Eljutottunk az album végére -- és egyben ahhoz a dalhoz, amit "egyszer az életben" mindenkinek hallania kell. Lennon-McCartney: A Day In The Life.
Az "egyszer az életben" azért került idézőjelbe, mert eljátszottam a gondolattal, hogy ez legyen a magyar cím. Hasonlóképpen a hipnotikus "I'd like to turn you on" sort is többféleképpen igyekeztem megragadni. Végül aztán, amíg a cím esetében megmaradtam első, sok évvel ezelőtti fordításomnál (ami egyben a blog legeslegelső dala volt), a másiknál újat találtam.
Mindez csak azért érdekes, mert felvillant valamit a dal rejtélyességéből, elmagyarázhatatságából. "Több hülyeséget írtak erről a felvételről, mint bármiről, amit a Beatles alkotott", írja Ian MacDonald, "nevezték kijózanító visszatérésnek a valóságban a 'Pepperland' részeg fantáziája után, a poplemez szerkezetére (avagy a stúdió mesterséges mivoltára, a hangfelvétel hamisságára) vonatkozó koncepcionális állításnak, egy rossz trip felidézésének, popzenei Átokföldjének, sőt, még a halál morbid ünneplésének is". McDonald saját felfogásában a dal az érzékelésről szól, a realitáshoz való viszonyukról; arról, milyen kiábrándító a köznapi valóságészlelésünk, és van-e esély ennek áthangolására. Ilyen értelemben -- és ezt már én tenném hozzá -- nem csak közeli rokona, hanem szintézise mindannak, ami a Sgt. Pepper albumon hallható (de úgy is mondhatjuk: mindannak, amit a Beatles ereje teljében képes volt megragadni a bennünk és körülöttünk lévő világból), még ha (és ez fontos!) az album első felvételeként készült is el, nem pedig záróakkordként, ahogyan szerkezeti helyzete sugallja. Tehát a későbbi (ámde korábban hallható) nóták bontják ki, teszik fokról-fokra megismerhetővé azt, ami az A Day In The Life öt percében szól.
A szám fele-felerészben Lennon és McCartney műve -- ez azért figyelemre méltó, mert a Beatles életművében nincs túlságosan sok dal, amelyet teljesen egyenrangú partnerként alkottak volna, ám azok szinte minden esetben a legjobbak, a She Loves You-tól az I Want To Hold Your Hand-en át a We Can Work It Out-ig. Jelen esetben a kompozíció elúszó verzéit Lennon, a zaklatott középső részt McCartney szerezte. A kettőt a kakofonikus hangorkánná erősödő nagyzenekar köti össze, de legalább annyira emlékezetes Starr dobjátéka is, aki mélyre hangol tamokon párbeszédet folytat John énekszólamával. És az egész dalt megint csak George Martin produkciós tálentuma teszi páratlanná, aki a ma megszokottakhoz képest spártai műszaki körülmények között dolgozta ki azt a hangzást, ami egy meghallgatás után örökre az ember fülébe cseng.
Ez is egy nap
Újságot olvastam, sebaj
Szerencsés flótás volt a címlapon
A hír, az nem volt túl vidám
De én csak nevettem
Azon a fényképen
Egy sofőr volt, ki szörnyethalt
Nem vette észre, hogy a lámpa vált
A tömeg persze körben állt
Ismerős volt az arc
Csak azt nem tudta senki sem
A Lordok Házában hol ült
Egy filmet is láttam, sebaj
Az angol hadseregről, győztesen
A tömeg persze mást figyelt
De engem lekötött
Tisztára, mint a könyv
Vágyom rád, kapcsolj rá!
Vekker, vad ébredés
A fésűm is hajamba tép
Miközben kávém szürcsölöm
Az óra jár, már elkéstem, tudom
Hol egy kabát? Még sapka kell
És itt a busz, már indul el
A lépcsőházban egy cigi
Valaki szólít, vagy ezt csak álmodom
Áááá....
Újságot olvastam, sebaj
Volt egy cikk négyezer kis kátyúról
Önmagában egy sem nagy szám
De együtt disznóól
Ennyi kátyúval betelne
Csordultig az Albert Hall
Vágyom rád, kapcsolj rá!
