Ez lenne a nyári Beatles-dal, a szerelem évszakainak dalai közül. Lennon-McCartney: And I Love Her.

Ahogyan Hermann Zsolt írja: "Virágos mezők és hullámzó búzatáblák, gyümölcsérlelő napsugár. Simogató szellő, napbarnított testeken száradó vízcseppek. A levegő a boldogság illatával terhes. Összefonódó tekintetek lágy, délutáni sziesztán.

Puha suttogások, bizsergető érintések, oldott együttlét, összesimulás. Elringatnak ölelő karok, elrejtenek bársonyos éjszakák. Beteljesült vágyak között fölöslegesek az ígéretek. Ha azonos hullámhosszon rezdül két lélek, piros betűsek a hétköznapok is.

Ám a megvalósult álmok is földszagúak lesznek egyszer. A földre szállt angyalok idelent csak gyarló emberek. De mégis: a szerelem, ez a szerelem soha, soha nem múlhat el."

McCartney melódiája (a szerző ugyanis ismét ő) talán azért olyan éteri, mert az egymásra következő énekhangok mindegyike más és más magasságon szólal meg. Ez a dallamfűzés még a szerzőtől is szokatlan, nem beszélve Lennonról, aki saját dalaiban kifejezetten előszeretettel alkalmazott monoton ismétlődő hangokból álló futamokat. Attól persze még kiváló nótákat írt, itt van például egy, szintén nyárról (talán egy fülledt augusztusi napról).

Dal a szívről