Neil Young: After The Gold Rush. A dal "titkos is és misztikus - kicsit utópisztikus" vagyis Young életművében szinte szokásosnak nevezhető. Ez a három és fél perc mégis feledhetetlen; a vízió és az előadás 52 év alatt sem veszített semmit metsző erejéből.
A nótában, amit Young törékeny falzett fekvésben énekel hősiesen végig, három kép váltja egymást. Az elterjedt felszínes értelmezés szerint a múlttól haladunk a jövő felé -- de a helyzet ezzel szemben az, hogy mindvégig a jelenben járunk, az álom és az ébrenlét határán, a legendák letűnt kora után. Ezt fejezi ki a dal címe is, ami konkrét utalást tesz az amerikai történelem mitikus időszakára, átvitt értelemben pedig mindenféle hőskorszakra: a lázas kincskeresésre és az azt követő lassú eszmélésre. (Kézenfekvő módon akár a hippikorszakra is.) És fel tudunk-e egyáltalán ébredni? Vagy inkább arról van szó, hogy az átélt élmények örökre velünk maradnak, és belőlük szövünk újabb mítoszokat?
Az aranyláz után
Tegnap álmomban volt nagy forgatag a várkastély körül
Lovagok jöttek, és muzsika szólt, és nyílvessző röpült
Miközben a harsona szavát a szél sodorta, és az udvar felderült
A hetvenes évek érkeztek, és a természet menekült
A hetvenes évek érkeztek, és a természet menekült
Kormos pince mélyén feküdtem, szememben úszott a Hold
Jobb dolgom nem volt, hát felültem, és a Nap is rám ragyogott
Miközben egy banda húzta a fejemben, és már veszett kedvem volt
Egy barátom szava járt eszemben, remélem, csak hazudott
Egy barátom szava járt eszemben, remélem, csak hazudott
Tegnap álmomban ezüst űrhajók szálltak sárga Nap ködén
Volt nagy sírás-rívás és zászlóbontás és új hősköltemény
Igazi álom volt, így igaz, a kiválasztottaké
A természet ezüst magva szállt egy új otthon felé
A természet ezüst magva szállt egy új Nap felé
