Az album a címadó és egyben bevezető nóta felújításával fordul a célegyenesbe: Lennon-McCartney: Sgt. Pepper's Lonely Heart Club Band (reprise). A képzeletbeli zenekar búcsúja keretbe foglalja a produkciót, és -- bár a lemeznek még nincs vége -- alkalmat ad arra, hogy eltörprengjünk azon, mi is történt a megelőző negyven percben. Mitől nevezhetjük koncepcióalbumnak a Bors őrmestert? Tényleg olyasmit hallhatunk itt, ami korábban sehol sem a popzene történetében?
A Beatles produkciója összegezte mindazt a fejlődést, ami a megelőző évtizedben zajlott le a populáris muzsikában (valamint a kapcsolódó művészeti, társadalmi területeken) és amelyek megjelenítése elválaszthatatlan volt a hordozó média technikai lehetőségeitől. A 30-40 perces játékidőt biztosító, percenkénti 33-as fordulatszámú mikrobarázdás "long play" lemezek csak az 1950-es évek végére váltak általánosan elterjedtté. És bár az LP-k sok százmilliónyi eladott példány ellenére sem váltak soha egyeduralkodóvá (hiszen a popzene slágereit mindvégig a 45-ös fordulatszámon lejátszható "kislemezek" hordozták, a mai digitális korszakban pedig minden korábbinál inkább az egyes daloké a főszerep), olyan önkifejezési lehetőséget nyújtottak az alkotóknak, amelyek nem egyszerűen megsokszorozták a három-négy perces nótákkal elérhető hatást, hanem teljesen új beszédmódot tettek lehetővé.
Az LP-méretekben történő szerkesztés voltaképpen a Beatles feltűnésével és pályájuk kiteljesedésével vált jellemzővé. Első olyan albumuk, amelyik teljes egészében saját szerzeményeket tartalmazott (ami önmagában is popzenei mérföldkő, hiszen korábban a népszerű előadók általában professzionális szerzők dalait játszották), és egyben már tematikus egységnek volt tekinthető, az 1964-ben kiadott A Hard Day's Night -- egy olyan LP amely a borító vizualitásától a megszólaló muzsikáig egységes képet sugároz. Ezt az elképzelést fejlesztette tovább a zenekar későbbi albumain. Bors őrmester képzeletbeli zenekarának megalkotásával, McCartney szavai szerint, olyan licenszet biztosítottak saját magunknak, ami lehetővé tette, hogy bármivel szabadon kísérletezzenek. És ettől a művészi szabadságtól persze elválaszthatatlan volt az az üzleti engedély, amit az EMI Studios adott meg a Beatlesnek, hogy gyakorlatilag korlátlanul használhassák az Abbey Roadon lévő hangstúdiót -- ami nyilván a zenekar addig elért óriási piaci sikereire vezethető vissza.
A Sgt. Pepper tehát nem a semmiből emelkedett ki. Ha csak közvetlen előzményeit nézzük: a Beatles eggyel korábbi nagylemeze, a Revolver ("az első modern poplemez") dalról-dalra még erősebbnek is tűnik, a szintén 1966-os Pet Sounds a Beach Boystól (a "tinédzserszimfónia az Úrhoz") pedig még egységesebb és legalább annyira újító hangzású. Ám a Bors őrmesterrel összehasonlítva az előbbi szinte esetlegesnek, az uóbbi meglepően kisszerűnek tűnik. Talán a sokat elemzett, lenyűgöző, mai napig kulturális hivatkozási alapot jelentő lemezborító (szintén az LP-méret elválaszthatatlan kelléke!) tükrözi vissza azt az atmoszférát, ami a fenti albumokkal szemben kizárólag a Sgt. Peppers sajátja -- egy türelemüveg aprólékosan kiművelt univerzumáét, amiben mindazt elrendezték, amit a nyugati fiatalok a hatvanas évek második felében, azon belül is az 1967-es "szerelemnyáron" gondoltak a világról.
Az album 13 számot tartalmaz. Ezekből négy hozható egyértelműen összefüggésbe a Bors őrmester kerettörténetével:Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band és annak repríze, With A Little Help From My Friends és Being For the Benefit Of Mr. Kite! Három nóta központi motívuma az a szabadon örvénylő tudatállapot, amelyet az ember az album pszichedelikus üzemanyagának számító LSD-vel érhet el legrövidebb úton: Lucy In The Sky With Diamonds, Fixing A Hole, Within You Without You. További négy szám lendületesebb, földközelibb popzenei hangulatokat fest: Getting Better, When I'm Sixty-Four, Lovely Rita, Good Morning Good Morning. És mindezeken felül megszólal a korongon két dal, amelyek a Beatles bekategorizálhatatlan, transzcendens csúcsprodukciói közül valók: She's Leaving Home és a még hátralévő A Day In The Life -- ez utóbbi akár életük fő műveként is felfogható.
Ezt az egyszerű csoportosítást tekintve tehát a Sgt. Pepper messzemenően kiegyensúlyozott és nagyon jól szerkesztett albumként hat. Ami persze nem meglepő a Beatlestől, hiszen ők egész pályájukon majdhogynem tévedhetetlenek volta mind az egyes dalok véglegesített, kiadott verzióinak kiválasztásában, mind az azokból konstruált 13-14 számból álló nagylemezek kialakításában. De mégis, bármelyik korábbi művükkel összehasonlítva feltűnő az a folyamatos, gördülő előrehaladás, ami a Bors őrmester albumot az elejétől a végéig jellemzi (beleértve az elcsöndedés nélkülözhetetlen pillanatait produkció közepén, Harrison dalában), és ami a nagy, összefüggő mesterművek sajátja, irodalomban, színházban, zenében egyaránt.
Nem tudjuk, hogy sok száz év múlva is hallgatni fogják-e a Beatles muzsikáját, és azon belül a Sgt. Pepper albumot. (Bár az, hogy ez a kérdés egyáltalán felmerülhet, valószínűleg eleve önmagáért beszél.) A popzenében a szerzői és az előadói minőség gyakran elválaszthatatlan, márpedig egy anyagtalan műalkotás változatlan formában nehezen marad közkincs: Dante Isteni színjátékát eredetiben már kevesen olvassák, Shakespeare-től a Szentivánéji álom viszont újra meg újra színpadra kerülhet, éppen aktuális feldolgozásban. Akárhogy is lesz, a Bors őrmesterrel a Beatles egészen biztosan megalkotta a popzenei mágusok kalapját, amiből a populáris kultúra többre vágyó alkotói azóta is új produkciókat varázsolnak elő.
Bors őrmester és a Szívtiprók (repríz)
Egy-két-hár-négy!
'szlát!
Bors őrmester és a Szívtiprók
Énekeltek most neked
Bors őrmester és a Szívtiprók
Mennünk kell, hát ég veled
Bors őrmester és a
Bors őrmester és a
Bors őrmester és a Szívtiprók
Hálás hangon búcsúzunk
Bors őrmester és a megtört szívű Szívtiprók
Jön az utolsó dalunk
Bors őrmester és a
Bors őrmester és a
Bors őrmester és a Szívtiprók
