Egy kicsit még a régi időkre emlékezve: Kris Kristofferson: Sunday Morning Coming Down.
Kristofferson 1970-es kultikus dalát sokan feldolgozták. Johnny Cash előadásában lett a legismertebb, sőt, egyenesen Cash signature songjává vált, amit még élete legvégén is előadott. Én a szerző eredeti produkcióját is ugyanúgy szeretem.
Nagyon régen, még a blog indulása előtt készítettem a dalból egy első fordítást. Most itt-ott módosítva tenném közzé újra. Feledhetetlen, még ha személyesen nagyon nehéz időket is idéz fel számomra. Hirtelen felindulásból előkaptam hozzá a gitárt is.
Vasárnap késő délelőtt
Vasárnapra nyílt a szemem
De a fejem, bárhogy fordítottam, fájt
És a reggelim egy sör volt, nem is rossz
Hát gondoltam, egy második sem árt
Aztán feltúrtam a szennyest, egy ing után
Amit már hordtam szerdatájt
Jött a borotvám, a fésűm is
És már a lépcső alján álltam, kint
Még ott kavargott agyamban
A szombat éji dohányfüst és dal
De rágyújtottam újra, s figyeltem
Hogy egy srác egy dobozkát rugdal
És senki sem jött szembe
Csak egy illat... sült a csirke, krumplival
Amit elvesztettem, ami eltűnt
Amit nem értek, megérintett megint
Vasárnap délelőtt a járdán
Az agyam bárcsak volna kő
Mert ez a vasárnapi illat
Istenem, újra hozzám nő
De én már úgy érzem, nem élek
Elhalt a hang, a test előtt
A városban alszanak a járdák
Vasárnap késő délelőtt
A parkban állt egy apa
És hintázott egy nevető kisleány
Én bámultam, és közben ének szállt
A vasárnapi iskola ablakán
A percek teltek-múltak
Harangszóval jött a délután
És csak visszhangzott az út fölött
Mint egy álom, a lassú ébredés után
Vasárnap délelőtt, a járdán
Az agyam bárcsak volna kő
Mert ez a vasárnapi dallam
Istenem, újra hozzám nő
De én már úgy érzem, nem élek
Elhalt a hang, a test előtt
A városban alszanak a járdák
Vasárnap késő délelőtt
