terrorcselekményeknek az áldozatairól, amelyek a megelőző hónapokban történtek Orlandoban illetve Párizsban. (És név szerint megemlíti Freddie Gray-t, aki Baltimore-ban lett rendőri erőszak áldozata.) Az is nyilvánosságot kapott, hogy a szám teljes bevétele egy fegyveres erőszak ellen küzdő civil kezdeményezéshez fog eljutni.
A szám mégsem mentes az ellentmondásoktól. A szöveg elemelkedik ugyan a direkt politikai állásfoglalás szintjéről, viszont megmarad abban a homályzónában, amit a popzene mai közönsége számára annyira ismerős és kedvelt. A hallgatók nem fogják hiányolni az erős koherenciát mindaddig, amíg sorról sorra egy-egy újabb jól dúdolható, viszonylag szellemes fordulat mászik a fülükbe. A zenei forma sem rejteget nagy meglepetéseket. És mégis: az, hogy egy folkzenész társadalmi ügyekben érvényesen tud megszólalni, a műfaj aranykorát idézi.
Örökké látszol
Hogyha dörög és villámlik Nézz az égre, talán látszik Egy másik ország a felhők fölött És hogy lesz-e hozzá közöd Az rajtad áll
És hogyha a távoli szél Jajgatást hoz, sírva zenél Te döntöd el, hogy az énekes Érdekes vagy nem érdekes, Szívem Ha már hangom nincs Még van egy kincs, a csend
Nekem dúdolj még Mert odakint az éjszakában Rám vadászik a hétfejű A kutyafejű Engem üldöz a sötét sereg Hát illa berek Náda kerek!
S ha a távolban már lőnek Figyelj oda, honnan jönnek Maradj szilárd, mondj egy imát Ne hívd anyád!
És ha szörnyű hangot hallasz Az ajtó szakad, már itt vannak Ne mentsd bőröd, inkább őrködj Mentsd, akit lehet
Párizs lángol De a világból Minket el nem űznek A hangod édes, hát légy bátor Ereszd ki, kérlek!
Rám vadásznak a fegyverek És ha megölnek Én elpárolgok, de itt marad Mit meg nem törtek Mit meg nem törtek
Édesanyám, édesapám, édes húgom A helikopteres kopókat nem állhatom Negyvenkilenc védtelent Sirat az ének
Az A Night At The Little Los Angeles a 2020-as Sundowner album mesés mozzanata. Kevin Morby dalai sokszor merészkednek emberi határhelyzetek közelébe, és a történetmesélés sem idegen a szerzőtől, de ennyire érzékeny témához korábban talán sohasem nyúlt. Most teljesen természetes hangon beszél arról, hogyan menekül az ember kétségbeesésében a pénzért vásárolt szexualitásba, és vajon van-e még remény az éjszaka után.
Éjszaka a Little Los Angelesben
Kivették a szomszéd szobát, mindent hallasz a falon át. „Kicsim, én rögtön elmegyek.” „Ne! Várj még… most már jó.”
A folyosón hipószag terjeng. A recepciós humora mesés: „Vétkeztem én is. Álmomban. De feloldozott az ébredés."
Kicsim, kicsim, kicsim Kicsim, kicsim, kicsim
Odafenn a Mulhollandon Meg elnyom egy cigarettát. A balettról olvas könyvet, lassan telik a fürdőkád.
James és Jean közben a völgyben Ébredezik a rádióra. "Megint pocsék volt az éjjel." "Elmúlt, igaz? Szót se róla!"
Kint a strandon homok helyett cukor tapad a talpunkra. A recepciós folyton bent van. "Ha elmegy, vigyázok a kulcsra."
És Ray.. ő kint van a kanyonban. Késő van, de egyre jönnek a vadidegen ismerősök. "Legyek Apu, vagy inkább a fiad." "Legyek Texas." "Legyek Georgia." "Legyek édes-bús Tennessee." Így szólíts, és aztán felejts el, mielőtt más észreveszi!
Kicsim, kicsim, kicsim Kicsim, kicsim, kicsim
Mert az élet nem babazsúr, és nem való a Bibliába. Fojtogass, úgy kérdezd a nevem! Ne nézz a szemembe hiába! Tarts az ájulás legszélén, és közben szikrázzon az élmény. Ha meghalok, kérlek temess a beton alá a strand végén.
