Ez még mindig ugyanaz a dal, egy másik átköltésben.
Igazándiból ez volt a korábbi verzió, csak erőnek erejével rávettem magam, hogy készítsek egy szöveghűbbet is, és azt tettem ki a blogra. Aztán elgondolkodtam, hogy vajon miért szaladt ki belőlem az első átköltés olyan magától értetődően.
Lennon eredeti dala mindenképpen borongós és befelé forduló. Az alaphangulatot (amit az eredeti szövegben a halott barátok említése tetőz be) a dal szövegében csak az újonnan megtalált szerelem, zeneileg pedig Martin partizánszólója ellenpontozza. A való életben 1965-ben Lennon semmilyen új szerelmet nem talált meg, hanem éppen első feleségével, Cynthiával élt egyre elviselhetetlennebb viszonyban. És amikor évek múltán beteljesülést lelt Yoko Ono oldalán, az sem volt éppen szanatórium. Tehát a dalban munkáló erők valószínűleg jóval sötétebbek annál, mint amilyennek elsőre mutatkoznak.
Másrészt -és talán ez a legfontosabb- Lennon művei olyan brutálisan önkifejezők, hogy belőlem is valami hasonlót hoztak ki.
A télikert
Ma is megtörténik olykor
Hogy a szívem mélyén feldereng
Az a ház, hol éltem egykor
Az a zsúfolt, fülledt télikert
Hol fojtogató volt a párás illat
Mégis beszívtam, mert élni kell
És hiába, hogy elköltöztem végleg
Még fogva tart az a régi hely
Tudod, körbenőttek engem
A sűrű indák s a félelem
S mikor hozzád megérkeztem
Az egész múltam is jött velem
Én úgy képzeltem, most már minden más lesz
És haraptam véled az életet
De keserű maradt az íz a számban
Mert elkísért a télikert
Én úgy képzeltem, most már minden más lesz
És haraptam véled az életet
De keserű maradt az íz a számban
Még elkísér a télikert
Még elkísér a télikert
Eredeti szöveg még egyszer.
