Paul Simon: The Boxer.
Simon&Garfunkel 1969-ben kiadott folkballadája egyszerre fülbemászó és megrázó. Már első meghallgatásra érthetőnek tűnik, de teljesen talán sosem adja ki magát. Talán ez az oka annak, hogy a mai napig sok találgatás övezi, például a refrén kapcsán. Simon a saját bevallása szerint képtelen volt a refrénre használható szöveget írni, és a mai napig kicsit elszégyelli magát, amikor a la-lázós sorokhoz ér az előadásban.
Dúdolásából viszont az angol nyelvű közönség egy része a "lie" ("hazugság") szót hallotta ki, amit az egész Bob Dylan által vezetett folkműfaj elleni támadásnak véltek.
Érdekes, mi mindent tud odaképzelni az ember, csak hogy ne kelljen szembenéznie az ürességgel... Azzal az ürességgel, amiről a dal egésze szól.
A bunyós
Szegénylegény volnék
Rólam ritkán szól a dal
Gyengén álltam ellen
Mikor szép szavakat súgtak-búgtak énnekem
Hazudtak mind
De az ember persze megszédül
Ha szebb jövő kacsint
Gyerek voltam még, amikor
Világgá mentem
Sok furcsa embert láttam
Az éjszakai aluljárók rejtekén
Nyirkos zug
Aztán titkos olcsó szállás
Örültem, hogy ennyi jut
És ma sem tűnik szebbnek, pedig rég elmúlt
Lá-lá-lá...
Kevéssel beértem
De néha annyi sem akadt
Mert nem volt munkám
Csak az utcalányok hívogattak engemet
És volt az úgy
Hogy a magány szinte megfojtott
S velük feledtem a bút
Lá-lá-lá...
Nagykabátom földre ránt
Csak szólna vége már
A búcsúdal
Belém mar a Moszkva téri szélvihar
Szélvihar, búcsúdal
És újra ringbe száll egy
Fáradt, rommá vert bunyós
Csupa kék-zöld folt a teste
Százszor küldték padlóra
Már nem érdekli semmi
Szégyenében ordít fel
"Nekem végem! Nekem végem!"
De még maradni kell
Lá-lá-lá...
Élő előadás 2009-ből: van benne egy irdatlan visszhang, és sajnos nem a Moszkva téren adják elő, hanem az eredeti szövegben szereplő New York Cityben, de ezzel együtt nagyon szép.