A Kevin Morby sorozat befejező darabjaival a mába érkezünk. A Valleycímű szám tavaly jelent meg, a Sundowner című albumon, ami igazi pandémia-produkció: kansasi házának pincéjében a szerző-előadó gyakorlatilag egyedül muzsikált az összes hangszeren. Az eredmény szokatlanul intenzív felvételek sora lett, és a gyökerekhez való visszatérésként is felfogható: a Valley például azzal a hét évvel korábbi Miles, Miles, Miles-zal áll szoros spirituális és muzikális kapcsolatban, amivel az egész sorozat kezdődött itt a blogon.
Morby javára legyen mondva, ezúttal elkerüli a szószátyár dalszerkesztést. A tömör verssorok drámáját az intenzív, meleg tónusú, önmagában is "mesélő" muzsika fokozza még tovább. Összességében a dalt egész pályája egyik legerősebb szerzeményének tartom.
Völgy
Van egy völgy, nagyon mélyen Van egy völgy, nagyon mély Hol száműzötten kell élnem Hol megtagad, aki csak él
S a magasságos égbolt A magasságos ég Mama, számunkra már csak Sötétlő végtelenség
Van egy völgy, nagyon mélyen Van egy völgy, nagyon mély Hol száműzötten kell élnünk Hol megtagad, aki csak él
S a magasságos égbolt A magasságos ég Mama, számunkra már csak Sötétlő végtelenség
Már 2019-ben járunk. Ekkor jelent meg Kevin MorbyOh My God című albuma, amit duplának is neveznek, ha ez még jelent valamit a streaming korszakában. A szerző-előadó sem fizikailag, sem spirituálisan nem maradt egy helyben: Los Angeles után visszaköltözött szülőhazájába, Kansasba, és onnan vágott bele újabb vállalkozásába: elkészíti saját "istenlemezét".
A transzcendens élmény megfogalmazásának nagy hagyományai vannak az amerikai popzenében, amelyek természetesen a folkmuzsikáig nyúlnak vissza. Morby saját feldolgozásának feltűnő jellemzője, hogy eltávolodik a popdalok szokásos eszményeitől - néha egészen messzire jutva a muzsika dekonstruálásában. Az album nem könnyű hallgatnivaló, nem is adja meg magát elsőre. Mégis úgy tűnik, a kritikusok megértették a vállalkozás lényegét, és elismerően fogadták ezt az újabb fejezetet Morby "saját poszt-modern amerikai daloskönyvében" (Clash).
Sokat töprengtem, a nem szokványos dalok közül melyik lehetne az, amelyikből a legtöbbet tudnám fordításban visszaadni. Végül a Hail Mary-re esett a választásom, és még ez is csak a munka közben mutatta meg rejtett kincseit. A lelki elcsendesedést a zenei szerkezetben a csillapítás tükrözi: ennek a darabnak a refrénjei a visszafogottak, és a harsány kezdés után fokozatosan enyészik el, bravúrosan megfordítva a popzenei fokozás szokásos irányát. A szövege is hasonlóan meghökkentő: mint ha történeteket kezdene mesélni, de hamarosan kiderül, hogy a felszínen zajló eseményekről nem sokat mondhat - az álmokon keresztül közeledő áhítat az, amiről szólni érdemes.
