Mindig is tudtuk -- mától papírja van róla.
Összetéveszthetetlen alakja feltűnik a Llewyn Davis utolsó képsoraiban is, és már itt volt a tarsolyomban a leghíresebb, csodálatos dal, amit hozzá írtak. Joan Baez: Diamonds and Rust.
Berozsdált kincsek
Megáll az ész
A szellemed megidéz
Pedig már érthetném
A telihold újra kél
Hát te rámcsörögtél
Ülök a szőnyegen
Kagyló a kezemben
Recseg a távoli hang
Valahol benne lappang
A didergő tél
Két szemed kéktopáz
Vagy vörösbegytojás
Sosem ment jól a fogalmazás
Ezt persze tőled tudom
Ugye, fülkéből hívsz?
Tíz év előtt
Neked mandzsettát vettem
El is felejtettem
Az emlékek özönében
Rég berozsdált a kincs
Te berobbantál
Mint ifjú legenda
Süvöltő tehetség
Kinek nincs párja
Hát én lettem az
És velem maradtál
Bár hívott a nagyvilág
Neked volt egy Madonnád
Egy lány, ki a kagylóban állt
Elbújtattalak
Újra látlak a kopasz fák alatt
Kereng a hó, és a hajadban áll
Látlak, az ablakból nézel
Egy vacak szálláson somolyogsz rám
A leheletünk két fehér felhő
Ami egymásba száll
Jól van, kimondom én
Veled úgy éreztem, a halál se fáj
És most kifejted még
Hogy nem vágyódsz vissza
És se vége, se hossza
Nincs a mondandódnak
Sejtelmes a hangod
És jól esik ez a sejtelem
Miközben minden értek
Szerettelek téged
De a berozsdált kincseidet
Már megtarthatod
By far the most talented crazy person I've ever worked with.
