Christy Moore: Ordinary Man.
Az ír szerző-előadó, akinek már több dalát fordítottam, 1985-ben írta ezt a számot. Első olvasatra a korszak lenyomata, amennyiben a nyolcvanas évek gazdasági-társadalmi leépülését dolgozza fel. De hát sajnos látnunk kell, hogy a kiszolgáltatottságunk ma, a "time share ecomony" és a közpolitikát befolyásoló techóriások korában is ugyanolyan - ha éppen nem nagyobb.
Nagyon szeretem Christy Moore-t. Őstehetségnek tartom, aki muzsikusi erényei mellett az írországi angol nyelv szépségét is megmutatja dalaiban. Remélem, hogy egyszer még láthatom élőben a színpadon. 2020 tavaszára már jegyem is volt valamelyik falusi kultúrházba Írországban...
A sokból egy vagyok
A sokból egy vagyok, többet nem is mondhatok
Megdolgoztam azért, amim van
Kevés is elég volt, amíg elkerült a gond
És a családomról gondoskodhattam
De most elmagyarázzák, hogy nem megy a gazdaság
És a munkakönyvem az irodában vár
A mai szirénaszó lesz a legutolsó
Mert tönkrement a városszéli gyár
És végleg bezár
Húsz hosszú év alatt nem volt elmulasztott nap
Zokszó nélkül tettem, amit kell
Most itt állok, zsebemben az utolsó csekkel
Egy kézfogással búcsúztattak el
A gyártulajdonos elmondta, hogy sajnos
A veszteség nem tolerálható
Aztán limuzinba szállt, és elegánsan odébbállt
Várta a hosszú vakáció
Minden földi jó
Olyan kegyetlen, hogy ő az egyetlen
Aki jól járt azzal, hogy nincs több meló
A mi zsebünk üres, és a főbérlő keres
A szegénységünk nem választható
Nem őriztem meg a büszkeségemet
Már akármilyen munka megfelel
De bármerre megyek, a válasz mindig egy
Sajnáljuk, de nincsen felvétel
Nincs felvétel
A sokból egy vagyok, könnyen hagytak ott
És rajtam kívül mennyi ezret még
Átjár a fájdalom, de nem mutathatom
Mert otthon gyerek vár és feleség
Az utcán fúj a szél, akárkit elér
Nemzedékünk homlokán a jel
Tűröm csendesen, de nem felejtem el
Kifosztottak, mégis élni kell
Létezni kell
Létezni kell
Létezni kell
