Neil Young: My My, Hey Hey (Out of the Blue) c. nótája egy dalpáros egyik fele. A másik, a Hey Hey, My My (Into the Black) szövege majdnem azonos, csak hangszerelése más -- ez a két dal szegélyezi az 1979-es Rust Never Sleeps koncertalbumot, amit korszaka egyik legjobbjának szokás tartani.
A szám nehéz időszakban született -- a megelőző években Young éppen mélyrepülésben tartott pályáján, a punk viharos éveiben --, és fogadtatása is felemás volt: John Lennon például híresen elutasító kommentárt fűzött hozzá a halála előtt megjelent utolsó nagy interjújában. Mindezek ellenére népszerűsége fokozatosan növekedett, és hamarosan szabályos rock and roll himusszá vált, amit rengetegen dolgoztak fel; Kurt Cobain például búcsúlevél formájában. Lehet, hogy mégis Lennon értékítélete volt helyes?
Akárhogy is, a dal óriási hatása tagadhatatlan. Talán azért is hat villámcsapásként, és azért vált hivatkozási alappá, mert az archetipikus téma ellenére az angol nyelvű lírában nincs olyan nyilvánvaló előképe, mint amilyen számunkra Petőfi Sándor verse, az Egy gondolat.
Hív, hív, még, még (Az ég alatt)
Hív, hív, még, még
A rock and roll, a nyitott ég
Egy gondolat bánt
A lusta vég
Hív, hív, még, még
Az ég alatt az éjbe tartunk
Az életet kölcsönbe kaptuk
Tetszik vagy nem
Mind visszaadjuk
Az ég alatt az éjbe tartunk
A király más lett énhelyettem
Radics Béla vagy Johnny Rotten
Egy gondolat bánt
Hogy későn keltem
A király ment el énhelyettem
Még, még, hív, hív
A rock and roll, a nyitott szív
A kard nem rozsdáll
Míg csatát vív
Még, még, hív, hív