Szűz Máriám
Naomi már asszony Flannery meg balettáncos Bennek lett egy kisbabája Aztán kiderült, hogy a mamája rákos
Lady szent buzgalommal Bevonult a hadseregbe Ez lesz az én utam, mondta És eltávozott, nagyon messze
Én még itt vagyok A könnyem csorog Mesélnék neked Egy történetet Ha jobban tudod Te is mondhatod
Szűz Máriám! Maradj velem! Remélem, téged Nem sértlek sosem
Erin szétesett egészen Ott voltam a temetésén Gyertyákat gyújtottam érte Olyan gyönyörű volt szegény
Pauline egy ideje gazdag Aranyra váltotta lelkét Csak a kurva évek telnek Érzi Isten lehelletét
Én még itt vagyok A kávém kotyog Cseng a fülem Nem hallok rendesen Na hajrá, srácok! Csak jól toljátok
Álmodtam egy maratonról A kamera fentről vette És képzeld, drágám, az álmomban A versenyt a barátom nyerte
Drága gyermek! Így is szeretlek A tömeg tombol És téged éltet Barátom vagy A tűz sem ér utol A hangszórókból Sinatra szól New York, New York Ez a mi napunk Mind győztünk már Hisz' mind itt vagyunk
Szűz Máriám! Te maradj velem Ha itt az idő Fektesd keresztbe Karjaim szívemen
2017-es City Music albumon a Dylant idéző, nyers hangot megütő Crybaby kivételnek számít -- a produkciót sokkal jobban jellemzi a nagyváros ihlette hangulatok áttetsző zenei megfogalmazása. Kevin Morby ezekben az években Los Angelesben élt, és a dél-kaliforniai metropolisz (mint tudjuk, az amerikai zene egyik fővárosa) hallhatóan befolyásolta muzsikáját. Egyformán jól sikerültek azok a számai, amelyekben elmerül a nagyvárosi nyüzsgésben -- akár magába szívva a Csendes-óceánon keresztül érkező keleti hangulatokat is, mint például az album címadó dalában --, és azok, ahol a tömegtől távolságot tartva, egyéni nézőpontjából reflektál a közvetlen emberi viszonyokra. Ezek közé tartozik a Night Timeis, ami személyes kedvencem erről a nagylemezről.
Éjjel
Egy-két-há'-és!
Éjjel nyitva ablakom Dal szól, nézek pislogón Elment a kedvem
Lentről fájdalom Kúszik hangfoszlányokon S én belélegzem
Hát szállj velem Csak rám ne szállj Óh, szállj velem Mint fénysugár a házsorok fölött
Ha volnék te S volnál én Hogy döntenél?
Azt hiszem, hogy Lesra ült kint a lépcsőn Azt hiszem, hogy Lesra, s én nem tudtam, mi jön Azt hiszem, hogy Lesra ült kint egy kövön Azt hiszem, hogy Lesra, egyes egyedül Azt hiszem, hogy Lesra, de elröppent hamar Azt hiszem, hogy Lesra vagy egy kismadár Azt hiszem, hogy Lesra
Ma éjjel nyitva ablakom Dal szól, nézek pislogón Elment a kedvem
Ma éjjel élő fájdalom Kúszik hangfoszlányokon Én fellélegzem
Hát szállj velem Csak rám ne szállj Óh, szállj velem Mint fénysugár a házsorok fölött
Ha volnék te S volnál én Hogy döntenél?
Messze elkerülnél? Vagy közel jönnél, átölelnél? Itt nem érhet baj ...ezt nem én mondtam
Ma éjjel nyitva ablakom Dal szól, nézek pislogón Sehol a kedvem
A most következő nóta tényleges Dylan-hatást tükröz, olyannyira, hogy a megkerülhetetlen klasszikus It Ain't Me Babe parafrázisának tűnik. Ez a huszonegyedik századi dal persze bizonyos szempontból feltűnően más mint az ősképe: visszatekintve a hatvanas évek az emberi kapcsolatok szempontjából is Aranykornak tűnik a jelenkor sivárságához képest.
Kevin MorbyCrybabyc. száma már a 2017-es City Music albumról származik, amiről a következő posztban szeretnék bővebben szólni.
Sírsz, kisbabám
Sose voltam a kedvencem Sose voltam jól látható Csupa könny lett a két szemem És a gond hullik mint a hó
Sose mentem az utcán át Sose láttál bennem mást Csak egy arcot a sok közül Csak egy embert, ki elvegyül
Hát tessék, én elvegyültem Magammal és a bűnömmel Figyelem a folytatást Sose láttál bennem mást
Csak egy arcot a sok közül Csak egy embert, ki a padra ül Figyelem a folytatást Sose láttál bennem mást
Sose voltam a kedvencem Sose voltam jól látható Csupa könnycsepp a két szemem És a gond hullik mint a hó
Ugye sírsz, kisbabám Miért sírsz, kisbabám? Ugye sírsz, kisbabám Miért sírsz, kisbabám?
Sose mentem az utcán át Sose láttál bennem mást Csak egy arcot a sok közül Csak egy embert, ki elvegyül
Megint sírsz, kisbabám Miért sírsz, kisbabám? Megint sírsz, kisbabám Miért sírsz, kisbabám?
Ugye sírsz, kisbabám Miért sírsz, kisbabám? Ugye sírsz, kisbabám Miért sírsz, kisbabám?
