Gordon Lightfoot: Bitter Green. Egy népballada, ami sosem volt.
Hóvirág
A városszéli dombokon, ha nyílt a hóvirág
Körbejárt egy lányalak, kísérte holdvilág
Azt mesélték róla, szerelmesére vár
Annyi éve már
Hóvirágnak hívták, a hűvös tájban élt
És nem sokat beszélt, ha átölelt
Hóvirágnak hívták, a hűvös tájban élt
Nem tudtam, mit remélt, de másra várt
Azt beszélték néha, egy tengerészre vár
De azt is mondták róla, ki tudja, merre jár
A tenger, mint a börtön, fogva tartja őt
Egy emlék, semmi több
Hóvirágnak hívták, a hűvös tájban élt
És nem sokat beszélt, ha átölelt
Hóvirágnak hívták, a hűvös tájban élt
Nem tudtam, mit remélt, de másra várt
A hóvirág kinyílik, és máris búcsúzik
Meg nem tudja várni azt, ki nyáron érkezik
Síró férfi térdel a zöld sírhant fölött
Egy álom, semmi több
Hóvirágnak hívták, a hűvös tájban élt
Nem tudtam, mit remélt, ha átölelt
Hóvirágnak hívták, a hűvös tájban élt
És nem sokat beszélt, de másra várt
